Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1928

Dr. Sebes Ferenc. A magyar kegyestanitórend élére az elmúlt év nyarán uj vezető került. Az uj rendfőnök, dr. Sebes Ferenc aránylag még fiatal ember. 1883. április 8-án született Vácott jómódú és közbecsülésben álló polgári családból. Középiskolai tanulmányait szülővárosa ősi piarista kollégiumában kezdte. Ott, a nagymultu intézet ódon falai közt és árnyékos udvarán élte le a kisdiák apró gondokkal és önfeledt boldogsággal átszőtt napsugaras életét, ott döbbent rá a nagydiák ébredező problémáira. Lelkét ott ihlette meg a kalazanciusi célkitűzés fönséges szépsége, szivében ott fogant meg és izmosodott egész életre kiható elszánássá a piarista hivatás. Mint egykoron Kai. Szent József, ő is habozás nélkül követte a lelkében felzsongó szózatot: „Tibi delerictus est pauper, orphano tu eris adiutor" s a hetedik osztály elvégzése után, 1900. augusztus 27-én a piarista rend tagjai közé lépett. Miután az egy évig tartó próbaidőt a váci noviciátusban sikeresen kiállotta, középiskolai tanulmányainak befejezésére a rend kecskeméti gimnáziumába került. Az egyetemen hajlamának és szive titkos vágyának megfelelően a theologiai kar hallgatói közé iratkozott. Theologiai tanulmányait mintaszerű odaadással és lelkiismeretességgel végezte s később Marcionizmus c. felavató értekezésével (Budapest, 1913.) a doktorátust is megszerezte belőlük. A fiatal theologust, aki az egyetemi tanfolyam végeztével az áldozópapi méltóságot is elnyerte (1906. julius 2.) elüljárói a rend legjobb hirü vidéki intézetébe, a szegedi városi gimnáziumba rendelték, melynek sajátos egyéni arculata, gazdag tradíciója és tarka diákserege páratlan lélektágitó és szemnyitogató hatással volt rája. De nem sokáig élvezhette e hatásokat, mert elüljárói már egy év múlva egy sokkal kényesebb, nagyobb körültekintést igénylő és nagyobb felelősséggel járó bizalmi állásba szólították: őt bizták meg a kecskeméti gimnáziumba járó rendi növendékek lelki és tanulmányi ügyeinek irányításával. Négy évet töltött e nehéz és sok bölcseséget kivánó pozícióban. Utána Kolozsvárra (1911/12.), majd Szegedre távozott (1912/13— 1914/15.). Mivel mindkét helyen kizárólag az iskolának élhetett, bőséges alkalma nyílott az iskola benső életének és a diákiélek titkainak közelebbi megismerésére. Ekkor kezdte meg nagyarányú diákpasztorációs tevékenységét, mely innét kezdve állandó kísérője életpályájának. Négy évi szünetelés után azonban a rend vezetősége újból a rendi nevelés szolgálatába szegődtette az ifjú hittanárnak immár megedzett munkabírását és szélesre tágult látókörét: egy évre (1915/16.) a kolozsvári Kalazantinum élére állította őt, mint prefektust, majd a budapesti uj rendház felépülése után az egyesitett Kalazantinum lelki vezetőjévé, spirituálisává nevezte ki. Ezen állásában, melyet kilenc esztendőn át (1916/25.) páratlan lelkesedéssel és páratlan ambícióval töltött be, bő alkalma nyílott korábban szerzett lélekvezetői tapasztalatainak értékesítésére és gyarapítására. E mellett azonban az iskolától sem szakadt el teljesen. Amennyiben módja kínálkozott