Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-14 / 24. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 24-ik szám. tásu az ilyen szerencsétől való függővé tétele a klasszifikácipnak, ha már egyszer megvan az a klasszifikáció. Régi, nagyon régi dolgok ezek, ilyenkor, drukkolások idején azonban minden éven lehet róluk egyszer beszélni. Utóvégre a falra hányt borsó is kikezdj a falat, ha kitartással hányják. A végin még ott is maradhat egy alkalmas módon hajított szem. Ha már most a vizsgának semmi értelme sincs, mi értelme lehet az érettségi vizsgának, a mely a gyerek jövőjétől határoz a szerencsétől kormányozott kérdések és feleletek alapján ? Az előbb érintettük a vizsga káros hatását moraliter. Az érettséginek ilyen szempontból mérhetetlen kára van. Aki érettségit tett tartsa fel a két úját és esküdjön meg, hogy az ő tudtával abban a teremben, ahol az írásbelit csinálta, semmiféle suskus nem történt. Ugy-e éréit férfiú, marokra szorítod a kezed ? Hát most tessék elgondolni, hogy az első lépést az iskola küszöbén keresztül már suskussal kezdjük. Hogy a gyerek kis gimnázista korában lelopja félszemmel a szomszédja dolgozatát, abban nincs utóvégre semmi csalás, legföllebb csalás kísérlete, mert hisz fog még felelni jó egy párszor s fog még Írni egy pár dolgozatot, ahol úgyis kitűnik igazi bölcsessége, nem igen sikerül megtéveszteni senkit. Az érettségi az más. Ott attól a dolgozattól sok, nagyon sok függ. Ha sikerült a suskus, sikerült a csalás. — Hogy itt-ott sikerül aztán felfedezni a csalást, az nem változtat a dolgon semmit. Hát nem furcsa az, hogy mindezt mindenki tudja és hiába tudja.? Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselő testületé f. hó 8-án vasárnap d. e. Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. zsebembe nyúltam, kihúztam egyet és kíváncsian szétnyitottam. A „gondolat“ reszkető betűkkel volt leírva. így hangzott: „Mindnyájan sírva születünk, de rendszerint mosolyogva halunk meg. Az Élet tehát látnoki tiltakozással kezdődik — és már a születésünk árnyékában ott leselkedik — a Halál, a Kezdett Végének Hírnöke!“ Még egyszer végigolvastam a különös sorokat és elgondolkoztam, hogy milyen forrásból merítette az öreg koldus gondolatait? Elfelejtettem meggyujtani pipámat és előhúztam a másik papírlapot: „Ha egyedül ülsz a magányban, messze a világtól, amely kínoz Téged, — a selymes fűben vagy rezgő harasztban, az illatos fenyvesben vagy árnyékos tölgyek alatt és odaadón hallgatod a Természet zaját (amit az emberek csöndnek hívnak) — lelked az uj benyomások sokaságát issza fel magába. Némelyik gyönyörű, némelyik különös — de valamennyi, ha jól megfigyeled, egy nagy fitozófiának mozaikdarabja. Ezek nem a saját benyomásaid és gondolataid, hanem a nagy mindenségnek gondolat-hullámai, — az idők időjének föl nem jegyzett bölcsessége . . .“ Egy nagy filozófiának mozaikdarabjai! Ez tetszett nekem! Hátha énis egy ilyen filozófiának mozaikdarabjaira bukkantam ? és ha igy van — kié a lángelme, amelyben az fogant? Őszinte bánatomra a többi lapot elvesztettem, de ezzel a kettővel elmentem egy barátomhoz, aki kritikus és szerkesztő volt egy személyben. Megmutattam neki a fölfedezésemet. Figyelmesen végigolvasta. — Mit gondolsz? — kérdeztem. — Elég jók arra, hogy nyilvánosságra hozzuk ? Ezen a közgyűlésen tárgyalta a képviselő testület a vásárvámjog megváltása és a. Nagypiac területének megvételéhez szükséges 200 ezer koronányi összeg ügyét. A képviselő testület a 200 ezer koronának a város által'felveendő kölcsönből való fedezését rendelte el. Megbízta a közgyűlés a polgármestert, hogy a jelenlegi nehéz pénzviszonyok jobbra fordultával a helybeli pénzintézeteket hívja fel megfelelő városi kölcsön iránti ajánlattételre s a kölcsönre vonatkozó javaslatát végleges elhatározás céljából terjessze elő. Ez idő szerint csak a folyó évi augusztus hó 1-én szükséges 100 ezer koronánnyi összeg felvételét rendelték el a helybeli ajánlattevő pénzintézetektől egy évi időtartamra. A képviselőtestület szótöbbséggel a helybeli takarékpénztárak együttes ajánlatát fogadta el, amely szerint 100,000 korona erejéig a város részére 1914. évi augusztus 1-ig fel nem mondható hitelt nyújtanak kötvény ellenében. Ezután bemutatták a Széchenyi-utca 22. számú telekből 33 Q-öl kisajátításáról szóló szerződést. A kisajátított területért a város 1560 kor. 05 fillért fizet. Bemutatti a tanács az Attila-utca meghosszabbítása céljából Bing Mór és társaival kötött szerződést. A szerződéseket a közgyűlés tudomásul vette. A képviselőtestület elhatározta, hogy a házi pénztár 1912. évi feleslegét, mely kikere- kitve 10,000 koronát tesz ki, utcák kövezésére fordítja a város. Az illető utcák lehetőleg még ebben az évben a következő sorrendben köveztelek ki: Hajdú-kö», Somos-, Könyök-, Kaszinó- és Hunyady-utca. kiutasította a képviselőtestület Kerner József debreceni zenetanár kérelmét, amely szerint a város vállalja magára az ő vezetése alatt Nagykárolyban feláílitandó zeneiskola költségeinek egyrészét. Tudomásul vették a tanácsnak azt a jelentését, hogy a jövő fűtési idény tűzifa szükségleteinek szabad kézből való beszerzése nem sikerült. Ugyancsak tudomásul vette a közgyűlés, hogy a Nagykárolyi Takarékpénztár és a — Teljesen. Tisztán a mennyiség kérdése az egész. Remélem, több is van? Menj és szerezd meg a többit. Megálj ! Talán te magad írtad ? — Én? Nem. Egy koldustól vettem, — egy pennyért darabját. Hogy ő kitől szerezte, nem tudom. Barátom arca földerült. — Gyere — mo dta — vezess el a te lángeszű koldusodhoz! Elveztettem őt az Arundel-streetre. A különféle árusok most is úgy álltak ott a szegleten, mint a múltkor, csak számuk most ötre csappant. A hatodik, a gondolatárus eltűnt. A gesztenyesütőhöz fordultam : — Mi történt az öreg emberrel ? — Az öreggel, aki gondolatokat árult? Mi sem tudjuk! Egy hete nem láttuk. — Tudja, hol lakik? — Igen ... — hangzott a válasz és utána a készséges magyarázat. Amikor a megjelölt házba beléptünk, barátom igy szólt: ■ — Kiváncsi vagyok rá . . . Szegény ördög talán egy föl nem fedezett lángelme ! Ha az, majd talpra állítom én! Egy szomorú pillantásu asszony nyitott ajtót. — Itt lakik az öreg férfi, aki gondolatokat árui ? — Már nem. — Lenne szives megmondani, hol talál- hatnónk reá ? — Ha tudnám, magam is ott lennék, — szólt keserűen az asszony. — Odament, ahonnan nem tér vissza utazó. Meghalt. Barátom beszélt: zárda épülete előtt levő járdának aszfalttal való beburkolására a Magyar Asphalt R.-T.-gal a szerződés megköttetett. A püspöki székhely ügye. Reményeinkben kissé psalódottari, de nem lemondással jelentjük olvasóinknak, hogy a legújabb terv szerint az uj görög katholikus püspökség ideiglenes székhelye Budapest lesz. Ez természetesen ideiglenes megoldás, melyből semmiféle következtetéseket sem lehet vonni a jövőre nézve. Vannak ugyanis olyan megoldandó kérdések még, amelyek végleges megoldása a székhelynek ideiglenesen Budapestre való helyezését teszi kívánatossá. Városunk közönsége továbbra is avval az érdeklődéssel várja a székhely-kérdés végleges megoldását, amellyel eddig is kisérte a görög katholikus magyarok törekvéseit. Azok a szempontok, melyek Nagykároly mellett szólanak, oly nagy súllyal esnek latba, hogy azokat figyelmen kívül hagyni lehetetlen. Nem tartjuk szükségesnek ezeket a szempontokat újból feltárni, ismételten kifejtettük már azokat, amióta városunk oly nagy áldozatra készen ajánlotta fel anyagi támogatását is. Tudjuk, hogy ezek a szempontok az intéző körök előtt is ismeretesek és mindig teljes méltánylásra találtak. Minden illetékes faktor Nagykárolyt tartja legalkalmasabbnak az uj püspökség székhelyéül s ha az ideiglenes megoldás nem várt eredményt hozott is, a kérdés végleges megoldásánál Nagykároly ismét előtérbe kerül. Mindenesetre örvendetesebb lett volna, ha már kezdettől fogva magunk között láthattuk volna az uj egyházmegye főpásztorát, de ha magasabb szempontok más ideiglenes megoldást tanácsolnak, városunk közönsége megnyugvással veszi tudomásul a legalkalmasabb megoldást. Tanítói gyűlés. A Nagykároly—Mátészalkai Tanítói Kör folyó hó 9-én tartotta meg városunkban köri — Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ezt kell hallanunk, szegény asszony. — Én nem vagyok szegény, — felelte majdnem iázasan. — Amig élt, gazdag voltam. Mit kiyánnak az urak ? Bevezetett a- szobába. Tiszta, de rendkívül szegényes volt. A kadallóban tűz égett — és egy halmaz papiros pernyéje táncolt. A férjem tudós volt, — szólt az asszony. Most égetem el a munkáit. — Elégeti ? kiáltott fel barátom. — Az ég szerelmére, miért? Hisz ön nem tudja. — — Óh, igen, tudom, — szakította félbe nyugodtan. — A legszebb és legcsodásabb gondolatokat dóbom a tüzbe, amik valaha ember fejében ^megszülettek ... Az én férjem — itt szenvedélyes métlósággal egyenesedett kí — nagy ember volt! — De csak nem égette el valamennyi munkáját ? A könyves polchoz lépett és egy vastag kézirat-csomót vett le. Tehát egy kötet még megmaradt! Azonban látszott az asszony arcán, hogy ezt is a tüzbe akarja vetni. Barátom ekkor sietve előlépett ajánlatával. Az asszony izgatottan fordult feléje ? — Nem kell pénz érte! Hogy eladjam őket? Eladjam az ő gyönyörű gondolatait, amelyekért életében még egy pennyt sem adtak volna! Nem, uram, soha! Még ha szerencsét hozna nekem, akkor sem ! — De értsen meg, asszonyom. A világnak tartozik < n a férnek lángeszével, melyet munkáiban hátrahagyott! Az asszony okos szeme lángbaborult. — Minek adjam én át a világnak őt, amely félrelökte, megvetette ? Hogy a gondolatai szebbét tegyék az emberek életét, közelebb
