Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-16 / 38. szám
38. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. határozat egy másik ilyen sötét pontot jelentene a vármegye történetében. Az obstrukció szerinte az ellenzéknek joga, a nemzetnek utolsó fegyvere, amely nélkül a parlamenti élet nevetséges. Egy megye sem nyilatkozott a kormány mellett olyan formában, mint azt az állandó választmány javaslata célozza. Megállapítja azt N. Szabó Antal beszédéből, hogy megállapítható, hogy a munkapárt erőszakot tervez, de az ellenzék ettől nem fél. De meg a közvélemény sem ítéli el olyan értelemben az obstruk- ciót, mint azt a munkapárt feltüntetni szeretné. Példa reá a koalíció ideje. Tiltakozik az ellen a felfogás ellen, hogy Magyarországnak katonai nagyhatalomnak kell lenni, mert abból az országnak csak kára van, de haszna egyáltalán semmi sincs. A mostani kormány még egyetlen javaslatot sem nyújtott be a nemzet érdekében. O elitéli az obstrukciót. De az a harc, amelyet most az ellenzék folytat, nem obs*rukció, hanem nemzeti önvédelem, az utolsó eszköz, mellyel a kormányt a lejtőn meg lehet állítani. Miért áldozunk ennek a hadseregnek, még ha szükség is van a hadseregre, amely minden más érdé két szolgál, csak a magyar nemzeti érdeket nem. Sajnálattal kell látnunk, hogy az állandó választmány javaslata csak méltó sorrendet képez Szatmárvármegyében egy Haynau, egy Kristóffy szerepléséhez. Az állandó választmány javaslatával szemben Ilosvay alispán javaslatát fogadja el. Ezután Domahidy István felszólalása következett. Azzal kezdi, hogy szemére lobbantja az ellenzéknek, miszerint rövid időközben változtatják véleményüket. Ezen kijelentés nyomán felzuduló lármában csak nehány szavát lehetett megérteni. Hangoztatja, hogy minden magyar ember alkotmányos érzülete azt kívánja, hogy az obstrukciót el kell ítélni. A következő szónok, Lukács Constantin kijelenti, hogy 170,000 szatmárvármegyei román polgár képviseletében szólal fel. Erre általános felháborodás következik. A közgyűlés tagjai felugrálnak helyeikről s a padot verik. Elnöklő főispán figyelmezteti a szónokot arra, hogy csak egy választó kerületet képvisel. Ezután Lukács nehány szóban kijelenti, hogy a nép azért küldi fel képviselőit a parlamentbe, hogy ott dolgozzanak. A mostani parlament azonban ezen munkáját az ellenzék harca miatt nem teljesiti. Elfogadja az állandó választmány javaslatát. Jékey Zsigmond rövid felszólalásában elismeri, hogy az ostrukció veszedelmes fegyver, de minthogy a véderőjavaslatok törvényerőre emelkedése a nemzetre nagy csapást jelentene, jogosnak tartja az ellenzék kezében. A következő szónok Földes Béla volt. Szónok hosszabb beszédében közjogi alapon foglalkozik a szőnyegen ievő kérdéssel. Közjogi fejtegetései közben idézi, sőt felolvas Kmetty Károlynak erre vonatkozó egyes fejtegetéseiből. Az obstrukciót jogosnak tartja, mint egyedüli fegyert az ellenzék kezében, amellyel a nemzet erejét meghaladó s a nemzetet a bukás szélére rántó katonai tulkövetelések törvényerőre emelkedését meg lehet akadályozni. Beszéde alatt a már amúgy is forrongó hangulat és izgatottság a tetőpontra Rágott, s a munkapártiak benyújtották a szavazást kérő ivet. — Földes az alispán elleninditványát fogadja el. Ezután már csak a szavazás következett. Leadták szavazatukat kétszáznegyvenegyen, s ezek közül az állandó választmány javaslata mellett százhatvankilencen, az alispán javaslata mellett pedig hetvenketten szavaztak. Szavazás közben több heves jelenet játszódott le, a főispán tapintatossága azonban minden komolyabb következményt elhárított. Ezzel véget is ért a közgyűlés legérdekesebb része, a bizottsági tagok legnagyobb része a szavazás után nyomban eltávozott, úgy hogy a tárgysorozat többi érdektelen pontját nehány ember jelenlétében egy félóra alatt letárgyalták s a közgyűlés fél két órakor véget ért. Az Emke jubileuma. 25 éve, hogy Kolozsvárott megalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, baj- dalom, hogy a szász és oláh nemzetiség aggódó szemmel kisérte a megalakulást, holott az Emke intenciója nem ezeknek elmagyarosi- tása, hanem a magyarság megerősiíése és tes- pedéséből, elmaradottságából való kivezetése. Nem csekély harcokat kellett az Elnkének a lefolyt 25 év alatt megvívnia. A feljajdult nemzetiségek hangja bejárta a monarchia határait, de hatástalanul némuit el. mivel az Emke lét- jogosultságát a legmagasabb körökben is elismerték, viszont az is beigazolást nyert, hogy az Emke senkit vallásától, nyelvétől és nemzetiségétől megfosztani nem fog. így erkölcsileg és anyagilag csakhamar megerősödvén, hozzáfogott magasztos missziójának, a magyarság megmentésének munkájához. Mert 25 évvel ezelőtt a már ugyanannyi idő óta működő Astra ugyancsak nagy léket vágott a magyar szellemen s megritkitotta a magyarság védbás- tyáit. Az Emke megjelenése azonnal megváltoztatta á Királyhágón túli levegőt, energikus és körültekintő munkájával visszahódítani igyekezett az eloláhosodott magyar sziveket s midőn a király képviselőjének jelenlétében most 25 éves jubileumát tartotta az ősök hitére és nyelvére visszatért cserna-kereszturi és kisbar- csai magyarok, kik 25 évvel ezelőtt csak olá- hul beszéltek és gondolkoztak, a Hymnus lelkesítő éneklésével nyitották meg a magasztos jubileumot. A jubileumon megjelent az ország minden részéből legalább 1500 notabilitás, kik nemcsak üres lelkesedésüket vitték kincses Kolozsvár ősrégi városába. Gr. Zichy János, a király képviselője Ő felsége nevében melegen üdvözölte és további sikeres munkálkodásra serkentette a jubiláló Emkét. Lángoló házasságtól áradó beszédeket hallottunk Berzeviczy Alberttől, Rákosi Jenő, Apponyi Albert, Széli Kálmán és Dr. Falussy Árpádtól, ki a Nemzetiségek helyzetéről itthon és a külföldön“ a következő szép beszédjét mondotta el. Fejtegetésében abból indult ki, hogy az európai nemzetek és népek múlt századbeli nagy átalakulásainak belső consolidá- lásuk, gazdasági fejlődésük óriási és rohamos fellendülésének igazi rugója: a nemzeti eszme, nemzeti szellem és öntudat felébredésének és hatásának tulajdonítható, amely letör és megsemmisít minden akadályt, faji és nemzetiségi külön törekvéseket, mely a nemzeti egység vagy az állameszme érdekébe ütközik, vagy azokkal ellentétben áll. Kérlelhetetlenül gázol keresztül minden separastikus, vagy bomlasztó faji, vagy érdekcsoporton. Európa nagy vezető államai nem keresik a jogcímet, hanem cselekszenek és vasakarattal kényszerítenek minden nemzetiséget az egységes állameszme iránti feltétlen hódolatra. És Európa sajtója ezeket az erős- kezű nemzeteket a nemzetiségek erőszakos elnyomásával nem vádolja. Ellenük a külföld egyetlen sajtójában sem látunk támadásokat. Miért épen egyedül Magyarország a külföldi sajtó-támadásoknak állandó célpontja ? Miért tiltakoznak egyedül a mi nemzeti egységünk megszilárdulása és kultúránk iejlesztése ellen? Miért vádolnak minket barbarizmussal, erőszakos magyarosítással és a nemzetiségek elnyomásával, holott Európának egyetlen népe sem viseltetik oly kímélettel és elnézéssel a nemzetiségek egyháza, nyelve, kultúrája és hagyományai, egyéni és közszabadsága iránt, mint épen a magyarság. Miért lenne csak Németországnak, Romániának és Olaszországnak joga a nemzeti egységhez, holott Európa összes nemzetei között a legrégibb állami önállósággal Magyarország bir. E kérdésnek és nemzetiségeink sugalma- zásából származó támadásokkal nemcsak a kormányzó hatalomnak, de a magyar társadalmat képviselő mai kongresszusnak is foglalkozni kell. Nagy készültséggel sorra veszi hazánk valamennyi nemzetisegét s történelmi alapon kimutatja, hogy a honalapitásban és az államalkotásban nem vett részt egyetlen nemzetiség sem. Az a hatalmas erkölcsi érzék és a nyugati müveit államok kultúrája iránti hajlandóság, a mely a kereszténység fölvételében és államalkotásának maradandó szervezésében nyilvánult meg, jogot adnak a nemzetnek arra, hogy Magyarország minden honpolgárát az egységes magyar állameszme elfogadására .és tiszteletben tartására kényszeritsen és a saját erőnkből megteremtett magyar kultúránk erejével e hazának minden lakosát a magyar állameszme szolgálatára sorakoztassa. Már pedig ha széttekintünk az országban, nem az állameszme iránti hódolatot, hanem állami egységünk elleni bomlasztó törekvéseket látunk mindenfelé. Alattomos és veszélyes munka folyik az ország északi részén lakó tót nemzetiségek körében. Itt a magyar állam egysége ellen a Morva folyó tulsc feléről Csehország felől indult meg a politikai izgatás. Amidőn a magyar nemzet ezredéves fennállását ünnepelte 1896-ban, a cseh politikai vezetők Prágában megalkották a cseh-tót egységet. Czéljuk a tótokat elidegeníteni és Magyar- ország ellenségeivé tenni, hogy egy germán- szláv háború esetén a magyarországi tótok területét Csehországhoz csatolhassák. A tótoknak mi voltunk az oltalmazói, menekülő népének, gyermekeinek és asszonyainak mi adtunk védelmet a török hódítók vérontásai ellen. Emigrációnak tartottuk bevándorlásukat és a menekültek iránti részvéttel és szeretettel adtunk neki kenyeret az ország legtermékenyebb vidékén, a bánátban, Bácskában, Temesben és a Szerémségben. Élénk figyelemmel kell kisérnünk szász polgártársaink nemzetiségi mozgalmát is. A magyar királyoktól nyert vendégjogon él itt közöttünk a szász nemzetiség. A betelepítő magyar királyok tele marokkal szórják részökre a kiváltságokat, oly előnyöket, amelyeket egyetlen nemzetiség sem, sőt a nem nemesek közül Magyarország egyetlen magyar lakosa sem élvezett. Nyelvüket, hagyományaikat, vallásukat és iskolájukat szabadon fejleszthetik és ápolhatják — önkormányzati jogukkal, az erdélyi törvényhozó testületben való részvételűkkel már a múltban is az ország legkiváltságosabb osztályai közé soroztattak. E kiváltságos jogok közül alig vett el valamit a szabadság és egyenlőség alapjára fektetett 1848-iki törvényhozás is. A magyarság e toleráns viselkedésével szemben szász testvéreink részéről hálával nem találkozunk. Mig a többi kiváltságosak: a bányavárosok, a kunok és a székelyek az elavult és a modern Magyar- ország keretébe be nem illeszthető kiváltságoknak az 1848-iki törvényekkel történt eltörlésébe belenyugodtak, szász testvéreink vészkiáltással fordultak Európa nemzeteihez, hogy „Lerombolták az erdélyi szász nemzetet.“ Agitációban és állambomlasztó hatásában még erősebben jelentkezik a jogosulatlan nemzetiségi törekvés az ország keleti részében, különösen Erdélyben ahol Magyarország állami egysége, de magyar kultúránk fejlődése és a magyar faj közgazdasági megerősödése ellen is a román nemzetiség nyíltan és burkoltan állandó támadást folytat. Énnek a harcnak kiindulási pontja egy történetírói tévedés a Siokai- Major-féle theoria, az oláhok római-dák eredetéről. Ennek a theoriának az lett a következménye, hogy a románok magukat Erdélyben őslakóknak taitják és e jogon a Tiszáig terjedő Dákromániáról álmodoznak. — Ezt a theoriát Európa legújabb történet írói már megcáfolták. Románoknak, illetve oláh népnek a 12-ik század előtt Erdélyben nyoma sincs. Szláv ere-
