Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1882

kép a régiségbuvár, a történész, a jogtudós s végre a bölcsész, ki azokat magában, magát bennök keresi. Mindenki mást és mást keres az óclassicus szerzőkben, egyik szókat, szólásmódokat, csinos szerkezetet, sajátságos szófűzést, részarányos és kerekded beszédet, szóval nyelvtant, vagyis bizonyos következetességet és hasonszabályokat, melyekből nyelvtant alakíthasson; másik különféle népeknél dívott szokásokat, néperkölcsöt, történelmet, régiségeket, a népek vallási, állami, társadalmi szervezetére vonatkozó tényeket ; más ismét szívképző elemeket ; végre más magát a mű szerzőjét és általa önmaga és embertársai nemesítésére irányzott elveket az emberiséget. ') S ez önmagukat recommendáló, sokoldalú művek olvasása még csak a nemzetiség, a hazafias érzület rovására sem történik ; különben meg nem foghatnók, hogyan ajánlhatta volna Kölcsey Ferencz, a hazaszeretet ez incarnatioja még fel nem serdült öcscsének, Kálmánnak, ezek olvasását; pedig Paraenesisében a nemzeti nyelv mellett, melynek művelését szent és elengedhetetlen kelléknek tartja, kiválóan ezek olvasására ösztönzi e szavaival: „Tiszteld s tanuld más művelt népek nyelvét is, főkép ama kettőt, melyen Plutarch a nemzetek két legnagyobbikának hőseit rajzolá, s Tacitus a romai zsarnok tetteit a történet évkönyveibe való színekkel nyomá be." E tulajdont más nyelvekre alig ruházhatjuk; többé-kevésbbé veszedelmesek azok a nemzeti érzületre ; többé-kevésbbé az idegen szellemet, az idegen szokásokat importálják. De ne időzzünk tovább e pontnál ; inkább kutassuk, vájjon utilitarismusnak hódoló korunk meríthet-e valami hasznot a classicusokból, különösen a latin nyelvből ? Igen is meríthet. Tagadhatatlan, hogy a nyelveken, kivált a franczia nyelven való kapkodás soha sem volt nagyobb, mint ma. Mi a „quot linguas calles, tot homines vales" elvből kiindulva nem ellenezzük, sőt óhajtjuk, hogy minél több nyelvet tegyenek magukévá ifjaink. Sajátítsák el a velünk összenőtt német nyelvét, hogy remekeiből megérthessék, mi szép, mi jó, mi hasznos a hazára ; sajátítsák el a franczia nyelvet, hogy Molier, Rasine, Corneille remekeit eredetibben tudják élvezni. Ezt kívánatosnak tartjuk, lía ez áll, mit józan észszel biró ember nem vonhat kétségbe, kérdés, vájjon két egyenlő tehetségű és nyelvérzékű ifjú közül melyik tanulja meg előbb a franczia vagy olasz nyelvet, az-e, ki a latin nyelvről soha sem hallott semmit, vagy aki pár éven át tanulta e nyelvet ? Kétségen kívül az utóbbi, mindjárt megmondjuk miért ? A franczia nyelv édes leánya a latin ') Jelen viszonyaink az ó-classicai irodalomhoz Szepesitől.