Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)
1917-06-17 / 24. szám
XIX. érfaWmn, Nagykálló, 1917. június 17. 24. síém ^ávaadalrszi és JfoxgaxcLaaági hatila'p, Előfizetési árak: Elmése évre 8 korona, félévre 4 korona, negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 16 fillér ítiaúúlKJtulajdonos ; SARKADY JÓZSEF. Meg jelen minden vasárnap. Sserhesstóség és kiadóhivatal: Sarhady Jósief könyvnyomdája és papirhoreskedése Nagykdlló. Mezőssy Béla kerületünk országgyűlési képviselője a most megalakult kormányban földrei- veíésügyi miniszter lett. Mezőssy sza- bolcsmegyei nagybirtokos, a koalíció idején államtitkár volt. Egyik* azoknak, kiknek neve vármegyénk szűk határain túl, széles e hazában ismertté lett. A társadalomban, megyében, parlamentben, azoknak munkáiban mindig fáradhatatlanul részt vett és munkaképessége ma is kimarithetetlen. A közéletben, különösen a politikában azereplő férfiak nemcsak a nyilvános kritikának vannak kitéve, de ellenfelei is akadnak. Es ez igazán természetes. De Mezőssy érdemeit az ellenfél is készséggel elismeri. Ismerve szükobb hazánknak, Sza- bolcamegye fiának kiválóságait, megnyugvásáéi és bizakodó reménnyel te- * kittiünk képviselőnk miniszterség* elé s a mai nehéz időkben oly annyira szükséges belső békességgel szivünkben üdvözöljük Őt. TÁRCA. ** — iMHirl»i»Mnr«i wwi ■ in» I ii 11 1 "■ *'»'■' iuii.im.-iTA jegyajándék. (Folyt, és vége.) Hisz míbői i 11kotna ? Csekeiy fizetéséből? Mikor egutolsó lakájnak ott font a Wien, Cburgban több a kommenciója, mii u;ki a fizetése. De hó! Hat cs-e megtakarított pénze? Annak a tu-xoá-kőves fülbevalónak az ára ? . . . Mire is vetemedik ? Megfossza őt, aráját attól az örömtől, melyet az átadandó fülbevaló nem remélt nyújtásakor erezne ! Nem nem ! De még ie. Hisz nem is sejti, hisz nem is remél, hisz nem is számíthat az ő Margitja az ilyen meglepetésekre. De ha szereti magát, az Írnokot szereti úgy is, nem azt a követ, azt a hitvány csecsebecsét. S egy napon ő, a nemzet ébreszTanuljanak-e a lányok? Irta: Kozma Béla dr. Világért sem akar ez találós kardia lenni. Benn* van a levegőben, benne az életben, az ólet kemény követelményei között, hegy igenis tanuljanak. És ami a legfontosabb, maga a nő már régen megértette, tudomásul vette és feladatává tette a szellemi foglalkozást. Az alaposabb, tartalmasabb és hasznosabb szellemi foglalkozást. Nagyanyáink elvégezték a négy polgárit, esetleg és a hol volt a hat felsőt s aztán kezükbe vették a fakanalat. És ez nekik elég volt. De elóg volt az életnek is. Mert bison alig tanulták raag a rántáskavarást, már is jött a lovag. S a nőnek férje oldalán egyébb gondja nem volt, mint a sütés- flzás, a háztartás. Egyáltalán new tartozott a ritka esetek közé, hogy 15 éves korában a kis lány már fiatal menyecske volt. Dahát könnyű volt akkor. Az ifjú ur vagy beült apja örökébe, vagy valami hivatalba (nam lévén ak- ker még akkora tülekedés az állásokért) s meg volt a bietoa kereset. De *»a ? Ha jól Iátok és jól hallek : a deminiu- mok, örökségek szép csendesen úsznak, amennyi férfi, az mind pályára nienni kénytelen, protekció keresés, kilincselés, térdenállás, könyörgés és hilelhagyás kell ahox, hagy ebből a sok férfiból egy kevés végre is pályához, álláshoz jusson. S mikor kiizzadva, lyukas térdekkel, megalázott lélekkel és kifordított lelkiismerettel végre beleül pozíciójába, eszébe sem juthat a nősülés. Hiszen fizetése annyi, mintha semmisem volna. Harminc, harmincöt éves kora előtt vagy csak pénzért házasodhatik vagy őrültséget követ el. Ebből a helyzetből állott elé aztán a másik, hogy t. i. a lányok nem mentek már 15, hanem 20—25 éves korukban férjhez. Ugyanbizon nait csinál most egy lány 15 éves korától (az iskola (?) elvégzésétől) 25 éves koráig. Nevess Európa: főzni tanul. Na de nem erre akarok kitérni. Csupán azt akarom megvilágítani, hogy a lányoknak 15 éves korukig való taníttatása eddig azért volt elégséges, mert azonnal férjhez mentek. Tehát az élet nem kényszeritette semmire. De vájjon lányainkat ma olyan fiatalon férjhez adhatjuk-*. Sőt amint a helyzet alakul, egyáltalában valamikor is férjhez adhatjuk ? A vőlegény nem terem ma minden bokorban. Elérkezett as idő arra, hogy a lányok jövője más utón biztosítva legyen. Kenyér legyen kezében, mellyel magát fentarthassa, addig, mig egyszer mégis csak férjhez mehet. És akkor is ne legyen kénytelen holmi ostoba üres lelkű férfi nevezetű élőmmsm? tője, meghalt. És azon a napon, melyen Szerencsés Győző az Írnok, kézfogóját tartetta. Keserű végzet ! Hogy Ä neki, mikor egy országra borult a gyász, neki ép azon a napon lehet kézfogója ! Hogy az öröm lángoló tüze gyuladhasson seivében, mikor ő, a nemzetnek vakító lángja kialudt. Hogy az ő szivében, egyedül csak ő vigadjon, mikor az egész nemzet, az egész ország, mit ? az egész világ búslakodik annak a megszentült halottnak a fekete, gyászos ravatalánál. De hiába ! Már el volt határozva ez a nap Az Írnoknak kimért ideje, s a rokonság óhaját is tekintetbe kellett venni. Azon a napon, melynek delén a kézfogójat készült tartani, összoborult homlokkal állított be a hivatalába Meg- kuporgatott pénzét is magával hozta, hogy a hivatalos prák után mindjárt megvegye a Khon kirakatából azt a jegyajándékot, vagy mit. Előre örvendezett a szive, hogy fog örülni a piruló mennyasszonyka, mikor átnyújtja neki. Ni, hogy felcsillan a Margitkájának az a gyönyörű búzavirág szinü szeme. Hiába még is csak Éva leánya ő is . . . Épen ezt forgatta az eszében, mikor különben a mindig behókás hangja szomorúan megcsendült az aljegyzőnek : — Urak. Kérném valamire. Annak a nagy Halottnak tartozunk mi is még valamivel. Arra is legyen gondunk, hogy emlékjele is legyen, még pedig ércbeöntött szép, hatalmas. Hogy hirdesse az utókornak időtlen időkig, hogy fiák sem maradtak hátrább az apáknál. Nekünk nem adatott vérünkkel áldoznunk, de azért valami áldozatot hozhatunk mi is. Erre az ívre jegyezzék fól filléreiket , . .
