Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

19 őket. Felolvasásaikra megjelent s azok tetszése fölött ugy örült, mintha sajátja lett volna. Midőn Isaus görög szónok Rómába jött, Plinius volt az első, a ki tehetségét csudálva becsülte. „Jöjjön — írá egyik barátjának — ide, hogy legalább hallja ezen férfiút. Nem olvasta-e, hogy egy tudós, csakhogy lássa Liviust, Cadixból jött ide és mihelyt meglátta volt, ismét elutazott ? (II, 3). A keserű gúny miatt, melylyel Regulust bántja, alig lehet neki szemrehányást tenni. Regulus nemcsak szónok, hanem főleg minden akart lenni, a mi valójában nem volt; az adomák, melyeket róla Plinius feljegj'ez, igen alávaló embernek rajzolják. Nero és Domitianus alatt kém volt; maga Plinius ellen is veszélyes hálót szőtt és Domitianus után csuszó-mászó hizelgő lett. Nem csoda tehát, ha Plinius megvetéssel beszél róla. E dolgozat első részében emiitettem, hogy Plinius fiatalabb éveiben serényen foglalkozott a tudományokkal. E foglalkozást férfi korában is szakadatlanúl folytatta. Minden perczét, a melyek állami foglalkozásaiból fenmaradtak, a tudományokra használta fel. Nem volt ellensége a társaságban való életnek, de soha sem szerette azt tudományos foglalkozásai rovására. Catilius barátja étkezésre híván meg, igy válaszolt neki: „Megyek, de egyet kivánok mindenek előtt: legyen az ebéd rövid és egyszerű; csak sokratesi beszélgetésekben legyen gazdag, mértékkel és móddal (III, 12). — Az állami foglalkozások nyomasztó terhe mellett saját tanulmányait nem akarván elmulasztani, a rómaiak nyilvános kedvtelései- s ünnepeiben ritkán vett részt. Az ily napok csak azért valának rá nézve ünnepiek, mivel azokon a terhes foglalkozásoktól a múzsák csendes társaságában felüdülhetett. A czirkuszi játékok alkalmával igy ir egyik barátjának: „Ezen egész idő Íróasztalomnál és könyveim közt a legkellemesb nyugalomban telt el." És ezt teheti Ün Róma közepén ? kérdek barátai. A czirkuszi játékok, a látványosság e neme — úgymond — rám nézve a legcsekélyebb ingerrel sem birnak. Az ember ott semmi újat, semmi változatost, szóval: semmit nem lát, a mit már egyszer eléggé nem látott volna. Annál megfoghatatlanabb előttem, hogy annyi ezer ember gyermekies módon, rohanó lovakat és kocsiban álló legénykéket akar látni ismételten. Valóban, ha meggondolom, hogy férfiak oly üres, Ízetlen s mindennapi dolgok mellé kielégítetlenül ülnek, engem már az gyönyörködtet, hogy ily élvezet nem örvendeztet meg. Midőn mások ily módon foglalkozva henyélnek, én tanulmányaim mellett a legkedvesebben mulatok. (IX. 6). De — mint mondja — ritkán élvezte a város örök lármája és fárasztó foglalkozásai közt e boldog időtöltést. Azért ahányszor magasabb kötelességei megengedték, a mezei magányosság ölébe menekült. És csak itt érezte, mennyi időt kell elpazarolnia a városban fontos csekélységekkel és hideg szertartásokkal. (I, 9). Külön mezei lakásai valának Italia különböző vidékein, közölök azonban kettő volt a legkedvesebb tartózkodási hely: tusci villája és Laurentinum. Két hosszú levélben irja le azokat (V, 6, II, 15), melyekből azonban nem annyira értelmes fogalmat szerezhetünk azokról, mint inkább azokhoz való vonzódását értjük meg; 2*