Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1940

6 Pedro (a hangja meg-raegcsuk'ik) : Anyád után Pedrot is elville a ragály. Csak te maradtál mosjt már. Féltelek .Tosé. Azért jöttem... Jósé (átöleli atyját) : Istenem... Antonio: Isten vigasztaljon meg Pedro. Pedro(erőt vesz magán) : Érted jöttem, fiain. Neked kell tovább vinned a családot. Sokat dolgoztam életemben. Vagyont gyűjtöttem, földeket vásároltam, házat vettem.,(Most már csak Calasanzunokák után vágyódom körülöttem. Almom az, hogy a Calasanz név egyszer újra hires,, nagy név legyen, mint valaha volt. Jósé (közbe akar szólni) . De atyám, én... Antonio (hirtelen) : Na tessék ! S minden áron pap akar lenni. Vagy fél órája már egyebet sem teszek, mint le akarom beszélni szándékáról. Jósé (megremeg, csak nehezen áll a lábán) : Igen. Ezt a szándékomat te is tudod... Pedro (ingerülten, majd kérlelve, kedves öregesen) : Nem lehet, micsoda szörnyűség még (gondol a Inak is ! Kis vidéki plébániára kerülni, hogy elparaszlosodjál '? Nem ! Fiam, hallgass rám, tapasztalt öreg emberre. Olt van az a kis birtok, gazdálkodói majd rajta, aztán megházasodhatsz. Ilyen szép fiatal legényen kapva kapnak a lányok. Szép, gazdag leányt veszel feleségül, boldog leszel, és ki tudja, valamelyik fiad még hires hadvezér, hódító lesz, és a Calasanz-név ismét fényeskedni fog. De egy Calasanz, mint falusi pap? Annyi az fiam, mint eltemetni' örökre a dicső Calasanz-nevet. * Antonio: Ezt mondtam én is. De ugylálom, hiába! Jósé (látszik az arcán, hogy szenved, küzd magával) : Není, nem. Ezt nem kívánhatjátok tőlem ! Pedro (kérleli) : Édes fiam, hallgass öreg, megtört apádra. Tedd meg szivem vágyát.) Hiszen a javadat' akarom. Szeretlek, mint senki mást. Mentsd meg családunkat, a Calasanz-nevet. Jósé (tekintete merev lesz,'nehezen, de határozottan jön belőle a szó, a kél öreg megdöbbenve nézi) . Vége a Calasanz-névnek, apám. Isten szólítja az utolsó Calasanzot ! (oda akar menni apjához, hogy kezel csókoljon neki, de élettelenül térdre roskad, majd elvágódik. A két öreg rémülten ugrik hozzá és emeli fel. Jósé a beszéd alatt lassan magához tér. Erősen alkonyodik. A mécses fénye Jósé arcára világit. S ez az arc ragyog.) Pedro (reszketve, szinte tébolya!lan szólítgatja, éleszti) : Édes, édes fiam ! Ne hagyd itl te is, szegény öreg apádat. Egyetlen fiam. Belátom már, hogy igazad' van. Legyen meg az Isten akarata. Nem akarlak megölni, hanem azt akarom, hogy élj. Tégy ugy, ahogyan akarsz. Megnyugszom Isten akaratában, csak léged el ne veszítselek ! Nem kell, hogv feláldozd magad ért MI. Nem kell, fiam. Ostoba öreg voltam, nem tudtam, hogy ilyen erős benned a hivatás Isten felé. Ne menj el tőlem, ne hagyj ill egyedül. (Jóséra borul.) Antonio (leháitva fejét, meghatott alázattal) : Bocsáss meg fiam, azt hittem, a javadat akarom'j Az Isten utja kiszámíthatatlan. Légy hűséges papja. Jósé (arcán boldog mosoly, keze atyja fejére téved. A mécses fényében tündöklik arca, tekintete) : Köszönöm Istenem ! (Függöny.)