Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1930

Virág Benedek. (1754—1830.) Az irodalmi világ 1930. jan. 23-án ünnepelte a nagy magyar költő, Virág Benedek halálának százéves évfordulóját"; Zalavármegye hálás közönsége pedig 1930. szept. 8-án emléktáblát helyezett el Virág szülőhelyének, Dióskálnak templomára a következő felirattal: „Virág Benedek magyar Pálos szerzetes, költő, született 1754., meghalt 1830. E község nagy szülötte emlékének Zalavármegye közönsége 1930." Virág Benedek intézetünk tanítványa volt négy éven keresztül (1767—81), Piarista környezetben és vezetés mellett tanulta megszeretni a költészetet, amelynek oly hivatott művelője lett. Intézetünk is méltóképen ünnepelte meg ez alkalommal hires tanítványának emlékét. A dióskáli emléktábla leleplezésen gimnáziumunkat Eberhardt Béla tanker. kir. főig. gimn. igazgató, Barta István az Önképzőkör vezetőtanára, az ifjúságot Magyar László VIII. o. t. az Önkk. elnöke képviselte. A nevezetes ünnepség a Tudományos Akadémia, a kultuszminiszter, a megyéspüspök s a vármegye képviseletének, az irodalmi, a tudományos és megyei közélet előkelőinek jelenlétében folyt le. Zalavármegye törvényhatósága bizottsági ülésen intézetünk részéről hivatalosan Barta Istvánt, a m. irod. tanárát kérte fel az ünnepi beszéd elmondására. A százados hársfák tövén felállított oltáron tábori mise volt; utána megkezdődött az ünnepség, amelynek során Barta István ünnepi beszédben emlékezett meg Virág Benedekről, Magyar László VIII. o. t. pedig az ifjúság nevében mondott beszédet s helyezte el a gimnázium koszorúját az emléktáblán. Barta István tanár beszéde. „Saru-megoldó templomi tisztelet Halk himnuszával... köszöntelek" irodalmunk büszkesége, római lelkű „magyar Horác", Virág Benedek! Csak nem régen gyujtottunk kegyeletes lángokat sirján halála százéves évfordulóján, s ma itt ime messze néző tekintetünket a poraira boruló szentelt halmok dombja, a sirtól, a végtől, a kezdethez irányítja, ahol az élet Istentől megszentelt kapuja áll: a szülői házhoz, ahol az ősi földből életre bimbózott, s amelyben ifjúsága élete kivirágzott. A sir, amelyben Virág pihen, s amelyre a feledés hulló lombjait pergette az idő, ma már csak kevesek zarándok helye. Pedig a korabeli magyarság szivében: „Oltárrá lett a költő sirja, Rajta dicsőség szentelt lángja ég, Örömkönnyét egy nemzet sirja És bájolón mosolyog a tiszta ég. Óh jer hazámnak ifjúsága! Áldott e sir, az Ur oltára." És én hiszem, hogy erősödött bennünk a nagy költő emlékezete s magasba szárnyaló lelkünk a halál után most a szülői ház emléktáblás megjelölésében a diadalmas életet, Virág örökké élő emlékét ünnepli. Mert ünneplő szivek raktak itt ma máglyás tüzeket s Virág sirja mellett a szülői ház mindnyájunk szivében az áhítatos fohászkodás temploma lett. * Magyar Századok magyar sorsokat rejtegetnek. A magyar mult sok-sok drága, szent emléket ölel szeretve magához. Ezekből egyiken