Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

39 szolgáimat annyira elkényeztette, hogy azok a legnagyobb gondatlanság-, sőt hanyagságnak adják át magokat; birtokaidon embereid sokkal nagyobb figyelemben részesítenek, mint az enyéim. De épen nem is akarta azt másképen, mivel a cselédség iránti viseletében mindig a homerosi „~aTr;p s'w; r,-'.:;" állott szemei előtt mintául; rabszolgáinak nem szigorú ura, hanem családatyja akart lenni (V, 12). És miként maga e jóságot szívesen gyakorolta övéi iránt, ugy örült, ha mások is hasonló emberséggel bántak saját szolgáikkal; azok érdekében, a kik uraikat felharagították, közbenjáró volt, kibékülésre intvén őket (IX, 21, 24); mi által előmozdította, hogy sokan szolgáik iránti előítéleteikkel felhagytak s igy a kereszténység alapelveihez közeledtek. Igazán atyai gondoskodással ügyel szolgái egészségére s talán a kellőnél jobban kíméli erőiket; betegségük aggodalommal tölti el, haláluk szomorúsággal (VIII, 6). Ámbár vannak emberek — írja egyik barátjának — (VII, 19), kik bölcseknek és nagyoknak látszanak, ha ily szerencsétlenség anyagi veszteségként éri őket; de hogy olyanok-e, milyeneknek magokat tartják, arról nem szólok; legkevésbbé emberek! Plinius ily esetekben a betegeknek szabadságot ajándékoz, rabszolgáinak pedig megengedi a végrendelkezést, melynek határozmányait azután oly jóakarattal érvényesité, mintha törvény által lettek volna azok elismerve. A meddig megmentésre lehetett gondolni, a fáradságot és költséget nem sajnálta tőlök. (VIIll, 1). így mellbeteg szabadosát Zozimust Aegyptusba küldötte, és midőn az hosszú távollét után megerősödve tért vissza, de nemsokára a felolvasásban magát annyira megerőltette, hogy a betegség előbbi jelei visszatértek, egy barátját kérte fel, hogy az adriai tenger partján levő jószágán hosszabb tartózkodást engedjen meg neki, hol az üde levegő és a tej ily betegségekben gyógyító hatású volt. (V, 19; VIII, 1). Sőt e gondoskodást nemcsak alattvalói kellemes helyzetére terjeszté ki házában, hanem szeme előtt tartá gondtól ment jövőjöket is, hogy hálás legyen irántok szolgálatukért. így dajkájának nemcsak egy kis jószágocskát ajándékozott, hanem arról is gondoskodott, hogy az lehetőleg jövedelmezzen (VI, 3). Örvosa Harpocras számára, ki veszélyes betegségből kigyógyitá, polgárjogot kért Trajanustól. (X, 4). Nem feltűnő tehát, ha ily emberies bánásmód mellett hű szolgákat kapott. Hogy nem minden úr utánozta Plinius példáját, mutatja egy gazdag és durva szerencsefi esete, a ki, ámbár maga is rabszolga fia volt, mégis annyira távol volt a szolgái iránti szelidségtől, hogy azok embertelen bánásmódja miatt elkeseredvén, kegyetlen gonoszságra vetemedtek s a fürdőben kioltották életét (III, 14). De jósága még szélesebb körre terjedt ki. Gyakran hasznukra is fordíták ezt haszonbérlői, bár nem mindig alapos panaszaikkal arra indítván őt, hogy a bérletösszeget egészen vagy részben elengedje. Mások azért mennek jószágaikra — írja egyik barátjának hogy gazdagabban, én, hogy szegényebben térjek vissza. — Szőlőkertje termését eladta a kereskedőknek, de ezek szüretkor reményökben csalódtak. S Plinius nemcsak a meghatározott ár egv részét engedte el, hanem minden 10.000 sesterciust meghaladó összeg