Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1893

8 A gerundivumban is meg van a szükségesség (lehetőség) fogalma; vagyis a gerundivum a vele kijelentett cselekvést vagy állapotot mint szükségest (lehetségest) adja elő; mivel pedig az idő, szám, személy vonatkozásait a gerundivummal nem jelezhetjük, ezen vonatkozásokat az est igével kapcsolatban fejezi ki, a mely ilyenkor módosító ige gyanánt is áll. A különbség a magyar és a latin nyelv felfogása között a módosító kifejezéseknél az, hogy a magyarnyelv a módosító igét és azt, a melyre a módosító ige vonatkozik, szorosan összetartozóknak veszi úgy, hogy a módosító igével fejezi ki azt, hogy az azon igében foglalt kijelentés, a melyre a módosító ige vonatkozik, való-e, vagy nem. Hogy a módosító igében foglalt kijelentés való-e, vagy nem, azt a magyar nyelv nem jelzi. Ha pl. ezt mondom: El kellett volna mennem, ez azt jelenti, hogy a menni igében foglalt kijelentés nem való, vagyis, hogy nem mentem el: nem pedig azt, hogy a kell igében foglalt állítás nem való; noha azt mondom, kellett volna. A latin nyelv a módosító igében az igemóddal csak azt jelenti, hogy a benne foglalt kijelentés való-e, vagy nem (a beszélő szempontjából), hogy az azon igében foglalt kijelentés, a melyre a módosító ige vonatkozik, való-e vagy nem, azt ez a latinban nem jelzi. Ha pl. latinul ezt mondjuk: Potui facere, ez azt jelenti, hogy a beszélő a possum igében foglalt kijelentést a maga szempontjából igaznak, valónak veszi; hogy a facere igében foglalt kijelentés való-e, vagy nem; vagyis, hogy valóban tettem-e, vagy nem: azt ez a latin mondat nem jelzi. Magyarra tehát ezt a latin mondatot kétféleképen fordíthatom; így is: Tehettem; de így is: Tehettem volna. (Potui facere, ergo feci; vei: Potui facere, tamen non feci.) Potuissem Jacere azt jelenti, hogy a possum igében foglalt kijelentés nem való. (Potuissem facere, si instrumenta habuissem; ergo non potui.) * Példák. Potest . . . falsum aliquid pro vero eredi, valami, a mi nem igaz, igaznak vehető, vagy volna ve* A módosító igék kategóriáját azért vettem föl, mert azt hiszem, hogy így azokat a kifejezéseket, a melyekben a latin nyelv a magyar nyelvtől a jelentő mód használatát illetőleg eltér, a tanuló könnyebben összefoglalhatja és megjegyezheti, mintha pl. azt mondom: A latinban indicativus áll, a magyarban pedig óhajtó (felt.) mód ilyen kifejezésekben: longum, magnum, par, aequum est, fűit stb.