Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1908

6 ismeretek közléséről már csak annyiban nem lehet szó, amennyiben a középiskolában csak természetes lelkiképes­ségeink harmonikus kifejlesztéséről lehet beszélni. Lelkünk ily irányú képességeit parlagon hevertetni s ezek rovására lelkünk más tulajdonságait a betegségig túlfinomítani nem volna logikus, lelkiképességeinkben rejlő harmóniával össze nem egyeztethető eljárás. „Egész északi barbár­ságunk kellett ahoz az istentelen munkához, hogy a klasszicizmusból éppen a művészetet nem vittük be műveltségünk iskoláiba." Nem is szólva azon kapocsról, melyet a művészi nevelés az iskola és az élet között létre hoz és azon jótékonyan ható átalakító befolyásról, melyet az utilitarisztikus tendentiákban elfásult közszellemre gyakorolna. Minthogy a művészi nevelés célja épen az érzés intensitásának és öntudatosságának fokozása és mint át­érzett eleven lelkiélmény az agyvelőbe gyömöszölt sok holttudásnak a kiegészítő része, — mondom — mint ilyen lelkiélményből fakadó ismereti anyag, kell hogy tapasztalati elveken alapuljon. A legfontosabb itt a gyakori szemléltetés, miáltal gondolatokat, fogalmakat és érzéseket közvetítünk. A fogalmat a tanuló itt a maga meztelen mivoltában kapja, nem pedig ünnepi ruhába, ékes szavakba bujtatva, melyek a tanuló zsenge agyvelejét túlontúl megterhelik, de Ítélő­képességét nem erősítik. Kiváltképpen pedig arra legyen gondja a jó pedagógusnak, hogy ne a dolog képét, hanem magát a tényleges tárgyat mutassa be, ami különösen a tanítás kezdő fokán nagyon kívánatos, amidőn a tanuló még nem rendelkezik a kellő képzetanyaggal. Másrészt fölötte fontosnak tartom, hogy a tanár tapintatos körül­tekintéssel ne annyira magyarázza a jelenés sajátságait, hanem inkább olyan gondolatkört ébresszen fel a tanuló lelkivilágában, mely mintegy észrevétlenül sejteti és végül a figyelemnek a jellemző sajátságokra való felhívása által rávezeti a gyermeket az igazságra. Csak az ilyen eljárás — mely természetesen fölötte nagy jártasságot tételez fel a tanár részéről — az ilyen eleven szemlélet fogja a tanuló lelkére azt a maradandó hatást gyakorolni, mintha ő maga fedezte volna fel ezen sajátságokat. És csak midőn a

Next

/
Oldalképek
Tartalom