Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-23 / 52. szám

-y­A . < .. i •• v l 2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 52. szám. bűn fia felfuvalkodottságában, emez a bűn szolgája, el vettetett állapo.áoan. Amazé minden jog, minden hataiom és minden szabadság, emezé semmi más, csak a kötelesség, a parancs hűséges teljesítése. — S az emberek lelkét csak az erő hatalma és a hatalom ereje ve­zette, igazgatta, ez volt az erény, ez a jog, ez a dicsőség. Igen az erőnek joga és nem a jognak ereje uralkodott. És ime, megjeleni Jézus! s az ő fenséges, isteni tanítása nyomán lett „e földön békesség és az emberekhez jóakarat!11 Az Isten szeretete, ki mind­nyájunk Atyja.11 Ha Atyánk, akkor hát mi testvérek vagyunk. S im e tan egy­szerre megváltozttatta, átalakította az emberiség érzelmét, értelmét, gondolko­zását, akaratát, célját, életét. E tan jogot adott a jogtalannak, szabadságot az azzal nem bírónak s kötelességet annak, ki e szót még csak nem is ismerte. A kény- ur testvére lett a rabszolgának s a szolga a zsarnoknak; a fejedelmek az alatt­valóknak, a tudatlanok a tudósnak s a császár — e földi isten — lerombolt trónja helyén emelt oltár előtt buzgó áhítatban buroltak le mindnyájan imádni a keresztrefeszitett Krisztus! S mindezt annak köszönhetjük, ki elhagyva égi hazáját s minden ő isteni dicsőségét — az irántunk való végtelen szeretetből -v- leszállt e földre, szolga­alakot öltött magára s „szerte járt és jót tett.“ És e mai napon, Karácsony szent ünnepén ünnepeljük az ő szüle­tésének emlékét. Örvendező szívvel s háláiéit lélekkel zengheti tehát a mi ' ajkunk is az angyali sereg hymnuszát, mit egykor ott, kicsinyke Betlehem me­zején énekeltek ama éjszakán, a szent éjszakán: „Dicsőség a magasságos menynyekben az Istennek, a földön bé­kesség és az emberekhez jóakarat/“ Leányiskolái raternátns. A modern pedagógia kétségtelenül bebi­zonyított tétele, hogy intenzív testi és lelki ne­velést csak a kor követelményeinek megfele­lően felállított internátusok képesek nyújtani. Sőt tovább megy: fennen hirdeti, hogy az in- ternátus eme hivatásának csak akkor tud meg­felelni, ha ez olvan helyen van felállítva, amely hely úgyszólván teljesen el van zárva a kül­világtól, de amely hely alkalmas a növendékek szellemi és fizikai nevelésére. Teszi pedig azért, mert a külvilágnak statisztikailag bebizonyított káros behatásaival szemben csakis ilyen módon lehet legcélsze­rűbben és legpraktikusabban megoldani a ne­velés nagy munkáját. Az ez irányban végzett kísérletek mint pl. Angliában, Franciaországban s legújabban Németországban nagy mértékben kielégítették a hozzáfűzött várakozásokat. Egy hátránya van azonban az uj iránynak, hogy roppant költséges. Ezért olyan helyeken, ahol ez a kérdés ily módon egyáltalában nem, vagy csak nagy áldozatok árán volna megoldható, ugyanezt a célt kielégíthetik a városokban szé­kelő internátusok. Igaz ugyan, hogy ezzel az internatusi jelleg annyiban csorbát szenved, mert, a kül­világtól való elzárkózás nem vihető keresztül, de az állandó felügyelet mindenesetre hathatós eszköz arra, miszerint eme káros hatások tom- pittasanak s idővel kiirtassanak. Különös.n fontos és elsőrangú jelentőségű az internatusos nevelés a leánynevelést illetőleg. A leány érze­lemvilága s általában egész lénye a legérzéke­nyebb motívumokon épül fel. Minden legkisebb hatás nagy emóciót idéz elő, amelyet azután a megszokás szenvedéllyé, úgyszólván második alaptermészetté tesz. S mi ennek az eredménye? A lelki egyensúly megbillenése, az érzelemnek kezdetben sporadikus, később állandó uralma az ész fölött. A nevelés feladata, hogy ezt meg­akadályozza s lehetőleg a helyes irányba te­relje. A fiuknál a tekintély hatalma, bizonyos irányban való érzéketlenség a külvilág káros hatásait kellőképen tudja ellensúlyozni, inig a leányoknál a kíváncsiság, az újság ingere csak fokozza eme hatásokat, A sokszor bizony hiányos felügyelet, a rendszertelen könyvolvasás, egyöldalu testi ne­velés alapja azoknak a mélyreható bajoknak, amelyek a mai társadalmat jellemzik, de ame­lyekkel a társadalomnak foglalkoznia kell. S most előállanak a kulturcsőszök, akik tudásukat legtöbbször az újságok „Különféle" rovataiból merítik s akik tapasztalataikat, „ezt mondják, azt mondják" elmélet alapján gyűjtik csokorba, hogy ezzel kedveskedjenek közönségüknek. Ezek a nevelés igazi sanskulottjai, akik az uj irányzatnak két hátrányát kürtölik világgá: az egyik a fellépésben való bátortalanság. Ter­mészetesen ragyogó szofizmáikkal a felületes érdeklődőt hamarosan becsapják s ekkor terem­tenek egy u. n. mü-közhangulatot, amelyre való hivatkozással minden reformot vagy telje­sem megakadályozni, vagy legalább is gáncsolni igyekeznek. A rutin vagy a fellépésben való bátorság hiányzik az internátus növendékeiből : mondják ők. Nos hát ez meglehetős merész állítás : leg­alább is annyiban, amennyiben az internátusra vonatkozik. A rutinhoz hajlam kell, akiben pe­dig ez nincs, azt semmiféle módszerrel nem lehet beleszugeráini. De. ha tényleg úgy is ál­lana a dolog, valljuk meg őszintén, mi szük­sége volna egy 19—14 éves leánynak a rutinra. Beszélni tud a hozzá intézett és világos, komoly kérdésekre, amelyre őt tanulmányai képessé teszik. Hogy a kétértelmű kérdésekre nem tud válaszolna s.ilyen témákat nem tud fejtegetni, az csak azok szemében lehet hiba, akik a mai kor ferde morálja szerint bizonyos korig a kis lányokat nagyoknak szeretik nevelni és tar;ani. Ez se nem célszerű, se nem praktikus, mert ezek a korán érő csemeték rendesen idő előtt elsatnyulnak. Az elmaradottság?!! Ugyan mi­ben ?! A modern nevelés mai rendszere min­denkinek kezébe adja azt, amiről a saját korá­ban tudnia kell. Ha többet adna, az épp olyan hiba volna, mintha kevesebbet. Hogy élettani problémákkal írem töltik meg a növendékek fejét: ez csak helyes. Először, mert értelmük Mariska akkor a képzőbe járt. Ujjongva újságolták egy reggel a iánvok, hogy megjött az uj hittantaná'. Itt van Páter Miklós. S mi­kor a hittanóra következett, feszült íigyelemmel, csendben várták a lányok. Az ajtó félénken, csendben nyílott s be­jött Páter Miklós A szivébe valami uj rettegés lopózott, va­lami uj keveréke annak, amitől félünk és amit mégis akarunk. Itt áll előtte az élet. amit ed­dig sikerült s amihez joga volna, ha akarná. Itt van előtte a nő, aki miatt otthagyta ő az életet, pedig nem is ismerte egyiket sem. Sem a nőt, sem az életet. Miklós a kathedrára lépett. A növendékek felállottak s imába kezdettek : „Miatyánk, ki vagy a menyekben !“ A szélén az első padsornak ott ült Ma­riska. A csintalan, nagyleányos Mariska komoly volt. Nagy szemeit ráfüggesztette a páterre s úgy leste minden szavát. A páter beszélt, de szemeit nem emelte föl egyetlen-egyszer sem a kathedráról. A következő órán már egészen más volt. Beszélgetett a növendékekhez, azokviszont hozzá. Mariska csintalankodott is. — Csak olyan kérdéseket ne adjon fel majd a tisztelendő ur gyónáskor, hogy meg ne tudjun« feleli rá. Az a másik mindig úgy tett. A páter elpirult, Mariska nem. S ezzel az egy kérdéssel visszaszabadult megint a csinta- lanságok mezejére, ahonnan rövid időre a hit­oktató-változás kizavarta volt. Alig várta, hogy meggyónhasson. Ceruzá­ját a kezébe fogta s úgy térdelt a gyóntató­szék elé. A szék alul rostélyos, felül pedig nyitott volt. S a páter, valahányszor egy-egy kérdést feladett Mariskának, alul, a rostélyok között ugyanannyi gyöngéd szúrást kapott a lábára. Azt hitte, valami kiálló szög alkalmatlankodik, pedig a Mariska ceruzája voh. Másnap kine­vette Mariska az iskolában a szegény Miklóst, aki addig sem tud nyugodtan ülni, mig gyóntat. Nemsokára rá újabb csínyt jelentett be előbb Cakken Vilmának, testi-lelki barátnőjének, aztán az egész osztálynak. — El fogom bolonditani Miklóst, meg­lássátok — s lelke mélyéből nevetett hozzá. A jobbérzésüek megcsóválták a fejüket. Voltak, akik kételkedni próbáltak. De eloszlatta kedélyüket a másnap, mikor Mariska három szál thearózsával lépett Miklós elé. — Szeretetből hoztam ezeket a rózsákat, szólt olyan arccal, amilyen egy szentnek is el­csavarta volna fejét. Miklós páter, aki maga mögött hagyta az életet, aki tudta, hogy az első kisértés legyőzi őt, elfogadta a rózsákat s mélyen, szeretettel nézett a Mariska sötét szemeibe. Sáppadt arca vérvörössé vált s szemei tüzeltek. Úgy, mint a nap. — Köszönöm — hebegte s elfogta a kö­högés. Egy vércsepp is ott fényiéit a keze- fején. Mariska ezután is mindig hordta a rózsá­kat. Előbb dicsekedve, kiabálva hozta be az osztályba, aztán csak nevetett hozzá. S aztán egyszer, mikor átadta a rózsákat, csöndesen, szomorúan, hallgatagon, nem a régi csacsogás­sal, igen egyszer Mariska elkezdett sírni na­gyon, nagyon... Miklós nem kérdezte, hogy miért sir, ő sem mondta. De többé nem hozott rózsákat s többé nem kacérkodott Miklóssal. Kerülték egymást... De a sorsnak kitérni nem lehet. Még ak­kor sem, ha valaki nagyon akarja. Mert nem engedi a sors. Husvéthoz közeledtek. Naponként hatal­mas tömegek keresték fel a szerzetest, gyónni akartak. Sok ember után egy leány következett. A legutolsó Mariska. Méíyen leszállított árak! Kosztüm posztók 140 cm. széles ezelőtt 2 frt. most . . 1 írt. 50 kr. Reklám posztó 140 cm. széles..........................................................1 frt. — kr. Brünni posztók ...........................................42 krajcártól feljebb Ba rchetek, flanelek......................................16 krajczártói IS IT vásárolhatók 'ÜSS! Nagykároly, Deák Fevenc-tér. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom