Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-23 / 39. szám

Politikai és társadalmi hetilap. - A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |#=- Nyiltfér sora 50 fillér.

Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE.

Felelős szerkesztő: i Főinunkatárs:

DR. GÓZNER ELEK. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T.. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

A LAP ELŐFIZETÉS! ARA:

Egész évre

.......................................8 korona.

Fél évre.................................. . . 4 korona.

Ne

gyed évre..................................2 korona.

Egy szám ára.............................20 fillér.

Is

kolánk fejlesztésének szükségességéről.

A kultúra fejlődésével úgy az egyén, mint a nemzet s városok életében fejlődik minden.

Helyes és célirányos politika a városok vezetésénél tehát az, mely első sorban a lakosság szellemi életének és képességének fejlesztésére törekszik. Iskolákat, mindenféle iskolát kell felállítani, módot kell nyújtani a lakosságnak és vidéknek arra, hogy gyermekeiket olcsó pénzért és könnyen iskoláztathassa. Évtizedek múlva biztos lesz az eredmény.

Céltudatos, helyes, okos és minden város követésére méltó eljárást követ e tekintetben Szatmár városa.

Mindent elkövet, hogy iskoláit szaporítsa. Semmiféle áldozattól nem riad vissza! Tudja azt, hogy más oldalról ezerszeresen visszatérül. Nem kiméi fáradtságot, munkát, — csak eredményt érjen el, — akkor a fáradtság, munka meg van jutalmazva.

Az óriási, mondhatni szédületes fejlődés, amelyet Szatmáron örömmel tapasztalnak, ha nem is kizárólag, de legnagyobb részben annak a temérdek iskolának a természetes következménye. A több ezer növendék, amely az ország minden vidékéről Szatmárna tolul, hogy az ott levő sok iskolában kiképeztetését

biztosítsa, óriási forgalmat biztostosit a kereskedők, iparosok és mezőgazdáknak.

Átlagosan minden gyermek 500—550 korona forgalm it jelent évente a városra. Hogy néhány ezer vidék; gyermektől mennyi haszon hárul igy a városra, az könnyen elképzelhető. Ez magában véve is óriási haszon, azonban ha hozzávesz- szük a közvetett hasznokat, amilyen például az, hogy a Szatmáron végzett növendékek a várost megszokván, ott igyekeznek letelepedni, — nyugalomba vonuló szüleiket maguk mellé a városba édesgetni, — oly óriásnak tartjuk azt az előnyt, ami ebből Szatmárra háramlik, hogy minden áldozatot kevésnek tartunk arra, hogy e hasznok Szatmár- nak bLtosittassanak. Ezen tudattól úgy Szatmár város, mint az iskolák vezetősége teljesen át van hatva és minden lehetőt és elképzelhetőt elkövetnek, hogy a növendékek számát szaporítsák.

Ha egy pár növendékkel -több van egy osztályban, mint a mennyi törvényesen elő van Írva, a vezetőség nem utasítja vissza a jelentkező növendékeket, hanem azonnal előterjesztést tesz parallel osztály felállítására és az előterjesztés mindenkor sikerrel jár és igy a Szatmárra igyekvő növendékek szülői mindig biztosak arról, hogy gyermekeiket Szatmáron — bármennyi is a növendék, bármilyen torlódás is van bármelyik iskolában — beírathatják, innét van az,

hogy a vidék olyan nagyon gravitál Szatmárra és e gravitálás eredménye legnagyobb részben az a szédületes fejlődés, amelyről fentebb irtunk.

A ki városunk fejlődését szivén viseli és azt előmozdítani akarja és látja a szatmári viszonyokat, feltétlenül arra a következtetésre jut, hogy leghelyesebb politika, ha e téren követjük Szatmári.

Szaporítjuk és fejlesztjük iskoláinkat egyrészt, másrészt módot nyújtunk a vidékről beözönlő gyermekek szülei-' nek, hogy gyermekeiket olcsó pénzért jól és gondos felügyelet mellett elhelyezhessék.

Sajnos, e politika helyességéről nálunk kevés ember van meggyőződve és ezért végtelen nehéz e politikát sikeresen előre vinni.

Nálunk, mikor a gimnáziumban parallel osztályra volna szükség, — tüzzel- vassai kell egyes érdeklődőknek harcolni, hogy legyen parallel osztály. És törekvésük nem mindig jár eredménnyel, mint az idén is. Pedig llel osztályra, már a tanítás jósága és a tanulók előhalad- hatása szempontjából is szükség van.

Nem igy Szatmáron. Most nyitották meg az idén a polgári iskola első osztályát, nehány növendékkel a törvényesnél több növendék jelentkezett és a miniszter — az igazgatóság felterjesztésére — már intézkedett a parallel osztály felállítása iránt. Igaz ugyan, hogy az isA vándor fazekasék.

Irta: Szabó Ferenc.

Megharsant a sip egy-két rövid futamu trillával. Az utca végéről nagy ekhós Nőé bárkája döcögött befelé. Gyékényernyője emeletmagasban oldalléceken pihent s a sok nehéz lánc csörömpölve ütögette a tengelyt. A lécek között szalmatöredéken barna- meg zöldmázu edények kandikáltak ki. Az ekhóst két sovány lovacska vonta, a rúdon át buzgón ütögetve egymást a fejükkel a nagy fáradtságtól.

— Még egy kicsit, még, még . . . Hát Sárga, nem örülsz az életnek? — szólt néha hozzájuk egy köhécselő hang.

Nagy sivalkodás támadt az utcán. A kis esetlen faházak felélénkülni látszottak e különös sipszóra.*Az udvarokból mérges, lompos komondorok rohantak kifelé; de aztán hamarosan megjuhászultak, ahogy az érkezőket megismerték. A játszadozó gyermekek örvendezve kiáltoztak:

— Édes anyám I Itt van Pál István az edénnyel.

A szekéren formás asszonyka ült. Fogta a gyeplőt s nyájasan köszöntgetett jobbra-balra. A szekér mellett agyagszinü, bus emberke lépkedett ; fején báránybőrsapka s beesett válla fölött nagykedő átkötve; pedig olyan jó melegen sütött a nap.

— Hozta Isten 1 — köszöntötték az asz- szonyok, mint régi jó ismerősüket szokás. Hát

hogy vannak? Régen nem jártak mifelénk.

Az ember köhögött, jobbra-balra dobálva a fejét a nagykendőben. Az asszony időközben leugrott a szekérről. Valamelyik gyermek már hozta a cseber vizet, hogy igyanak a szegény párák.

— Jól vagyunk, hál’ az égnek, ugye-e, Klára ? — mondja Pál István s félve, reménykedve tekint a feleségére. Az is mondja hirtelen, hogy ne előzze meg senki:

— Áldassék az Ur, jól vagyunk. Az uram is, mert ő'csak szokásból köhécsel, csak tiszta szokásból.

— Olcsó passzió ... nem kerül pénzbe ... haha ! — kacag a beteg s vékony arca szinte hangot ád, a hogy megreszket a csontokon. Aztán lelkesen, hálásan nézi az asszonyt.

Mennyi édes meleg, hűséges ragaszkodás fér el e bus szempárban.

— Hát a szomszédasszonyok, hogy vannak ? Látom, jól. Régen nem jártunk erre: kissé gyöngélkedtem s bementünk a városba, a kórházba. A szegény jó uram is ott töltötte a napokat, hogy ne unjam halálra magam. Olyan jók voltak a doktorok, hogy megtűrték.

— Derék emberek . . . igazi urak! — mondja Pál István s szeretettel simítja ki a hajat az asszony arcából. — Csak azt nem szerettem, hogy nem engedték meg a dohányzást.

— A nehéz betegekért volt, lelkem. Láttad, hogy miként szédelegtek a kertben.

— Engedelmeskedtem, ugy-e? Ember vagyok, megesett rajtuk a szivem. Aztán elszoktam a dohányzástól. Ez a haszon! — dicsekedett Pál István, mint a gyermek, ha nagy dolgokat hajt végre.

Az asszonyoknak sokféle edényre volt szükségük, mert a városban csak szemnek ké- szitnek, tessék-lássékképen : kevés benne az agyag, több a hazugság: a külszin, a máz. Ha valami eltörik, várnak szívesen Pál Istvá- nékra, akik egyenesen Járából hozzák a kőedényt.

A nagy ernyőt leveszik a szekérről: az asszonyok válogatnak kedvökre. Pál István fel- vidámulva eteti a lovacskákal, mintha több, fűszeresebb lenne a levegője: kevesebbet köhög. A nyájas asszony pedig segít behordani a kiválogatott edényt.

Odaben azonban eltűnik a nyájas vidámság az arcáról s szép szeme teleszivárog köny- nyel.

— En, csak én ... de az a szegény jó ember . . . Oh, de beteg, lelkeim, de beteg . . . És hogy fél a haláltól, ha látnák . . . Magamagát is ámítja a bajával s úgy örvend, ha azt mondom, hogy egészséges . . . Látják, engem ültet a szekérre s ő gyalogol, pedig sokszor alig bírja a lába. Aztán orvoshoz sem tudom vinni, hogy legalább enyhitne a baján. A múltkor, hogy olyan rosszul, volt, kénytelen voltam betegséget színlelni s felvétetni magam a kórházba, hogy a doktorok elé csaljam. Áldja meg az Isten azokat a jó urakat, úgy bántak vele a kedvemért, mint valami piros tojással. Ki is vették a nagy mellszaggatásból. És lát-