Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-09-02 / 35. szám
Censurat: Breban. Xli. évfolyam. _________Nagybánya, 1919. szeptember 2._______35. szám. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéhi osztályának' Hivatalos Közlönye. S-'lőíizetésí ars :: Egész évre 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér. Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben Felelős szerkesztő : Dr. AJTAI NAGY»GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség; Deák-tér 2. szára, hová küldendők.-------------> a lapközlemények Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégenfeld- házban a cinterem felöl, hol az alőfizetáaeket ás hirdetéseket felveszik, Háziasszonyaink! Hosszú évszázadokon keresztül az emberek Patriarchalis életet éllek. Az egész család, az alyafiság, sőt a cselédség is egy csomóban lakott; tanították, védték, gyógyították, mulattatták egymást; a család nem szorult idegenre, mert élelem, ruházat, lakás, minden, mit a múltnak gyér szükséglete megkívánt, kiteli a családból. A fonókákat, a faragó béres és kovács tanyát ma már roppant gyárépületek váltották fel, a gyárkürtők ontják a füstöt és ma már a legeldugottabb tanyán is petróleummal világítanak; gyári lepedő, fehérnemű, csizma,,selyemkendő és pirosító járja. Alig van ma már ember, ki a magaké- szitette, vagy családjában készült egyet-más- sal beérné, 'hiszen mindent megkap a boltban készen, csak pénz legyen. Még röviddel ezelőtt is törülköző, lepedő, szappan, sőt Ütött a gyertya is otthon készült. Ma már nem maradt meg a családban egyéb, mint a főzés. De ebből is napról napra kevesebb marad. Ma már ritkaság az olyan asz- szony ,ki kenyeret tudna készíteni, az is többnyire túl van az első fiatalságon, mert ifjn hölgyeink a liszttel csak púder képében, a tejjel csak „liliomtej“ alakjában tudnak mü- vészkedni. De igy van ez máshol is. Magyarország lakosságának több mint egy tizede nem él a maga kenyerén, Amerikában egy harmada, Angliában több, mint fele. És a maga kenyerén élő földmives is mindig ! nagyobb mennyiségben fogyasztja azokat az élelmi és élvezeti cikkeket, miket nem acsa- 1 Iád állított elő. Az otthonától távol dolgozó nagy városi ember a kisvendéglők tömeg ebédéihez, és este hideg vacsorához szokott. A főzés kezd mindig jobban kiesni a háztartások kereteiből. És ennek meg vannak a' maga okai. Az otthon főzés nem csak temérdek időbe, fáradságba, vesződséghe, hanem sok boszuságba és költségbe is kerül. Az élelmi cikkek bevásárlása nem ritkán egész kis ütközetté'válik, hol a vásárlók dulakodása, az eladók csata kiáltásai, a nyelvek szúrásai és vágásai senkit se kiméinek, a ki a kofasor tűzvonalához közeledik. Aztán főzés cseléd nélkül nagyon nehéz még annak is, aki főzni tud, hát aki még nem is tud. Cselédet tartani, ez meg aztán a háztartások Pandora szelencéje, honnan valamennyi baj kirajzik, a mi csak a világon van A mithoszbeli sze- lencze fenekén mégis ott ragadt a remény, de a mienkben ez a végző vigasztalás sincs. Aztán nem mindegy az sem, hogy hány tűzhelyen fogy a fa ; egy helyen, vagy százon. Ami városi iparvasutunk egyformán hozza a fát akár igy, akár úgy, a fuvaros, favágó azonban száz helyen százszor annyiba kerül. Ne említsük a közegészség kérdését, mely az élelmi cikkek egyre szaporódó hamisítása el- | len védelmet és ellenőrzést a sok apró ház- I tartásban nem nyújthat. Mindezeket egybeSokszor jött az Ősz. — Irta: Gaál József. — Lucskos reggel jött, és szivén talált ; megérezte, hogy gyermeke vagyok, S minden szomorú, őszi időben minden fájdalmak, minden bánatok kész szállásadója. a fájdalom a legnagyobb vétek. Senki bennem a gonoszt ne rójja: tengernyi szenvedés, bánat és bú vétkeim bőkezű ápolója, s Káinnak jó abrak. Hogy vad vagyok, merész, kényes bolond, szent hívektől s középúttól távol, követ dobot rám ezért az Ember, és kivetett saját csordájából, csúfot űzött rajtam. Hohó! Veszni azért nem megy árva, pellengérre rakott lelkem-testem ! Magamra maradtam ? Úgy maradok! Az a fő csak, hogy Istennek testem, s meg nem rontathatok. Kínzó, sötét, sok leplet szeretnék fellebbenteni ujjongva, vágyva, titkokról, és tudni Jehováról, a Világ reszketve mért imádja, I s akkor nyugodt lennék. ..,. Lucskos reggel jött, s úgy jött, mint az Ősz; ; a bánattal nem sokáig késett. Sokszor, sokszor eljött ... így lettem a i nem hívás — és örök töprengések | kész szállásadója. I Az apa. ,j A férfi a párisi közoktatásügyi minisz- ■ terium tisztviselője volt, aki a város környékéről mindennap villamoson szokott hivata- ! lába bejárni. A kocsiban vele szemben ren- i desen ugyanaz a fiatal leány foglalt helyet, akibe szerelmes lett. A leány pontosan, éppen abban az időben ment az áruházba. Barna volt, szeme koromfekete, arcbőre elefántcsont szinü. Fürge, szapora lépésekkel szokott a kocsihoz közelíteni, kecses testtartással szállt fel és foglalt helyet Ferenccel szemben. Mihelyt emez meglátta, érezte, hogy az ismeretlen uj lény határtalanul tetszik neki. Olykor találkozunk nőkkel, akiket kedvünk volna halálos- szerelmesen tüstént karjaink közé zárni, anélkül hogy isinernők őket. h foglalva arra az eredményre jutunk, hogy igazi jótétemény volna az élelmi cikkeknek - alkalmas és élvezetes feldolgozását kivenni j a külön háztartások kereteiből és szociálizálni. Mennyi hiábavaló kiadás, bosszúság, gond, fáradság vonulna igy ki a családi életből, azt könnyű belátni. Mégis mi a legnagyobb akadálya a közös konyhának ? Magok a házi asszonyok. Részint megszokásból, mely az ősi bajoktól nem akar megválni. Részint fi- nomkodásbói. Az a derék háziasszony, ki a saját tűzhelyén nem győz eléggé takarékoskodni, egyszerre finyás lesz. Neki nincs elég jó leves, a főzelék soha se eléggé tejfeles, se eléggé zsiros, a hús mindig rágós, a tészta nem elég czukros, nem elég porhanyó stb. Így iparkodik a világgal elhitetni, hogy bezzeg az ő konyháján ez mind másképen vaa és dus választék ! Mihelyt háziasszonyaink ! erről leszoknak és még a leggondosabb tüz- ; helynél is előforduló apróbb baklövések iránt j engedékenyebbek és türelmesebbek, a közkonyha átdásának mi sem áll útjában. Egyházi ünnepek. ,k róin. kath. hívőknek, egyúttal pedig városunk közönségének is ünnepnapjai voltak a hét végén, amennyiben Mayláth Gusztáv Károly gróf, erdélyi püspök pénteken városunkba érkezett, hogy híveit a bérmálás szentségével kiszolgálja s legmagasztosabb főpásztori funktióit elvégezze. A fiatal hölgy megfelelt hősünk benső sóvárgásának, titkos várakozásának, kielégítette szemében a szerelmi ideál azon fajtáját, melyet az emberek a szivük mélyén hordanak, ha bár nem is tudják. A férfi mohó nézéssel vette szemügyre a jövevényt, akarata ellenére is, öntudatlanul, majd fel falta szemével. A leány feszélyezve elpirult. Amaz észrevette, el akarta fordítani tekintetét, de minden pillanatban újra reá irányozta, akár hogy erőlködött máshová szegezni. Pár nap múltán ismerősök voltak, noha nem beszéltek egymással. Ferenc átengedte neki a helyét, ha a kocsi telve volt. Ilyenkor könnyed mosollyal köszöntötte a leány, aki ámbár szemét mindig lesütötte a férfi tekintete előtt, melyet jól megérzett, többé nem boszankodott, ha merően és mohón nézték. Beszélgetni kezdtek. Gyorsan némi bensőség honosodott mely köztük, a mindennapi félórák bizalmassága. Nyilván ez volt a férfi életének idáig legkellemesebb félórája. Rágondolt napja hátralevő részében, szüntelenül őt látta megint és megint az irodai hosszú idő alatt. Makacsul körülötte lebegett, támadta, hatalmába kerítette az imádott nő képe. Úgy gondolta, hogy a kis r
