Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-11 / 46. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1911. november 11. 46. szám. . * r f SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: I Főszerkesztő : DR. VETZÁK EDE. Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. | Felelős szerkesztő: i Főinunkatárs: („Kölcsey-nyomda r.-t.“) DR. GÓZNER ELEK. I DR. HEGEDŰS ISTVÁN. I#= Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Laptulajdonos: kölc_SEY-NYOMDA r.-t. Nyílttér sora 50 fillér. | Mt megjelenik minden szombaton, rjía A LAP ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre ...................................................8 korona. Fé l évre......................................, . . 4 korona. Negyed évre............................................2 korona. Eg y szám ára......................................20 fillér. Eultnrház. Akár a politikai, akár a társadalmi fejlődés téren kétségtelenül nyilvánvaló a sociális irányban való fejlődés. A modern város fejlődésének is ezt az irányt kell szem előtt tartania akkor, amikor a várost nemcsak széppé, hanem kulturális jelentőségűvé is akarja avatni. Kétségtelenül ez a szempont lebegett a a koalíció kultuszminisztere előtt, aki a nagyobb vidéki városokban megkezdette a kulturházaK építését. Kulturház1 Első tekintetre idegen- szerűnek lát ,.;k e kifejezés. Hisz manapság minden városban lehet beszélni kultúráról, annál inkább a nagyobb vidéki városokban. Mire való hát ez és mi a célja?! A kulturház arra való, hogy a nagy- közönség számára hozzáférhetővé tegye elsősorban a vármegye, másodsorban az ország s amennyire lehet a világegyetem természeti kincseinek és műalkotásainak muzeális jellegű szemléltetését. Nagyfontosságu s nagy horderejű célja pedig, hogy jótékony hatással legyen a széles néprétegek szellemi fejlődésére egyrészt a szemléltetés által, másrészt tudományos alapon álló, de népszerűén fejlesztett ismeretterjesztő előadások rendezésével. Az elmondottakból világosan következik, hogy a kulturház kettős jelentőségére való tekintettel, két kellékkel keli hogy rendelkezzék. Az egyik egy nagyobb terem az előadások számára oly formán megépítve, hogy a szemléltetés könnyen kivehető legyen; a másik egy muzeum, amelynek leglényegesebb alkatelemei: a régiségtár, a könyvtár, a képtár, a természetrajzi és ethnografiüi osztály. Szatmárvármegye régiségtani szempontból jelentős anyaggal rendelkezik. A vármegyének nagy történelmi múltja van, ami nagy mértékben megkönnyíti a régiségtár kiépítését, nemkülönben a geológiai alakulatok is olyanok, a melyek elég nagy mértékben vetnek felszínre sokszor mindennapi, de nem ritkán je- lentőséges emlékeket. Ezeknek az emlékeknek összegyűjtése és osztályozása már magában is egy úgyszólván terjedelmes régiségtárt teremthetne meg, hát még, ha hozzávesszük, hogy a magánosok is készséggel bocsátanák letétkép rendelkezésre gyűjteményeiket. .EhJjjjz lehetne, csatolni a vármegyei u,üzemit régiség- tárát is. A könyvtár már részben megvan. Alapját ugyanis a vármegyei muzeum keretében levő jelenlegi könyvtár vetné meg, amit idővel szakértelemmel szépen lehetne fejleszteni. A képtár egyrészt magánosok letétképen elhelyezett képeiből, a vásárolt képekből, nemkülönben az Orsz. Képzőművészeti muzeum által 100,000 kor. értékben letétképen elhelyezendő képekből lehetne megalakítható. A természetrajzi és ethnografiai osztály nagy részét Szatmárvármegye természeti kincseinek összegyűjtése adná. A vármegye ugyanis úgy természetrajzi, mint ethnografiai tekintetben annyira szerencsés összetételű, hogy emez osztályai csekély kibővítéssel joggal képviselhetik Magyarországot. Mindezeknek a kincseknek kiaknázatlanul való hagyása kétszeresen köny- nyelmüség akkor, amikor aránylag csekély áldozattal hozzáférhetők s nem nagyon jelentőséges kiadással meg is szerezhetők. Egy szakszerűen elrendezett muzeum nemcsak a vármegye nagy múltját varázsolná elénk, hanem megelevenítené előttünk a vármegye gazdag természeti szépségeit is. A kulturház ilyfortnán még az előadó teremmel kibővítve nagyfontosságu .íi^gjáj.is éj? ^kulturrrysjsziót. volna hivatva telj’ésuéni; íétesité*é^pédfg igazán nem ütközne nagy akadályokba, mert áldozna az állam, de áldozna a vármegye is nagyobb mértékben, az 1 °/o ingatlan forgalmi pótadóból. Mert a vármegye most is áldoz ilyen célra. A közművelődési alapból ugyanis évenként 2000 koronával segélyezi a vármegyeházán elhelyezett múzeumot, a melynek vezetője jelenleg Gorzó Bertalan vármegyei levéltárnok. — Ez a muzeum Tamásfalvi két tanítók. Irta: Hadnagy István. Ketten voltak tanitók az egész hegyháti vidék legkisebb falujában, Tamásfalván. Béres János, az öreg, gyermektelen lévita, aki harminc keserves esztendők óta énekli az Urnák templomában a maga recsegős-ropogós hangján : „Áldd meg Úristen A te népedet, Kik Téged szeretnek.“ A másik Székely Pali volt; fiatal, bajusz- talan gyermekember, a kinek hamarább volt ugyan felesége, mint kathedrája, de hát ha másként nem lehetett, igy is jó volt. Mindenesetre jobb, mintha egyik se lett volna. Ketten voltak a falu tanítója, pennája, keze, lába, mert intelligens embert rajtuk kívül az egész Tamásfalván lámpással se lehetett vón találni. Azaz, hogy nemcsak találni, de keresni sem lehetett volna a nagy sár miatt. Mert Tamásfalván télen-nyáron akkora volt. a sár, hogy aki egymaga mert nekivágni, bizonyosan kificamította a két lábát benne, vagy ha mindkettőt nem is, de az egyiket bizonyosan. Úgy nézett ki az egész falu, mintha a jó Isten felejtette volna ott az özönvíz után, napsütés nélkül, száradatlan. Az ilyen faluban az emberek rendesen barátságtalan, mogorva kinézé- süek. A lelkűk azonban jó, meleg, puha. Az örökös sár egymáshoz szoktatta őket. Minek is civódnának egymással, mikor úgy is van bajuk elég ezzel a nagy istenverésével. A két tanítót is összeszoktatta a sár. — Mikor az eklézsia a második tanítói állást elhatározta, nagy szemeket meresztett rá Béres, az öreg. De nem bízott benne. Mikor Székely Pali megérkezett az ő kicsi, barna feleségével, mikorra megjött ez a második tanító is, akkor már megbizonyosodott benne, hogy ennek igy kell lenni. De még mindig a minisztériumot emlegette. — Majd megmutatom én annak a jött- mentnek. Meg én. Ismernek engem a minisztériumban. Öreg tanító vagyok én már. Engem se tud fizetni az eklézsia, minek ide még egy másik is. Kódus, nyomorult az egész eklezsia. Kódus, Kódus!! Úgy lármázott, mintha a hívők szemébe akarta volna vágni a nemes és szent eklézsia minden gyalázatát. Pedig nem hallgatta más, csak a hites felesége. Az öreg Mári néni. — Hadd el no János. Ne vedd úgy a lelkedre. Azért mink úgyse rövidülünk. Most már a felesége beszédébe kapott bele. — Nem rövidülünk-e ? Nem-e ? Hát nem jól tanitottam-e én eddig a pulyákat ? Mi ? Hát te már azt sem tudod, amit a püspök ur mondott a tavaly? Osztán nevelt-e még olyan fiút valaki, mint az a Derzsi-fiu ? Az már esperes ott a tiszaháton. Pedig még milyen fiatal. S az öreget elfogták a régi emlékek. — Eszébe jutott a Derzsi-fiu, a Pataky-gyerekek. Azokat mind-mind ő nevelte. Egy pillanat alatt elfeledte az uj tanítót is, a minisztériumot is, csak az emlékek voltak a szivében. Üzlethelyiség: Széchenyi-utca, az uj Kereskedelmi és Iparbank palotában.
