Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

21 sait, mint majdnem egyedüli védelmét az irodalomnak, oly lomha kényszerrel látogatták és oly érthetetlen, Ízléstelen hidegséggel hallgatták, hogy áldozatnak tartották végig ott maradni. A legtöbben olvasás közben távoztak; csak kevesen voltak udvarias kímélettel a felolvasó iránt.- (1, 13). Mily jellemző azon időkre, összehasonlítva azzal, midőn magok a császárok sem szégyenlették a felolvasó tudósok hallgatói közé keveredni! E felett Plinius ugy panaszkodik, miként egy atya kedvencze megvetése felett; egyedül megnyugtató rá nézve mégis az vala, hogy időről-időre léptek fel fiatal jelesek a színpadra, kik kitűnően oldották meg szerepeiket (VI, 17). Azért egy nap sem volt rá nézve fontosabb s ünnepélyesebb a felolvasás napjánál (VIII, 12); kiválóan örült, ha Róma nemes származású ifjai közöl látott valakit fellépni: jelenség, mely akkor épen nem tartozott a legszokottabbak közé. Az V. k. 17. levelében egyik barátját Calpurnius Piso felolvasásáról értesiti, a ki Róma legelső házainak ifjai közöl való volt. Az egész levélből öröm és lelkesedés sugárzik ki, melyet e kívánsággal végez: „Vajha én Önnel még gyakrabban közölhetnék ily híreket, mert hazafi lélekkel kívánom, hogy korunkban soha se hiányozzanak fényes munkálatok; valamint jövőben az ősök képei ne az egyedüli szépségek legyenek nemességünk házaiban." Még tiszteletre méltóbbnak tűnik fel Plinius ama nemes intézetek és hazafias törekvések által, melyekkel itt-ott a tudomány lankadó ösztönét új és gyors emelkedésbe hozni és tevékeny buzgósága által főleg az irodalmi nevelést előmozdítani megkisérlette. Különösen nagy összegekkel járult szülővárosának Comumnak emeléséhez, melynek hálás polgáráúl tekinté folytan magát. Erre lehet következtetni nemcsak azokból, a miket életében rá fordított, hanem ama nagyszerű ajándékok- és intézkedésekből is, melyekkel végrendeletében háláját és bőkezűségét megmutatta. De Plinius nem csupán adott; nemcsak emelte értékét adományának a mód által, miképen adott: hanem arra is iparkodott, hogy az adomány lehetőleg jóra s sokak javára szolgáljon. S miként szülővárosa igazi jóléte szívén feküdt, ugy kiterjeszté gondoskodását az ifjúság nevelésére és a népmivelésre is. Comumnak sokáig nem volt nyilvános tanítója és a szülőknek gyermekeiket nagy költséggel Mediolanumban kellett neveltetniük. Plinius volt az első, a ki földiéit e hiányra figyelmeztette és egy alapítvány közös letételére bátorította, melyből tanítóikat fizetheték. Bátorításának pedig nyomatékot kölcsönzött az által, hogy legott felajánlá az összeg harmadrészét és nem sokára reá maga irt Tacitus barátjának Rómába, hogy érdemes tanítókat keressen, kiket Comumban akar alkalmazni. E cselekvésből nemcsak a hazafias szív — hanem az okosság is tűnik ki. Hiányzott még egy nyilvános könyvtár. Plinius ezt is saját költségén rendezte be és az akkori szokás szerint ünnepélyes beszéddel avatta fel. Szép nap volt ez életében. Ily ünnepélyességek alkalmával a nép számára bizonyos játékokat szoktak adni. Plinius e hiú, gyermekes és gyorsan múló kedvtelést szinj átekkal cserélte fel, melynek sokkal nemesebb hatásúnak kellett lennie. — Azon mindkét nemű