Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911
12 E támadások részben általános természetűek, mert sommáson bánnak el irigy ellenségeivel. Ilyen támadásai: Megálmodtam az őrszoba meztelen faágyán, . . . hogy nevet szerzek két országban, melyet az egész világ kritikusainak orditó csordája sem lesz képes megsemmisíteni. Es álmom teljesül lassanként . . . nem, sőt hamarább gyorsabban, mint gondoltam. A merre csak jártam öleltek, szerettek . . . bár gázoltatásomra mindent elkövetnek a kritika hősei. <Uti rajzok. 11. 1.) Ha kritikusok nem volnának a világon, legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de igy azoké az elsőség, s csak második helyet foglal el tejfölöstorma. <u. ott. 12. 1.) Délelőtt meglátogattam Kerényivel Hunfalvy Pált a tanítványaitól általánosan tisztelt professort . . . ezt azért hozom fel, mert oly ritkaság, amint most nálunk a józan és becsületes kritikus. <u. ott. 15. 1.) Füleken ' megálltunk a kovács előtt, mert egy lovat patkoltatni kellett. En még most is igen szeretem a kovácsműhelyeket,- gyermekkoromban kovács akartam lenni. S nem lett volna-e jobb? most piszkos kezekkel verném a vasat, a helyet, hogy engem vernek piszkos kritikusok. <u. ott. 25. I.) Ezen általánosságban mozgó, inkább kemény, mint elmés megjegyzések az Uti rajzok korába esnek, amikor még határozottabb, kialakultabb elvei nem voltak sem a költészetben, sem a politikában. Az Uti levelek és az Uti rajzok közé két évi idő esik s e két év alatt Petőfi eszméi és elvei határozottabb alakot öltöttek s azért kritikusai ellen sem általánosságban hangoztatja csipős megjegyzéseit, hanem az Uti levelekben s egyéb prózai Írásában, sőt versekben is egyenkint és névleg megszabdalja őket. Igy már a Vahot Imréhez címzett nyílt levelében megtámadja azokat a lapokat, melyeknek kritikusai rajta rágódnak : Ad vocam vers! a Hírlapi méh csak dehonestálgat engem példás fáradhatatlansággal . . . Ismerem azt a szenynyes inditóokat, melynél fogva a Hírlapi méh nekem esik,s hogy ezt teszi, nem csodálkozom, miután tudom ki az a derék bogár. Az is felötlő, hogy a Hírlapi méh azon irókat különösen kiemeli s magasztalja, kik az egykori Regélőben léptek föl. Tudod honnan van ez? én tudom. A Honderű kritikusa meg a fölött lamentál, hogy nem