Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-10 / 32. szám
32. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. óriási nyereséggel, amihez a vallás iránt való bensőbb szeretet révén jutott a katholikus egyház. Az egyház tehát szem előtt tartván az akkori szociális viszonyokat, minden kiemelkedő mozzanatot az ünnepek hóditó erejével kapcsolt bele a köztudatba. A katholikus egyház tradiciós szelleme ez. Soha se tett olyan intézkedést, amely meg ne felelne a kor fölfogásának és a tömegek szociális szükségérzésének. Ma is ez irányítja. Ma már természetesen mások a viszonyok, mint a kereszténység első századaiban, vagy a későbbiekben. — A munka mérhetetlen értéke emelkedett, a munkaidő a nemzeti meggazdagodásnak legbecsesebb forrása és magának a vallásnak is legnagyobb segítője. Ma nem az ünnepi fölszabadulások terelik a tömegeket a lelki nyugalom útjaira, hanem az a kiengesz- teltség, amihez a jólét biztosítottsága juttatja. Kételkedők, a vallás iránt közönbösök, csúfolok és istenkáromlók az ekzisztentiájukban megtámadottak soraiból kerül. Manapság tehát épen az ellenkező utak visznek a vallásos meghatottsághoz, mint a múltban. Mennél jobban szaporítjuk a munkaalkalmat, annál békésebb egyenletesebbek és inkább fogékonyabbak az emberek a jó és nemes iránt, a vallás szellemét tehát könnyebben értik meg. Ez a gondolat lebegett a pápa előtt, mikor az ünnepek apasztására szánta el magát. Természetes, hogy ezzel egy hajszálnyival se távolodott el a tradíciótól, mert ez az intézkedés nem önkényes, nem mai kitalálás, ennek a gyökere is a tradícióban van. Nem most apasztják először az ünnepnapokat. Régebben a főünnepek több napra terjedtek, mint ma és a fokon- kint való korlátozásuk mindig az idők szükségességeként jelentkezett. * A hercegprímás Balatonfüredről keltezett legújabb körlevelében tudatja papjaival, hogy a motu proprio intézkedései értelmében a következő ünnepek elvesztik külső ünnep jellegüket s azokon a misehaligatás és a szolgai munkától való tartózkodás nem kötelező: Karácsony, Husvét és Pünkösd másodnapja, Űrnapja, Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), Kisasszony napja (szeptember 8.), valamint mindenféle ország, nemzet, egyházmegye, tartomány, község különleges védőszentjeinek fogadalomból, vagy szokásból származó ünnepei, még ha egyházilag meg is voltak eddig erősítve és nyilvánosan is megölettek. Ezek az ünnepnapok az ünnepek jegyzékéből törlendők. A hercegprímás ez intézkedését rövidesen nyomon fogja követni a többi egyházmegye püspökének rendelkezése. Sz. N. A kereskedők hitele. Az immár egy év óta tartó rendkívüli pénzfeszültség természetesen a magyar kereskedővilágot sem hagyta érintetlenül. A kedvezőtlen viszonyok eddig csak kisebb áldozatokat követeltek, a legutóbbi időben azonban régi, nagy és tisztes cégek fizetés zavarai kerültek nyilvánosságra, melyek azt bizonyítják, hogy a tartós krízis most, hogy az ősz felé közeledünk, még intezivebb jelleget fog ölteni. A kereskedők körében általános az a panasz, hogy a pénzintézetek a hitelt a kelleténél erősebben korlátozzák és hogy ma már a dolgok odafejlődtek, hogy a vagyonos, szolid kereskedő sem tud hitelhez jutni, miért is az üzleti körét szűkíteni kénytelen. Viszont a kisebb pénzintézetek a bajokért a nagybankokat teszik felelőssé, melyek indokolatlan hitelmegszoritá- sokat eszközölnek. Annyi bizonyos, hogy egyes nagybankok túlságos mértékben alkalmazzák Pranger hitel- megszoritási elméletét, másrészről pedig nyilvánvaló lett, hogy egyes pénzintézetek a hitelnek hirtelen és váratlanul való megvonása által — Hat koronát kap a napszámos csak azért, mert leszedi a fárul. Az ám. S akkor hol van még a gazda haszna, az adó, a behozatal útiköltsége, a vám, a helypénz, meg miegyébb. Az embernek szinte megáll az esze. A fiam azt mondja, hogy ultramodern vagyok, mivelhogy mikor hazaérek a dolgomból, lerakom magamról azt a sok öltönyfélét, amit a divat rámrakott s a fűben végignyulva, magamat a napisten meleg tekintete elé terjesztem s egyáltalán nem törődöm azzal, hogy tetszik-e ez valakinek, vagy sem. Az ipamuram ellenben nem győz eléggé korholni azon konzervatív észjárásért, hogy vissza- sóhajtgatom a régi időket, mikor pedig a nemzet dolgozó részének soha sem volt olyan jó sorsa, mint most. A tizenhét év, a negyvenhat év s a nyolcvan év nézetei igy vívnak egymással harcot — mindez azonban barátságosan történik. Már régebben tapasztaltam, hogy a disputálás nem sok hasznot jelent, ellenben miután mindenki csak egyszer él, mindenkinek jussa van ezt az egy életet olyan észjárással élni le, amilyen neki a legjobban tetszik Nincsen ezen mit feleselni s az úgynevezett medi- tálásba könnyen belebolondulhat az ember. . . . Vízparton járok. A vizen sok hajó, a parton sok áru. Csaknem egészen pőrére vetkőzött erős munkások viszik a vállukon a ládákat, zsákokat a hajókra Karjukon, lábukszá- rán úgy ül kint az izom, mintha drótból fonott hajókötél volna. A testük barna, mert reggeltől estig szintén oda van terjesztve a nap-isten meleg tekintete elé. János munkás fölszaladt a partra és igen csak futva igyekszik a bormérés felé. Édesszüléje azonban éppen akkor a partszélén halad el és megállítja, mondván : — János, már mögént a pálinka után szaladsz ? A hatalmas testű János a kis töpörödött szüle előtt miként alattvaló kisded, szerényen megáll. — Nem szoktam pálinkát inni, szülém. — Hát? — Hát egy pohár bort akarok inni. Mög- szomjaztam nagyon. A szüle összehúzza a fejkendő csücskit és azt mondja Jánosnak: — Amúgy is meleg van. Minek hevitöd magadat a borral ? János most már föllázad a szüle beszéde ellen. Azt mondja: — Tizenegy koronát keresek naponta, szülém. Hát aztán még bort se igyák: A szüle lemondólag int a kezével. — Apád is használta a bort. De akkor olcsóbb volt. Azt mondja a János : — De öt pengő ötven krajcárt egy hét alatt keresött, én mög egy nap alatt, kedves szülőanyám. számos szelíd kereskedőt hajtottak zavarokba. Ez az eljárás mindenképen kárhozatos és elítélendő, különösen olyan bankok részéről, a melyek ismeretesek arról, hogy pénzbőség alkalmával valóságos hajtóvadászatot rendeznek kliensek után. A gazdasági eleinek, első sorban pedig a kereskedelmi forgalomnak a hitel az eleme és fentartója. Ha tehát a hitel alapjai meginognak, megrendül az egész kereskedelem és ezzel az egész ország gazdasága. Ebből a szempontból kiindulva, aggasztónak tartjuk azt a bizalmatlanságot, melyet egyes pénzintézetek a kereskedelemmel szemben tanúsítanak. Ennek a bizalmatlanságnak mihamarább meg kell szűnnie, mert különben az ősszel valóságos katasztrófának nézünk elébe. A pénzintézeteknek az ország közgazda- sági életében fontos hivatásuk van, melyet minden körülmények között be kell tölteniük. Hivatásuk pedig elsősorban az, hogy hitelt nyújtsanak a kereskedelemnek, mely e javak kicserélésének nagyfontosságu funkcióját végzi. A kereskedők csak az ő jogos hiteligényeik kielégítését követelik. Ők is számolnak a súlyos pénzügyi helyzettel és a mostani viszonyok között nem kívánnak terjeszkedni, de azt nem lehet tőlük rossz néven venni, ha a már meglevő kereteket most is fenn akarják tartani. Ezért tartjuk a kereskedelemre nézve végzetesnek a bankoknak azt az eljárását, mely a hitel hirtelen és váratlan megvonásában nyilvánul meg.. Ausztriában a kereskedelmi kamarák erélyes tiltakozást intéztek a kormányhoz a bankok hitelmegvonó politikája ellen és a pénzügy- miniszter ki is jelentette, hogy az Osztrák- Magyar Banknál érvényesíteni fogja ingerenciáját abban az irányban, hogy a kereskedelem részére szükséges hitel épségben tartassék. Egyes Magyar pénzintézeteknek a kereskedelem megfojtására irányuló akciója az Osztrák-Magyar Bankból indult ki. A jegybank Hát igen. A János huszonhatéves, a szüle ötvenhatéves: nem találkozik az észjárásuk. Alku. Már vagy húsz esztendő óta nincsen aratás háborúság nélkül. Pöröl a gazda, meg a munkás s mindig van mindakettőnek, amit a másik szemére vessen. Nem tudnak egymásban igazságot találni. Ami az egyiknek kevés, az a másiknak sok. A gazda azt mondja: elromlott a régi magyar munkásnak az erkölcse: nincsen többé meg az egymásrautalás egyetértése. A munkás — abban pedig egyre több a keserűség, bár olykor az okát sem tudná megmondani, hogy miért. Mert hiszen ilyen napszám még nem volt, mióta áll az ország — ma azonban divat mérgesnek lenni. Mint mikor az öreg cserepár őrmester rettenetes módon káromkodik a kaszárnya udvaron s megkérdik tőle: mit szid kend, hős atyánk, amire nagyot fújva feleli: — Alles mögliches! Mindent, amit csak a forsrift megenged. Tehát az atyaistentől kezdve lefelé . . . A hangulatok noha pár soros mondásokban fejeződnek ki. Humoros mondások, keserűséggel. Savanyu pilulák cukorban. Az országúti árok szélén füvet kaszál egy ember a kecskének. Arra megy a másik. Üdvözlés. Azt mondja a másik: —t No, hogy mén kendnek a sora? Azt mondja a kaszás: — Az én sorom ? Hát az jól mén. •• ii ii ii Modern és tartós : : plissézés és gouvlározés. Hájtájer Pál : : Nagykároly, : : Széchenyi-utca 34. sz. a rom. kath. fiúiskola mellet.
