Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-12-30 / 52. szám
Censurat: Breban. XIII. évfolyam. 920 január 20. 3. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányaviűóki osztályának Hivatalos Közlönye. iUöMzatlat ára < : Egész évre 32 korona, félévre 16 korona. negyedévre 8 korona; egy szám ára 70 fillér. Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben Felelős szerkesztő : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Helyettes szerkesztő: BOITNER KÁR OLT. Szerkesztőség: Deák-tér 2. szám. hová a lapközlemények küldendők. Kiadóhivatal: .Hermes* könyvnyomda Nagybányán Dégenfeld- házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. Élelmezésünk. Szálló ige és közhely volt eddig, hogy földünk tejjel és mézzel folyó Kánahán. A valóság pedig az, hogy sehol sem táplálkozik a nép olyan drágán és olyan rosszul, mint ebben a „tejjel és mézzel folyó Kánahán“- bán. Ez pedig sarkalatos kérdése egész életünknek. Mert addig nem is gondolhatunk a köz és magánélet na- gyobbb fellendülésére, mig közélelmezésünkön nem javitunk. Amig az elsőrendű élelmiszereket ebben az országban jóval drágábban kell megfizetni, mint a külföldön : addig senkinek se támadhat kedve vállalkozni, tőkét befektetni, gyárakat alapítani és az országba tanult munkásokat az idegenből hozni be. A közélelmezés, de különösen a munkások élelmezése szoros összefüggésben van egy országnak általános fejlődésével, mert a jó táplálkozás nemcsak arra vall, hogy az emberek vagyonosak, hanem az által lendül fel egy ország ipara és kereskedelme, hogy munkásnépe jól táplálkozik. Nálunk még eddig se az állam, se a hatóságok nem foglalkoztak azzal, hogy rendszeresen kutassák és tanumányozzák: miből él és hogy él a mi munkásnépünk, pedig az volna a legalsó alapja a helyes sociális politikának, mely legalább a legéletbevágóbb kérdésekben tudja magát tájékozni. Tudjuk jól, hogy a drágaság és rossz táplálkozás okainak és következéseinek felderítésétől még messze van a bajoknak orvoslása. Mégis itt kell kezdenünk, ha eredményt akarunk elérni. Maximálni a húst stb. addig, amig nem tudjuk, hogy valóban a mészárosok-é az okai a drágaságnak, nemcsak igazságtalan, de célját is tévesztő zaklatás. Nemcsak a húsnál, zsírnál, hanem az összes termelő osztályoknál, s igy a földművelőknél is lépésről-lépésre kellene nyomon követni a termelésnek egész folyamatát, hogy utolsó fillérig felismerjük főbb élelmiszereinknek előállítási költségeit. Ismernünk kellene az álla ttenyésztés, hizlalás, husértékesités községeit. Külön számításokat kellene végeznünk a A keselyű oktatásai. Irta: dr. Johnson. Angolból fordította: Ti-ti. Az öreg keselyű egy csupasz sziklacsúcson ült, fiókjaitól körülvéve, kiket az élet művészetére tanított, előkészítve utolsó lecz- kéjével, hogy őket a hegyek közé és a magas légkörbe végleg elbocsássa. — Gyermekeim, — szólt az öreg keselyű — ti alig szorultok rá tanításomra, mert szemeitek előtt volt az én ügyességem, láttátok, mint raboltam el a gazdasági udvarokból a szárnyasokat, mint ragadtam el a nyulacskát a bokorból és a gidát a legelőről. Karmaitokat tudjátok használni s zsákmánnyal terhelten repülés közben az egyensúlyt nfeg tudjátok tartani. De emlékezzetek ama pompásabb eledel — az ember hús — izére, mellyel benneteket gyakran megvendégeltelek. — Mondd, — kérdék a fiatal keselyük — hol találhatók emberek s miről ismerhetők fel ? Az ő húsúk bizonyára a keselyű természetes tápláléka. Miért nem hoztál soha egy embert karmaid közt a fészekbe? — Arra túlságosan nagy — mondá az anya — csak a húsát marcangoljuk szét, csontjait a földön hagyjuk. — Ha oly nagy az ember — kérdik a kicsinyek — hogy ülöd meg ? Te félsz a farkastól s a medvétől, milyen hatalommal rendelkezel tehat az emher fölött? Védtelenebb egy ember mint egy bárány ? — Nekünk nincs emberi erőnk, — vi- szonzá az anya — és én kétkedem néha, vájjon van-e ini bennünk ravaszság ? A keselyű ritkán lakomáznék az enber húsából, ha a természet nem a mi haszr unkra szánta volna, különös kegyetlenséget ébresztve bennük, milyet soha nem vettem észre más lényeknél, melyek a földön élnek. Két embertömeg gyakran szokott összeütközni, lármájukkal megremegtetik a földet s tűzzel töltik meg a levegőt. Ha zajt halltok s tüzet láttok lángolni a földön, a leggyorsabb szárnnyal siessetek e helyre, mert ott bizonyosan emberek pusztítják egymást; a földet vértől, gőzölve s tetemekkel fedve fogjátok találni, nagy részük darabokra tépve, szétvagdalva a keselyük kénye mére. — De ha az emberek megölik zsákmányukat — mondá a tanítvány — miért nem eszik meg? A farkas, iá megöl egy bárányt, nem engedi, hogy í keselyű azt megérintse, mig magát ki nem elégítette. Az ember nem egy másik fajtája-e a farkasnak ? Az ember — mondá az anya — az egyetlen vadállat, ki nem falje fel azt, a kit megöl és ez a tulajdonsága teszi őt fajunk jóltevőjévé. — De ha az emberek megölik zsákmányukat — kérdé a fiatalok egyike — mi szükség lesz nekünk dolgozni magunkért ? — Mert az ember — viszonzá az anya — néha nyugodtan marad barlangjában. Az öreg keselyük majc megmond|ák, mikor figyeljetek a ni i'diüatc'kra. Ha láttok embereket egymáshoz közti mozgolódva, hasonlóan a gólyák repüléséhez, ebből következtethetitek, hogy ők vac ásznak s nemsokára tobzódhattok embervé ben. nagybirtokos és a kisgazda üzemének költségeiről. Meg kellene győződnünk arról is, hogy az egyeseknek adott kedvezmények (pl. szeszkontigens, ta- karmányszállitási kedvezmény stb.) vájjon olcsóbbá teszik-e az élelmiszereket a nagy közönség számára ? Meg kellene ismernünk, hogy melyek azok a közigazgatási intézkedések, a melyek feleslegesen megdrágítják az élelmiszereket. Revizió alá kellene venni fogyasztási adórendszerünket és megállapítani azokat az eseteket, a mikor a fogyasztási adók megdrágítják a közönség élelmezését anélkül, hogy a kincstárnak haszna volna belőle. Abban a törekvésünkben, hogy a kis jövedelmű fogyasztó is jó és olcsó élelemhez jusson, sokat tehet magának a nagy közönségnek feleszmé- lése, hogy nemcsak a termelőknek, hanem a fogyasztóknak érdekei is elég nyomósak, hogy védelemben részesüljenek. Ha a közvélemény kidörzsöli az álmot szemeiből, akkor adórendszerünkben meg fogja látni a — De mégis — mondá a fiatal keselyű — szeretném tudni az okát ennek a kölcsönös mészárlásnak. Én sohasem ölném meg, mit nem tudnék megenni. — Gyermekem — mondá az anya — ez olyan kérdés, mire nem tudok felelni, habár a hegyek legfortélyosabb madarai közé tartozom. Mikor fiatal voltam, gyakran meglátogattam egy öreg keselyüt odújában, ki a kárpáti sziklákon lakott, sok megfigyelést tett, ismeri a helyeket, hol zsákmány található, lakása körül olyan távolságban, amilyen utat egy erős szárny megtehet nyári napkeltétől napnyugtáig. Évről évre emberhúsból táplálkozott. Az volt a véleménye, hogy az embernek csak állati élet látszatuk van, de valójában növények a mozgás tehetségével és mint a hogy a tölgy ágait ösz- szeveri a vihar, hogy a disznók hízhassanak a leesett makkon, úgy az embereket is egy megmagyarázhatatlan hatalom egymás ellen hajtja, mig képtelenek lesznek a mozgásra, hogy a keselyük lakmározhassanak. Mások úgy vélik, hogy észrevették valami tervet és politikát ezek között a rossz lények közölt. És azok, kik közelebb lebegtek fölöttük, előadják hogy minden csapatban van egy olyan ember, aKi p iraiicsokat osztogat a többieknek, ki — ügy látszik —. legjobban van elragadtatva a mészárlástól. Mi ad neki jogot ilyen elsőségre ? Nem tudjuk ; ritkán a legnagyobb vagy gyorsabb, de buzgósága és szorgalma által mutatja, hogy ő nagyobb barátja a keselyűnek, mint a többi.
