Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-11 / 2. szám
4-ik ckia'. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 2. szám. nyiben ez évben összesen 38 községben volt járvány. Befejezést nyertek a gyógytárvizsgálatok, úgy szintén megtörténtek a félévi gyárvizsgálatok a vármegye egész területén. Bölcs férfiú lakozik városunk falai között. Napkeletről jőve ő, a bölcseség honából. Máramarosból. Felüté sátorát a mi sátraink között s hódolni jönnek neki minden emberek. Mert nagy az ő bölcsesége: felfedi a mult s a jövő „titkos fátyolét.“ Arról van szó, hogy a „világhírű „talmud- olvasó“, Ovics S. Eizig, „a világ legkisebb embere“ bolonditja már második hete városunk és a vidék hiszékeny népét. Ez is elég nagy baj, de a „főbaj“ ott van, hogy nem is ingyen bolonditja. Hirdetése szerint „kézből és arckifejezésből, kabalisztikus könyvekből képes bárkinek a gondolatait megfejteni, azonkívül minden embernek nevét, életkorát megmondani, továbbá véleményt mondani szerelmi és családi viszonyokban, úgyszintén bel- és külföldi utazásokra nézve, valamint kereskedelmi és gazdasági ügyekben.“ Hát ezt megnézzük 1 Utóvégre mindenkinek vannak „családi és szerelmi viszonyai,“ kereskedelmi és gazdasági ügyei s egy kis „écesz“ mindig elkél a háznál. Meglátogatok a „világ legkisebb emberét." Az előszobában a bölcs férfiú famulusa fogadott bennünket. Jóképű máramarosi fiatalember. Szívesen válaszol kérdéseinkre, „hogy megy az üzlet“ stb. ; s rövid várakozás után a talmud-ember magas színe elé bocsátja csekélységünket. Nagy halom könyv mögött trónol a ravasz kis emberke. Mindenekelőtt egy könyvet nyomott a markunkba : „tessék keged két kezével valahul kinyitni.“ A két lap közé, ahol a könyvet szétnyitottuk, kistányér nagyságú keménypapírból készültkörlapot tett s (valószínűleg) héber szavak mormogása közben nézegette, hol a körlapot, hol a könyvben levő két kört. A és látta, hogy annak nagy szemei lángolva tapadnak a messzi kőfeszület felé. Sovány karjáról lecsúszott a hamuszinü köntös és a kar bizalommal, hivogatólag integetett. És a feszület mintha megmozdult volna. Mintha megindult volna lefelé a hegyoldalról és jött-jött közelebb azokhoz, akik a nagy hóban feléje törtettek. — Hozza Jézuska a csizmáit — kiáltotta a nővér. — Neked is hozza, Penge !... Penge arcán könnycsepp pergett végig és naiv hit sugárzott a szeméből: — Sohasem kockázom többé — dideregte — csak még egyszer legyen csizmám. — Jer, Jézuska, jer!... — sóhajtotta tompán Vjuk és dermetten állott meg az ut közepén. S a feszület jött. Már ott állott előttük, jobbra az utón és a két zsoldos-katona tágranyilt szemmel bámult a kőkeresztre, amelyen egy töredezett, barna kő-Krisztus vala hóval befödve. De a lábakon, amelyeket szög vert át, két pár bivalybőr csizma függött. Két derék, nagy csizma, amelyben a zsoldosok nem ismertek a magukéra. Pedig az övék volt. A tolvaj nem bírván terhét, igy szabadult a csizmáktól. Vjuk erőtlenül hanyatlott a feszület alá. Már félig megfagyott és szeme lezárult. Álmában sóhajtotta: — Jaj be szépcsizma 1 Aranypatkó van rajta és berlini zsinórral van hímezve . . . Áz apáca leakasztotta a csizmát és nehezen, erőlködve a Vjuk iábáre igazította. Penge ezalatt hóval dörzsölte a bajtársát, de az már aludt, halálos dermedtséggel aludt . . . A Jézus pedig kőkereszről csendesen nézte őket, a három boldogtalant, szerencsétlent és az egyiket közölök magához szólította. körlap is meg a könyvben lévő körök is teli vannak irva héber jelekkel. Nem tudok héberül, de azt hiszem,- megértettem, mit morog magában varázsszavak gyanánt ez a napkeleti bölcs. Én legalább úgy éreztem, mintha azt mondaná, hogy „ime milyen bölcs vagyok én s mily ostobák az emberek. Elhozzák ide nekem a koronáikat s én csak ülök s beszélek bolondokat, aminthogy ennek a jámbor embernek is milyen bolondokat fogok én mindjárt beadni.“ Ezután egy másik könyv következett. Ebben megkerestük a nevünket s megjegyezvén a mellette levő számot, egy másik könyvben ezt kellett felkeresnünk. A kis emberke meg morog, folyton morog: „Mégis csak böl- csebb vagyok én ezeknél az ostobáknál, tehát bölcs vagyok. Én nem megyek magamféle bölcsekhez könyvet nyitogatni, meg bolond dolgokat hallgatni egy fél órán keresztül, hanem magam állok be bölcsnek. Ez mégis bölcsebb dolog. Hát nem vagyok én „egy bölcs“ ? Most aztán a kézvizsgálat következett. Megnézte a balkezünket. Morog, folyton morog. Úgy éreztük, hogy bizonyára a görög klasszikusokban is járatos a kis emberke s azt morogja szabadon Sophokles után : „Sok ostobaság van a földön, de köztük az ember legnagyobb ...“ Aztán megnézte a jobb kezünket, a tenyerünket is, felül is, folytonos morgás közben. Itt bizonyára már kifáradt az emberi ostobaság dicséretében, mert úgy véltük, hogy a héber ábécét mormogja, utána meg héber vicceket mond s nagyokat röhög befelé magában. Ezután jól megberetvált, rózsásan ragyogó ábrázatunkra vetette sunyi szemeit. Hosszú morgás. „Jóravaló fiatalember! Ha te azt sejtenéd, hogy nekem annyi emberismeretem sincs, mint egy kávéházi fizető pincérnek! Bizony, bizony, mondom neked, de csak úgy, hogy meg ne értsd, héberül, hogy nekem fogalmam sincs az emberi életről. Mert ha csak egy kis emberismeretem volna, bizonyára volna valami vélekedésem rólad, amelyet arcod vonásaiból alkotnék meg magamnak. Hisz ezt ti mindnyájan gyakoroljátok minden nap. Minden embernek az arcáról akarjátok leolvasni s nagyjában le is olvassátok, hogy kicsoda, micsoda, milyen volt a múltja stb. De én ehhez nem értek. Sohasem voltam emberek közt. Tiz éves korom óta héber könyveket olvasgattam, aztán huszonöt éves koromban erre a jámbor, jövedelmező csalásra adtam a fejem. Élni csak kell 1 Terajtad például néni tudok eligazodni. Látom, hogy nem vagy suszter, nem olyan a hüvelykujjad ; látom, hogy nem vagy pincér, nem vagy nappal szmokingban ; nem vagy dzsentri, mert nincs rajtad bekecs, meg bricsesz; annyit látok, hogy fiatal ember vagy, bár egy kicsit öregesek a vonásaid s a hajad sem dús. Eny- nyit látok. De én azért megmondom neked a múltadat meg a jövődet. Mert én vagyok a bölcs, a hires talmudolvasó, a világ legkisebb embere, az fejétől, az talpáig 70 cm., az talpától az fejéig 70 cm., összesen 140 cm. S te ezért fogsz nekem legalább egy koronát fizetni.“ Erre lehunyá az ő szemeit és kezdődött az Ítélet. Fellebbenté nekem a mult s a jövő titkos fátyolát. Lehetetlen német s még lehetetlenebb magyar nyelven darált, darált a ravasz emberke, tán még tqost is darál, ha meg nem halt. „Amint mutatja, „kegednek“ plánctája a kézből és aicból, nagyon jól van kegednek plánétája. Amint kegednek mutatja a kézből és arcvonások, keged y»kat fáradott, de még nem volt nagy jutalpm a kegednek a fáradságért ...“ „Keged .x. kegedet... kegednek ...“ hangzik ki folytonosan a monoton darálásból. Általános, mindenkinek elmondható frázisok következtek ezután s én hallgattam isteni türelemmel. Vagy melyik 40 éven aluli embernek nem mondható s melyik nem hiszi el szívesen, hogy ő sokat fáradott, dolgozott, de még nem vette el méltó jutalmát. De a jutalom nem fog késni. Csak ne gondoljon arra, hogy ebből a városból elmenjen. Ide fogják ezüst tálcán elhozni a nagy jutalmat. Nagy utazás előtt áll „keged.“ (Ezt igazán „eltalálta.“ Csakugyan el akartam menni Börvelybe.) Ne féljek semmitől, nem fogok hamarosan meghalni, rokonaim stb. sem. „Egyedül nem szabad kegednek sorsjátékon játszani“ s itt megmondta a keresztnevemet ; de ha megálmodom azt a számot, amely a nevem mellett van, az 10,028-at s megteszem másokkal együtt, társaságban, biztosan nyerek. (Partner kerestetik.) Ez mindenesetre okos tanács. Ennél már csak az okosabb, hogy egyáltalán ne játsszék az ember. Ami a név kitalálását illeti, hát én nem vagyok napkeleti bölcs, de va valaki elé nevekkel hosszában teleirt lapot teszek s a saját nevére kiváncsi ember végig megy mutatóujjával a neveken s a magáénál megáll, rögvest „kitalálom,“ hogy hívják. Ha még igy se találnám ki, előveszem a másik könyvet, mint a mi bölcsünk, és felszólitom a hivő atyafit, hogy keresse fel ebben azt a számot, amelyik az előbbi könyvben a neve mellett volt. Ha a mutatóujja most sem mutatná meg, hogy hívják (a számok mellett héber jelek vannak), akkor egyszerűen nem találom ki, hogy hívják. Legföllebb akkor, ha úgy van szerkesztve a két könyv, hogy a lapszámokból, vagy más jelekből kisüthetem. Az én nevemet a mutatóujjam árulta el neki. Sorsjeggyel meg azért ne játszam egyedül a kurta ember szerint, mert páros szám van a nevem m,el lett, SHiiRJn. vuBinosom JtenamöiíV ágn Ennyi volt az o egesz bölcsessége. Vagy nyolcszor elmondta nekem ugyanazt németül, magyarul, ismét németül, ismét magyarul. Mikor befejezte beszédét, ismét morogni kezdett. Ilyenformán: „Jámbor lélek, nem tudtam, ki vagy, mi vagy. Most már tudom. Te olyan isteni türelemmel hallgattad végig ezt a sok szamárságot, hogy csak tanítással foglalkozó ember lehetsz. Megszokhattad. Most pedig fizesd le a dukánciámat, aztán menj az ördögbe, hagyj nekem békét; az üzlet: üzlet s odakin még sokan szomjuhozzák az én bölcsességemet.“ Nagy kegyesen leszált székéről s a maga egész nagyságában, illetőleg kicsinységében mutatkozott a nagy férfiú. Nagy szuszogva tett pár lépést s még jobban szuszogva húzódott .öl nagyon ügyesen vissza a székére. Megkérdeztük még tőle hány éves (50), mióta űzi ezt a nemes sportot s otthagytuk a tökéletlen embert. Valami nagyobb szabású hókusz-pókuszra számítottunk s bizony bosszankodtunk az egész svindli ügyefogyottságán. — Odakinn tolongtak az emberek. Cselédek, jámbor falusi emberek, iparosok hozták el koronáikat a bölcseség oltárára. A derék famulustól megtudtuk, kogy mindkettőjüknek van mit aprítani a csokoládéba. A famulus havi 120 koronát és teljes ellátást kap hü szolgálataiért. Nem látszik olyan rossz üzletembernek a ravasz emberke, hogy piagának is ne hagyna meg ugyanannyit. Ha a két összeget 400 koronának vesszük, úgyis pompás üzlet napkeleti bölcsnek lenni. Ugyancsak a famulus szerint 40-nél több embert nem bocsát szine elé bölcs gazdája. S éjjel 11-kor sokan mennek el anélkül, hogy beszélhettek volna vele. De ha csak 20 embert számítunk a minimális 1 koronával, ez 600 korona havi jövedelmet jelent. Már pedig 20 „pasas“ mindig van s mindegyik fizet nemcsak 1 koronát. A famulus gondoskodik
