Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-08 / 23. szám
III. évfolyam. Nagykároly, 1912. junius 8. 23. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) s* Hirdetések szintén ott vétetnek fel. _______ Nyilttér sora 50 fillér. Az uj görög katholikus magyar püspökségről. Régóta vajúdó, méltányos kérdést akar megoldani a kormány az uj gór. kath. magyar püspökség felállításával. Elsőrangú, eminens állami és nemzeti érdekek fűződnek ehhez a püspökséghez, amely rövidesen valóra váltja azoknak az álmát, akik eddig kénytelen-kelletlen egy fanatikus fajpolitika jegyében az egységes magyar nemzeti állameszme rovására sokszor jogtalanságokat is tűrtek. Lehet-e szebb, nemesebb hivatás, hogy a magyar levegőt szívó, magyar állem pénzén élő honpolgár testestő-lel- kestől apostola legyen a magyar nemzeti áilameszmének akkor, amikor a kultúra áldásaiban részesültek s valamikor idegen anyanyelvűket részben vagy teljesen elfelejtették. S nem méltányos dolog-e, hogy a kormányhatalom segítségére siet ezeknek a honpolgároknak hivatalosan sankcionálván magyar honpolgári s legbensőbb lelki ügyeiket, amikor lehetővé teszi, hogy az Isten szavát olyan nyelven hallják, amelyet egyedül értenek s amelyért öntudatlanul is, de hévvel lelkesednek. Nem politikai célzatok vezették a magyar kormányt, amikor régi, kedves tervének megvalósítására gondolt. A hires Monroe-féle elvet nem sankcioFőszerkesztö DR. VETZÁK EDE. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Felelős szerkesztő: i Főinunkatárs: DR. GÓZNER ELEK. | DR HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. im~ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. "IPf nálta abban az értelemben, hogy Magyarország a magyaroké, amint ezt fennen hirdetik a poroszok magukra nézve. A magyar kultúrával hódította meg az idegen elemeket, akiknek lelketlen vezérei önzii érdekekből, hamis jelszavakkal, antikulturális elveikkel eltántorítani igyekeznek meggyőződésüktől. S ezek a felelősség nélküli demagógok véres szájú néptribunok módjára szemenszedett valótlanságokkal kürtölik tele a világot, hogy a zavarosban annál nyugodtabban halászhassanak. Pedig a a mi nemzetiségi politikánk manapság annyira a türelem jegyében folyik, hogy helyesen mondta egyik kiváló publicistánk, nekünk magyaroknak jobb volna nemzetiségnek lennünk e hazában, mint uralkodó fajnak a — papíron. De bízunk a jövőben s hisszük, hogy a politikai érettség meg fogja teremteni azt az Odysseust, aki a közéletnek eme szószátyár, okvetetlenkedő Thersiteseit energikusan megrendszabályoZza. A minap Gyulafehérváron megtartott román kongresszus legalább is ennek a feltétlen szükségességét hirdette. Egy csokorba fűzve ott láttuk a román nemzetiségi politika viharvert dicső virágszálait. Ezek a letört nagyságok tehetetlenségük tudatában izzó gyűlölettel szavaltak a magyar kormány „merénylete“ ellen mindenáron kánonikussá akarván tenni a büszke rómaiakkal való roEgész évre.......................................8 korona. Fé l évre............................., . . 4 korona. Ne gyed évre...................................2 korona. / Egy szám ára..............................20 fillér. a........ - ------ ... I - - ------for rokonságot hirdető korcs epigonok kisebV ségi terrorizmusát. Valójában Romániában képzeltük magunkat, amikor hallottuk ezeket a kiszólásokat s azon töprengtünk, vájjon a román hatóságok ily türelemmel vették volna az ottani magyarok ilyesfajta ildomos kiszólásait!? Bajosan! A sokat emlegetett csendőrszurony és szájkosár nem működött, pedig jogos és méltányos lett volna, hogy ezek a dákó-román tiszteletbeli vértanuk szerepüknek megfelelő méltatásához jussanak. A tisztelt honpolgárok politikai célzatokat rebegtek, nem gondolva arra, hogy tulajdonképen maguk is politizálnak. Legeklatánsabban bizonyítja Luká- csiu polgártárs kiszólása, aki nyíltan az oláh nyelv használatára — nem ! — imá- dására buzdította fanatikus elvtársait. S itt a piknás oldala a nagy dobbal leadott határozati javaslatuknak. Nem a sors iróniája, hogy ezek az urak beszélnek elnyomatásról és türelemről?! Hisz’ itt már nem szabadságról, hanem szabadosságról van szó. A németek, a franciák rég karóba húzták volna azt, aki ilyen hangon merészelt volna szónokolni ellenünk. Kiváncsiak vagyunk, mit szólnának ezek az urak, ha a magyarok visszaélve többségi jogukkal porosz mintára tennének. Ennyit általánosságban! De nézzük a részleteket. Az uj püspökség felállítását a körülmények tették elkerülhetetlenné, A kis szalmaözvegy. Irta: X. Y. A kis szalmaözvegy ott ült a futórózsák alatt és gondolkozott. Mióta elment a nagy hajóval az, aki a futórózsákat ültette — neki semmi dolga sem volt. Gondolkozott hát mindenféléről. Például, hogy milyen végtelen számot kapna ő, ha összeadna minden napot, minden órát és minden percet, ami- a bucsucsók óta elmúlt! Hát még ha a mérföldeket is hozzáadná, amik elválasztják őket most! Olyan csodaszép volt ez a nyár! Csupa napsugár és kék ég . . . Milyen jó volna sétálni valakivel, akit szeretünk . . . A mi kis szalmaözvegyünk’ nem volt szerelmes soha. Ha csak a Nagy Csöndes Embert nem számítjuk ide, akihez férjhez ment. De erre már úgy is késő gondolni, mert az itt hagyta őt egyedül. Lám, a piros-pozsgás falusi lányok mind párosával sétálnak az ablaka alatt. Némelyik karonfogva, másikat ismeretlenül követ még egy magos fiú . . . A kis szalmaözvegy kerekre nyitott, komoly szemekkel nézett utánuk egészen addig, mig eltűntek előle a szürke esthomályban. Vájjon mit csinál most a Nagy Csöndes Ember ott túl a tengeren? Ahol nincsenek zöld mezők, se jószagu virágok, csak pusztaság, kemény munka és mindenféle kellemetlen dolog. Hogy is kérdezheti hát mégis mindenki azt, hogy miért nem ment el vele ? A múltkor az öreg tiszteletes, aki soha se volt távol a feleségétől, csak egyszer egy napig, az is megrótta őt. Mikor meghallotta, hogy nem ment el a férjével, szomorúan csóválta meg ezüstös fejét és úgy mondta: — Asszonynak az ura mellett a helye. A kis szalmaözvegy csodálkozott az ilyen beszédeken. Nem, ő sohase tudott volna megválni a kedves kis otthonától, a barátnőitől és ezer apró kényelmétől! Az ő házassága nem volt szerelmi házasság, azért ment férjhez, mert meghalt a mamája és egészen egyedül hagyta őt a földön. Egyáltalában nem voltak ennek a kis nőnek soha különösebb ambíciói. Még könyvet Írni se próbált. Egyetlen egy férfit se bolonditott el. Kedves, elkényeztetett gyerek volt, okos szemű és átlátszó, vékony kezű, mint a fehér virágszirmok. A Nagy Csöndes Ember figyelmes, jó érj volt. Mindent odaadott volna a kis feleségének és semmit se kívánt viszonzásul. S amikor látta, hogy az nem akar vele menni, összeszoritotta a szájSt és csak ennyit mondott : — Hiszen én magam is elmehetek, ha te nem leszesz itthon nagyon egyedül. Arról semmit sem mondott, hogy ő milyen egyedül lesz az uj világban. Mikor a hajó felszedte már a vitorláit, ő még futórózsát és nefelejcset ültetett a hálószoba ablaka alá. — Mire visszajövök, nagyon szép lesz, — mondta mosolyogva, de megcsuklott a hangja. A kis szalmaözvegy azon gondolkozott, hogy milyen különös, hogy mindez csak most jut az eszébe . . . Lám, a tiszteletes lánya milyen szomorú, mert a vőlegényét áthelyezték egy indiai ezredhez. — Te nem szereted az uradat, — mondta a kis szalmaözvegynek. — Mert ha szeretnéd, inkább meghaltál volna, minthogy elengedd őt egyedül. Hátha soha se látod többé ? — Meghaltam volna, ha el kell mennem! — kiáltotta a kis szalmaözvegy. — Gondold el, csúnya, idegen ország, összetákolt kalibák . . . Nincs egy barátunk 1 . . . — Ott lett volna ő, — mondta a leány szomorúan.
