Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-24 / 21. szám

21. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal senkinek sincs. Csakhogy ilyen módon a maga ősi falusi állapotában hagyjuk örök időkre vá­rosunkat. Ahhoz igazán nem kell pénz. Ha azt akarjuk, hogy egyben másban város formánk is legyen, áldozatot kell hoznunk. Tiz holdnyi területen olyan szép sétakertet lehet csinálni, hogy akármelyik város megirigyelheti tőlünk- A költség nem olyan nagy, hogy meg kellene tőle rettennünk s volna alkalmas sétakertünk, ahol munka után kellemes üdülés várna a ki­fáradt emberre. A sétakert kedvéért még sé­tálni is megtanulnának lassacskán a nagyká­rolyiak. Az uj tornaegylet, a Testedző Egyesület, tagjainak száma, amint értesülünk, napról-napra növekszik. Örvendetes jelenség, amelyből a másik, helyesebben a má­sik két sportegyesület is bátorságot meríthet a feltámadásra. Hogy szükség volna az elhunyt sportegyesületekre, vagy legalább az egyikre, az mindenki előtt nyilvánvaló. Talán csak az ismételt kudarctól való félelem tartja vissza azokat, akik újból élére állanának a mozgalomnak. Az utóbbi időben Nagykároly fiatalsága szám­belileg gyarapodott annyira, hogy egy Torna Klub megalakítása előtt nem az volna a legna­gyobb akadály, hogy kevesen vagyunk. De bármily kevesen is legyünk, ha megfelelő a szervezés, ha csak azokra számítanak, akikre igazán lehet számítani, meg lehet alakitant a semmi jóval sem biztató múlt után is a nagy­károlyi Torna Klubot. Amint már múltkori számunkban is jónak láttuk hangsulyezni, ennek a klubalakitásnak csak úgy lesz értelme, ha ott igazán a torna, s nem a bumlizás lesz a cél. Tornázni össze­vissza, minden rend nélkül, rendszer nélkül, felmászni erre a szerre, arra a szerre, ezen lógni, bíbelődni öt percig, a másikon megint öt percig s a végén nagy szuszogva megelége­dettnek lenni, hogy milyen sokat tornáztunk: ennek nincs semmi értelme. Hozzáértő vezetés mellett meghatározott időközökben rendszeres szertorna, szintén meghatározott időben szabad- gyakorlatok, máskor ismét football, esetleg ví­vás. A testnevelésnek ép úgy megvan a maga módja, legcélszerűbb módja, mint a szellemi nevelésnek, az ide-oda való kapkodás egyfelől célra sem vezet, de másfelől rövid idő alatt megunttá teszi magát a testnevelést. Azok, akik a testnevelés nemes ügye iránt komolyan érdeklődnek, reméljük, megtalálják egymást s egymást kölcsönösen segítve dűlőre viszik a Nagykárolyi Torna Klub megalakítását. A fiakker ellen mindenütt van valami panasz. Nálunk töb­bek közt az nincs egészen rendén, hogy mikor a legnagyobb szükség volna fiakkerre, sehogy se lehet kapni. T. i. éjjeli inspekciós fiakkeres van is,'nincs is Nagykárolyban. Tulajdonképen van, merthogy valamelyik fiakkeres nevét mindig ott lehet olvasni a ren­dőrségi ínspekciós-táblán, csakhogy ha pl. be­teghez, vagy bármi más célból sürgősen szük­sége talál lenni az embernek fiakkerre, semmi pénzért nem tud hozzájutni. Rendesen azt kapja ugyanis feleletül, hogy az inspekciós fiakkeres ide meg ide ment a kocsijával. Felesleges sokat magyaráznunk, milyen abnormis állapot ez, mennyire nem felel meg már Nagykároly mai igényeinek. Az orvos egész joggal kívánja meg, hogy kocsival menjenek érte éjjel, mert azt senki sem kívánhatja tőle, hogy szélnek, esőnek is­meretlen emberrel neki vágjon az éjszaka sö­tétségében. De fiakkert nem lehet kapni. A be­teg ezalatt elvérezhetik, megfulladhat, de fiak­ker nincs. Ennek az állapotnak a megszüntetésére már kétszer nyújtottak be indítványt a városi képviselőtestülethez, s a képviselőtestület mind­két esetben érthetetlen módon elutasította az indítványt. Az indítvány, amelyet a legközelebbi ülésen ismét a közgyűlés elé terjesztenek, az volna, hogy az inspekciós fiakkeresnek tétessék kötelességévé, hogy a városháza udvarán erre a célra kijelölt helyen tartózkodjék kocsijával. Nem értjük, miért idegenkedik a város attól a kis költségtől, amibe a szükséges fedett helyiség felépítése kerülne, mikor polgárainak igen nagy szolgálatod tenne vele, ha megvaló­sítaná az igazi fiakkeres-inspekciót. A mai vi­szonyok között, még ha otthon is találja az ember az inspekcióst, a kereséssel, utánjárással oly sok idő vész kárba, amennyi veszteni való ideje rendesen nincs annak, aki éjszaka az ins­pekciós fiakkeresre szorult. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden nap d. e. 12 órától 2-ig. Személyi hír. Csaba Adorján főispán pén­tek délután a székesfővárosba utazott. Űrnapját hagyományos fénnyel és pom­pával ünnepelte meg a róm. kath. egyház f. hó 22-én. Nagymise után, melyen Szentiványi Béla tartott magasszárnyalásu szentbeszédet, a körmenet disszázad kísérete mellett vonult a felállított oltárokhoz, ahol Récsey Ede házfő­nök Tihanyi Béla plébánossegéd és Papp Já­nos főgimn. tanár segédleteivel végezte a szer­tartást. A kivonult katonaság az oltároknál disz- lövést tett. A körmeneten a gimnázium, a pol­gári és elemi iskolák növendékei tanáraik ve­zetése alatt vettek részt. Délben a piarista rend­ház a helybeli tisztikar tiszteletére ebédet adott. Vármegyei közgyűlés. Rendkívüli vár­megyei közgyűlés lesz junius 5-én. Előző na­pon az állandó választmány tart ülést. Kinevezés. Czaba Adorján Lázin Tivadar atyai lakost díjtalan vármegyei közigazgatási gyakornokká nevezte ki. Miniszteri megbízás. A belügyminiszter értesítette Szatmárvármegye alispánját, hogy a felsőbb fokú anyakönyvi felügyeleti jog hely­színi gyakorlásával további rendelkezésig Stim Adolf miniszteri segédtitkárt bizta meg. Promotio. Rápolti Nagy Józsefvárosunk társadalmának agilis tagja, a kolozsvári tudo­mány-egyetemen a jogtudományok doktorává avattatott. Gratulálunk. A Polgári Takarékpénztár legutóbbi rendkívüli közgyűlésén Fetser János és id. Schrádi István gilvácsi lakosokat igazgatósági tagokká választották. A Nagykárolyi Dalegylet f, hó 25-én, vasárnap d. u. fél 3-kor a Kath. Legényegye­sület dísztermében közgyűlést tart. Az erdődi Bartók-ünnepség. A junius 8-án Erdődön lefolyó Bartók-ünnepségre sokan készülnek a székesfővárosból, a vármegyéből és városunkból is. Részt vesznek az ünnepé­lyen Herceg Ferenc, Pékár Gyula, Jakab Ödön, séget, amely összetörtén, — csonttá aszva ma­gába nyeli testének roncsait, hallotta felesége zokogó sírását, gyermekének vádló sóhajtását és ezerszer kiáltott magára.- Állj és fordulj visz- sza! , . . Mindhiába! A démon űzte, hajtotta és ő száguldott a romlásba, mint az égő szekérrel vágtató lovak. Az arca sárgább lett az őszi széltől leső dort leveleknél, torzonborz fekete hajába egy csomó havat szitált a gond, a hangja rekedt és dunnyogó lett, mint a csapszékben ténfergő al­koholistáé, a járása ingadozó, a tekintete za­varos és tétova. Tudta, hogy ma sincs egy falat kenyér a háznál és mégis csemegét vett, hogy a hamis bál­vány terjedelmes gyomrát tömje vele . . . De nem találta otthon. Sirt mint a bölöm­bika őszi alkonyaikor, aztán a harag és düh kavarta a vérét, mint a két óriás az olvasztott ólmot. Sziszegve, topogva, öklét rázva ajkát vé­resre harapva futott azokra a helyekre, ahol a dalt szokta aranyra váltani. Sehol. Idegei^ össze­zsugorodtak a kíntól, a gyötrelemtől. És egy­szerre csak egy hintó siklott el mellette. Ő né­zett ki az üvegén, ő — és nyakára szerelmesen egy férfikar simult. A férfi szemgolyói majd kipattantak, any- nyira előre ugrottak. A fejére mintha mázsás szikla szakadt volna, a fájdalom tüzes pörölye csapdosta. Futni szeretett volna utána, hogy öklével terítse le a lovakat és zúzza össze a kocsit, de a földhöz fagyott a lába és a kétségbeesés la­vinája omlott rá. A szivében azonban hirtelen bűvös melegség áradt szét. Forró sugárözön- ban tűnt fel ott a felesége és a gyermeke. A jó asszony, aki csupa szelídség, gyön-, gédség, figyelem és türelem. Aki most éhezik, fázik most könnyezve várja a fütetlen szobában. Megvonaglott a teste, a bünbánat szöges korbácsa hasogatta. Egy angyalt lökött el egy festett bachans- nőért, a tiszta boldogságot tiporta el a kárho­zat lápi virágáért. — Haza! — Haza! — verte a szive, ez a csodálatos kis gépzongora, amelyből hirtelen a tiszta szerelem himnusza tört elő. 111. Az anya ismét az ablakhoz húzódott, izzó fejét a jégvirágok bolyhos száraira nyomta. Sirt és kezét összekulcsolva tördelte. — Édes gyermekem, óh mennyire szeret­lek, nem is hagylak itt, viszlek magammal. Azután megfordult és lábujjhegyen ismét a kis Mariska ágyához lopódzott, A gyermek azonban még ébren volt. — Anyukám, miért nem fekszel le ? — Aludj, édesem. A hangja nyöszörgőit, mint a haldoklóé. A gyermek fölrettent. Ez a hang a szivébe markolt és görcsös erővel fojtogatta. — Itt hagyjuk apádat örökre. — Hova megyünk, anyukám? — Egy jobb világba, de hunyd be e sze­medet. A leányka behunyta s az anya kezében ismét megvillant a kés. Most léptek hallatszottak. A gyermek fel­nyitotta szemét. — Apuka jön, — szólt örömmel. Az anya hallotthalvány arca megéledl. A konyhába sietett és ajtót nyitott. A férje lépett be. Máskor durván ellökte az asszooyt — most leborult eléje, — Bocsáss meg, drága egyetlenem. Szavában a bünbánat, a mardosó önvád és a megtérés hangja olvadt össze. — Csak értetek dolgozom ezentúl, nem koplaltok, nem szenvedtek többé. — Hányszor Ígérted már. — Esküszöm, hogy megváltozom, csak bocsáss meg! Az asszony lehajolt és megcsókolta, az­tán gyöngéden fölemelte. Egymást ölelve léptek a szobába. Mariska felült az ágyba. — Apuka, hoztál enni ? — Hoztam, gyermekem. És az édességeket oda rakta a paplanára. Mohón ettek, aztán Mariska átölelte szüleinek nyakát. — Brrr, de hideg van itt, — szólt az apa. — Mi már nem fázunk . . . mert te megint jó vagy hozzánk! — felelte Mariska. Az apa gyermekének boldogan pihegő keblére hajtotta a fejét és sirt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom