Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-14 / 24. szám
VI. évfolyam. Nagykároly, 1913. junius 14. 24. szám. Nagykároly és Ermellék A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Főszerkesztő: D R. VETZÁK EDE. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Főinunkatárs: DR HEGEDŰS ISTVÁN. Egész évre.................... Fél évre ........................ Hirdetések szintén ott vétetnek fel. j#sLaptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. Negyed évre .... Nyilttér sora 50 fillér. fű®“ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -gRJ Egy szám ára . . . „Érett“ gyerekek kedves büszkeséggel, bár még kissé ügyetlenül forgatják ujjaik között a hagyományos sétapálcát, érett mivoltuk kézzel fogható bizonyítékát. Érettebbek ugyan nem lettek az osztályvizsga óta, helyesebben a tanítás befejezése óta, de most már kezükben a bot, amellyel ők is oda állhatnak azok közé, akik kérdőjeleket rajzolnak a hivatalos bölcseség sivó homokjába: minek is hát az az érettségi? Azokért a kérdőjelekért? Hogy egy találós kérdéssel több legyen ? A sétapálcáért? Tant de bruit par un — sétapálca! Hát hiszen jó, jó, lehet itt beszélni sokat és szépen arról, hogy nem mindenki, való „tudományos pályára“ s erre jó az érettségi rostája. De hát nem lehetne azt a rostát anélkül megrázni, hogy alá az érettségi lassú tüzét gyújtanák? Minek azokat a senkinek sem vétett „tudományos pályára alkalmatlanokat“ lassú tűzön pirítani ? Hisz okosabb, érettebb nem lesz az az untauglich gyerek attól az erőfeszítéstől, amelyet az érettségi előtt erejének minden morzsáját összescpregetve megtesz, sőt testi és szellemi kárát láthatja csak. Nyolc év alatt csak jobban ki lehetett tapasztalni, hogy ki való azokra a fatális ludományos pályákra és ki nem, mint az alatt a szerencsétlen széánsz alatt,! mikor a médium úgy sincs normális állapotban. Hát erről is sokat lehetne beszélni, szépen lehetne beszélni és beszéltek is már túlontúl sokat. Csakhogy . . . Csakhogy az orvosi tudomány meg van róla győződve, hogy a vakbélnek semmiféle értelme sincs az emberi szer vezet szempontjából, hogy haszontalan, sőt káros ez a tökéletlen csökevény a gyönyörű konstrukciójú emberi szervezetre — és mégis csak a végső esetben operálják ki. Öt perccel a halál előtt. Mert a dolgok nem állanak önmagukban, a dolgok más dolgokkal vannak összefüggésben, szoros kapcsolatban s a dolgok meglévő rendjébe való beleavatko- zás mindig megfontolandó abból a szempontból, milyen következésekkel fog járni ez a beavatkozás. Az érettségi csökevé- nyes vakbelének kioperálása sem olyan egyszerű műtét, mint a felesleges hosz- szuságu köröm levágása. Beláthatatlan komplikációkat okozhat az érettségi vizsgálatnak megszüntetése, amelyeknek előre való gondos megfontolása nélkül nem lehet hozzá fogni a műtéthez. Mindenki tudományos pályára bocsátandó, aki a Vili. osztályt elvégezte? A szellemi proletariátus ijesztő problémája csak akkor nőne igazán rémitővé! Mérhetetlenül többet ártana az operáció, mint amekkora a belőle folyó esetleges haszon. Nem engedni át a Vili.-ban csak azt, aki tudományos pályára alkalmas? De hát mit csináljon a hét osztályt végzett gyerek? A pályákhoz szükséges előképzettséget megállapító törvények revíziója? A kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Az egész közoktatás rendjének, beosztásának teljes megváltoztatására volna ebben az esetben szükség. Mint ahogy szükség is van. Hozzáértők és hozzánemértők régóta magyarázzák már ezt, mindenki elégedetlen, mindenki változásokat óhajt. De milyen irányban ? A feleletek katlanjában sül, fő, forr a sok válasz egymás hegyén-hátán. Mikor lesz ebből a zagyvalékból tálalható főzet? Probléma problémára tornyosul, ha az érettségi kérdését feszegetni kezdjük. Szoros összefüggésben van az érettségi kérdése egy másik kérdéssel is, sőt tulajdonképpen bizonyos szempontból ez a kérdés nem is egyéb, mint speciális alakja annak a másik kérdésnek: t. i. a vizsgák kérdésének. Minek az a vizsga abban a középiskolában? Hisz komolyan már a másodikos se veszi. Mert az mégis csak lehetetlen, hogy amelyik gyerek egész évi igyekezetéért mondjuk „kettest“ (óh, azok a kalkulusok!) érdemel, a nem sikerült vizsgái felelet révén egy sorba kerüljön avval, aki egész éven a hármas és négyes közt vánglizván, de a vizsgán véletlenül megfelelvén, „kiszorította“ a hármast. Morális szempontból is káros haA gondolat-árus. Irta Oliver Sandys. Az „üzlete“ egy sorban volt a többi hat nyomorulttal — a kölcsönkért gyerekkel kolduló asszonynyal, a gesztenyesütővel, a kraj- cáros babákat árulóval ... Az utca szegletén állt valamennyi — egyedül ő ült egy rozoga széken. A térdén egy fekete skatulyát tartott, a melyen fehér betűkkel ez a felírás állott: Egy penny egy gondolat! Vegyenek! Vak vagyok! Nem hiszem, hogy ezer járókelő közül egy is akadt volna, aki észrevette volna ezeket a szerényfehér betűket és megáit volna, hogy „gondotatot“ vásároljon egy koldustól. Ilyen szánalmas, jelentéktelen kis alak aligha várhatta, hogy valakinek figyelme reá vagy „gondolataira“ terelődjék. Különben is, ki az ördög vásárol a mai világban — gondolatokat? Az Arundel-street sarkán épp omnibuszra vártam, amikor először megláttam őt, helyesebben, amikor figyelmemet a kölcsönvett gyerekkel kolduló asszony reá irányította. — Milyen csodára vár, öreg Brainbox, igy soha nem csinál üzletet — szólt hozzá. — Mi az — gondolat ? Mondja meg, mi haszna légyen annak?! Jobb volna, ha cipőzsinórt, képeslapot — vagy játékot árulna! Nézze meg, hogy megy Oly Moses üzlete! Oly Moses, az öreg játékkereskedő két székkel odébb ült a vak embertől. — Kedves öreg Brainbox, valami mást kezdjen . . . Áruljon inkább narancsot. A gondolat-kufár megrázta fejét. — un gondolatot árulok A hangja nem volt sem finom, sem durva, inkább meghatározatlan, mint ő maga. — Maga igazán bolond! — sóhajtotta az asszony. — Itt van egy penny. Adjon egyet az ostoba gondolataiból. A vak férfi belenyúlt a fekete ládikába és egy összehajtott papírlapot vett elő. Az asz- szony piszkos ujjával kigöngyölgette és vörös karikás szemével végigfutott rajta. Azután káromkodni kezdett, visszadobta a fekete ládába és visszakérte a pennyt. Az öreg vak szelíden engedelmeskedett. Miközben erre a beszélgetésre figyeltem, elszalasztottam az omnibuszt. Unalmamban az öreghez mentem. — Jól megy az üzlet? — kérdeztem. Az én foglalkozásom mindig mostohán volt megfizetve — hangzott a válasz. — Kinek a gondolatait árulja ? Sovány vállát közönbösen vonogatta : — Az értékes gondolat köztulajdon. Ezért adom az enyémet olyan olcsón . . . — Adjon egyet, — szóltam és átadtam hat pennyt. — Nem, ne adjon vissza . . . Azonban ő válasz helyett a hat pennyért hat „gondolatot“ adott, A papírlapokat bele- gyürtem a zsebembe és csakhamar elfelejtettem az egészet. Néhány nappal később rá akartam gyújtani a pipámra. Eszembe jutottak a papírlapot, Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb’ választékával szolgál Rnbletzky Kálmán divatáruháza.
