Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-08 / 6. szám

róság intézmény felállításától valami sikeres eredményt várjunk. Ismerjük az eljárások közül az egyezségi eljárást és a fizetési meghagyásról szóló intézkedés eredményeit. Bizonybizony sikertelen volt a kisérletezcsszámba menő törvényalkotás. És azt is megállapíthatjuk, hogy nem csupán az eljárás nehézkessége, formalizmusa volt ennek az oka, hanem egy lényegesebb körülmény, a magyar nép nem ismerése. Szálló ige bár, de tapasztalat nálunk is reánk vonatkoztatva, hogy „sohasem volt jó a nagy sietség“ azt a lassú ödöngésszerü cammogást, amely az eljárást jellemzi, különösen az alperesek igyekeztek kihasználni. Néha valóságos virtuozitásba vitték ezt, valósággal faji karakter ez, mint á szalmaláng és a „hon-hazafiság.“

Már most nem kézen fekvő-e, hogy az ilyen előre meghatározott és közétett időben megtartott törvénynapokra tiszta lesz az alperesektől az a köri főhely, ahol a biró megjelenik. Tömjén füst lesz mindegyiknek, a ki úgy sejti, hogy a falubelijével számolni valója van, a más faluban lakókról nem is szólok, hiszen a szóval előterjesztetett kereset folytán azonnali megjelenésre megidézett falubelit sem lehet előkajtatni, lesz esze, hogy legalább a határba kimenjen, nem hogy más falubelit. S mi lesz az eredmény ? Uj idézés esetleg a bírósági székhelyre, tehát messzebb időpontra és uj költség. Hát még ha bizonyítás felvételre kerül a sor. Tanuk, szakértők megidézésére ? Csak el is képzelhető-e, hogy a felperes kéznél tartja ezeket és hogy a jogvita, a per eldönthető legyen ? Emlékszünk reá, hogy a sommás eljárásban is volt egy olyan szakasz, amely felhívja a feleket, hogy bizonyítékaikat, köztük tanúikat is magukkal hozhatják és nagyon jól tudják, hogy hányán fogadták meg ezt.

De féltve, hogy minden perrendszerü és bizonyításra alkalmas személy és anyag “tálalva,, volna a törvénynapokra: csak ismerni kell a magyar parasztott, a ki jussát nem hagyja és a ki bizalmatlan minden hivatalos személlyel szemben. Alig képzelhető el, hogy hivatásos jogvédőt, ügyvédet ne kérjen (s ehhez joga van) és ha a halasztás költségei ezért őt is terhelik :

2-ik oldal.________________________________

bér, aki nem ér rá holmi apró ostobaságokra pazarolni az eszét és idejét.

Ilona csak későn jött haza. Az ura már nem volt otthon, künnjárt a város határában, ahol a vicinálist kezdték építeni . . . Szántszándékkal késlekedett ma, mert nem akart az urával találkozni.

Délelőtt benézett hozzá az apja. Ha erre jári mindig befutott a lányához néhány percre az öreg Boros. Csak azt akarta látni, hogy milyen szine van a legkisebb lányának, aztán ment tovább házsártoskodni a betegjeivel.

Ilona az éjjel nagyon kevesett aludt . . . Most is a régi levelekre gondolt, a leánykori emlékekre, amelyek hirtelen, váratlanul betöltötték a lelkét ... Az arca egészen fehér volt és a szája sápadt, mintha most esett volna át az első nász lázain.

— Valami bajod van? — kérdezte a doktor.

— Semmi bajom sincs, — modta Ilona, de nem nézett az apjára.

— Mutasd csak a szemedet, — mondta az öreg.

— Nem, nem, — tiltakozott Ilona, de azért odasimult az apjához s lepva ráemelte a tekintetét.

— Te kis macskám, — dörmögte Boros, megcsókolta a leányát, elindult, aztán újra visz- szajött. Ilona észrevette, elébe futott, azt hitte, hogy talán uzsonnázni akar, de az öreg állt egy pár pillanatig, majd igy szólt:

— Hol az urad ?

— Nincs itthon. Ma egy kis mocsarat csapolnak le a vicinális miatt.

Boros ránézett a lányára, nézte egy dararabig s nem szólt egy szót sem.

— Miért keresi? — kérdezte Ilona.

élni fog vele, csak hogy később fizessen, ha egyáltalán fizetni akar.

íme: az olcsóság és gyorsaság csődöt mond. Az alaposságról pedig ne essék szó. A ki valaha tumultusban tárgyalt és a felügyeleti hatóság észrevételezésétől tartva igyekzett minél többet produkálni, nagyon jól tudja, mit jelent ez. Kötélideg és vasmarok kell hozzá. Már pedig ezek még most nem minősítési kellékek á bírói tisztséghez. Ám lehet, hogy ezek lesznek, hiszen annyit megértünk már is a nagy függetlenség garanciájaként mi magyar birók.

Mi tehát a vándorbiróság intézménye fel- lálitásának várható eredménye ?

Bizony, bizony nem tudnók megmondani, lehet, hogy a törvényt alkotók sem, csak majd akkor, mikor újra kell novellázni, tákolni, pótolni vágy elejteni, mint annyi kísérletet, melyeknek ha fejfát állítanának fel, tele lenne a magyar jogszolgáltatás' néma temetője.

_______NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK.

Vár

osunk képviselőtestülete f. hó 2-án, vasárnap d. e. 10 órai kezdettel rendes közgyűlést tartott.

Elnöklő h.-polgármester bejelentette, hogy a városi szabályrendelet módosítását, az 1912. évi zárszámadást, valamint az 1913. évi költségvetést a törvényhatóság jóváhagyta.

A közgyűlés élhatározta, hogy a belügyminiszter elé azt a kérelmet terjeszti föl, hogy a városnak a nehéz viszonyokra való tekintettel 17,000 korona rendkívüli segélyt engedélyezzen.

A képviselőtestület elfogadta a tanácsnak azt a javaslatát, hogy az építési szabályrendelet 20. §-át úgy változtassák meg, hogy azok a fakereskedők, akik kizárólag tüzifakereskedés- sel foglalkoznak, két kocsirakomány tűzifát a város belsejében is raktáron tarthatnak.

A gróf Károlyi Gyuláné sz. Károlyi Melinda grófnő között a régi pénzügyigazgatósági épület és ahhoz tartozó teleknek a város részére való ajándékozása ügyében létrejött szerződést a képviselőtestület elfogadta.

— Csak azt akarom néki mondani, hogy azért a vicinális miatt nem kell elhanyagolnia a többi vállalatait sem.

Boros elment, Ilona pedig utánabámult. Nem a szemével, inkább az agyával . .. Miért mondta °zt az apja ? ... És szentül meg volt róla győződve, hogy az öreg egészen mást akart mondani. De mit, mit hallgatott el előtte az édesapja ? , . Nem sokáig töprengett, olyan

volt, hogy az érthetetlenbe is könnyen beletörődött. Ennek pedi£ mégis csak volt valami értelme, hogy az ura ne hanyagolja el a többi vállalatait sem. No, ezt majd ő maga mondja neki.

Amire Ács hazajött, addigra egészen meg is feledkezett az éjszakai esetről. Harmincöt éves volt, szimpla, féltékenység nem volt a szivében, itt-ott szeretett a feleségével úgy bánni, mint a kis gyermekkel. Nem érezte a korkülönbséget, az Ilona húsz esztendeje beleragyogott az ő sivér leikébe, mindenbe, ami körülötte volt, a számolásaiba, a terveibe, a piszkos, rendetlen irodájába ... Ez az ifjúság kellet néki, bár sohasem mondta, nem érezte a hiányát a gyermeknek, mert itt volt a számára ez a nagy, álmos, kedves gyermek, akit feleségének is nevezhetett, édes kisfiának, aranyos leánykájának, ahogy épen eszébe jutott. És Ilonában látta a nagy, gyermekes ragaszkodást s ezenkívül semmi egyebet . . . Ezért szeretett apáskodni a feleségével.

Ilona mégis most félt először házassága óta az urától. Félt, hogy felelősségre vonja, hogy kivallatja, mi történt az éjszaka, hogy otthagyta puha ágyát s a szekrény mellé dőlt. Ez másfél év óta most történt először, igaz, hogy ezelőtt nem igen gondolt Krieger Pistára ... De, most, főleg amióta megtudta, hogy hazajön, folyton

A közgyűlés jóváhagyta a fenti épületre vonatkozólag a miniszterrel a pénzügyigazgatóság elhelyezése tárgyában 1916. évi május 1-ig kötött szerződést.

A tervbe vett Nyírbátor—nagykárolyi h. é. vasút végrehajtó bizottságának arra a megkeresésére, hogy a város 200,000 korona névértékű részvényt vegyen át, a képviselőtestület úgy határozott, hogy ebben az ügyben akkor fog dönteni, mikor a vármegyei hozzájárulás tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedik.

A gazdasági és pénzügyi bizottságba Gábor Armand és Récsey Ede, a jogügyibe dr. Vetzák Sándor, a községi igazoló választmányba Reök Gyula és Nonn Gyula, a községi választókat összeíró s a virilis ;képviselők 1914. évi névjegyzékét kiigazító küldöttség tagjaivá elnökül dr. Kovács Dezső, tagokul Csipkés András, Lukácsovits János, Fiók Sándor és id. Vida Sándor, az esküdtképes egyének 1914. évi összeírásához az összeíró bizottság tagjaivá Csipkés András, Mercs Imre és Reök Gyula s a városi péhztárvizsgáló bizottságba Gábor Ármánd, Merk Dezső és dr. Vetzák Sándor vá lasztattak be.

Neményi Lipót színigazgatónak elengedte a közgyűlés az 1913. évi szinidény alatt felmerülő szinház-fütési dijat, megtagadta azonban az 1912. évi szinidényre szóló fűtési dijat, valamint mindkét szinidényre szóló világítási dij elengedését.

Jóváhagyatott a Lövöldékért bérbeadása tárgyában felvett árverési jegyzőkönyv, mely szerint a Lövöldekertet évi 505 K bérért Stöt- ner Sándorné vette ki.

A közgyűlés Dr. Adler Adolf és társai abbeli kérelmét, hogy az állandósított rendőrök részére 10 korona havi pótlékot adjon a város, elutasította. Dr. Adler Adolf a kérelem teljesítése mellett foglalt állást rámutatván arra, hogy a rendőrök havi 60 korona fizetésükből egyáltalán nem élhetnek meg. Ugyanilyen értelemben foglalt állást a tanács elutasító javaslata ellen Scmossy Miklós és dr. Sternberg Endre. Lukácsovits József, májd dr Vetzák Ede a tanács javaslata mellett szólalt föl. Nem ellenzik a

6-ik szám.

ez az ember járt a fejében ... Mi lesz, ha ez az ember hazajön . . . Ettől félt, ezt kívánta, látni akarta, beszélni akart vele, mint valamkor régen, amikor még leány volt s otthon azt tervezték, hogy ő Krieger Pista felesége lesz. Aztán jött Ács s minden ok nélkül az ő felesége lett, nem a Krieger Pistéá . . . Miért van ez igy, hogy egy kicsiny, ártatlan, ostoba leány Ácsné lesz, holott Kriegerné szeretne lenni? Miért van ez igy? . . . Ezt nem értette Hona, nem értette menyasszonyságának bódult napjait, azokat a heves izgalmakat, amik akkor egyszerre rászálltak fiatal agyára. De igy történt, igy s ezen ma már nem lehet változtatni.

Mindezt nem tudta Ilona ilye i tisztán elgondolni, de valami megzaklatta s ettől a naptól kezdve kissé hallgatagabb lett. Ács nem látta a felesége szemében a könyeket, Ilona sem láita őket, de gyakran érezte, hogy könyezik.

— Miért? Miért? — zúgolódott magában, miért kell nékem könnyeznem ?

Szeretett volna mindennap lemenni az állomásra, hogy valami rejtett helyről meglesse, mikor érkezik meg Krieger Pista. De csak az állomás felé vezető utcába mert elmenni, mesz- szebb nem, onnan nézte egy pásztor a vonatokat, ahogy dübörögve hagyták el maguk mögött Tarcagatot. Csak azután ment el az anyjához délutánonként.

— Szép ez az ősz, — mondta egyszer az öreg Borosné, amikor a távoző nap bágyadtan vöröslött be a nyitott ablakon.

— Nagyon szép, — gondolta Ilona . . . csak az a baj, hogy sokat kell sírni az őszben.

Felállt, az ablakhuz ment, kihajolt rajta s szótlanul nézte a felhőket, emelyeknek a testére ráhullatta a nap utolsó vércsöppeit.