Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1884
— 34 — a Granicus folyónál : »Mi. a kik az Elbén. az Oderen, a Rajnán, sőt magán a keleti lengeven által jöttünk, mi elcsüggedjünk a Lech folyónál?«. Az átmenetei elhalározlalotl. A király sokáig lovagolt a part mentiben, hogy alkalmas helyet keressen. Végre talált ilyet ;i folvó egy kanyarulatánál : dragonyosai közül egy parasztnak öltözött, s azt tetetvén, hogy át akar menni a folyón, kitudta a hiszékeny bajoroktól, hogy olt a Lech csak 22 lábnyi mély. Néhány paraszt házal lerombollak és ezeknek épülelfáit hidoszlopokriak készítették: négy szakasz katonát 70 ágyúval felállítottak a parton és inig nyers Iá és vizes széna alá gyújtott tűz sírni füsttel növelte a sölétséget. a lövészeknek lőárkokat készítettek. De Tilly öreg és okos volt. Olt termett teljes seregével a másik parton levő erdőben, erős sánezokat hánya toll. mély árkol húzatott a mocsáros földben, a melyből vadászai gyilkolóan tüzeltek. A svéd ágyuk ápr. ;>. felellek a tüzelésre és az éppen általellemben levő földnyelvet lisztára söpörték. April f>. az ellenség folytonos tüzelése közben leütötték a hidoszlopokal. majd ezekre deszkákat hánytak, s mint, rendesen, elószih u finneket, küldték u tűzbe. 300 gyalogos, élükön a köpczös Larssonnal és a merész Lyvdikkein Paavóval. parancsot kapott, hogy a hiddeszkákon álmenve az átellenes parton a híd másik végének megvédése végett sánczot hányjanak. Jutalmul mindeniköknek liz birodalmi tallér volt igérve. rnnepélyes és döntő pillanat volt ez. a melytől Bajorország sorsa függötl: mert minden pillanatban találhatlak Tilly golyói a hidat és megakadályozták az átkelést. A finnek megtöltötték fegyvereiket, ásót és kapál ragadtak és zajos luirrázás közben vakmerően rohantak a hidra. Tilly sánczaiból a legveszedelmesebb kereszttűz fogadta őket. Majd a vizbe csapott egy golyó és feldobta a habot; majd egy másik zúgva beleütődött a hídba; ismét más az előre rontó finnek közé csapott és sokukat ledöntötte a folyóba. A krónika nem szól arról, hogy a 300 közöl hány jutott a másik partra. Elég az. hogy a kik által jutottak.nem értek rá hátra nézni és magukat megolvasni, hanem neki láttak ásókkal és kapákkal és egy rövid óra alatt egy sánczot hánytak föl. melv őket elölről megvédhette, mig jobbról és balról továbbra is ki voltak léve az ellenséges ágyuknak. Tilly nagyon jól fogta föl e pontnak fontosságát és kétszeresen liizeltetell. Szintúgy a svédek is érezlek a pillanat jelentőségéi, és az általellenes erdőt golyóesővél borilolfák el. A golyók majd a kavicsokba ütődtek, majd a fák ágait szakgatták le, melyek egvre-másía hullottak az alanl álló bajorokra, a kik várták a parancsot az előrolianásra. Gusztáv Adolf maga, hogy népét bátorítsa, az ágyú telephez sietett, és nem