Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-12-23 / 51. szám

Censurat: Breban.

XII. évfolyam.

Nagybánya, 1919. december 23.

51. szám.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülőt Nagybánya vidéki osztályának Hivatalos Közlönye.

Clőílietís! árai: Egész évr-e 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér.

Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő:

Dr. AJ? AS MÁST «SÁ30R.

Helyettes szerkesztő: BOITNER KÁR OLT.

Szerit«.rto.éff: Deák-tér 2. szám. hová a lapközlemények

küldendők.

KtadAítivatal: «Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégerfeld- házban a cinterem felöl, bol «z «iüllzeUzaket it blrdeU««k*t (elveszik.

Békesség a földön!

Időszámításunknak csaknem kétezer esztendős eleje kezdődik avval a nappal, mikor a Megváltó születése hajnalán először hangzott a menyei üzenet: Békesség a jóakaratu embereknek !

Az Égből hirdetett béke és szeretet igéje evangéliummá vált ide lent, kultusszá lön, szent elvvé mind azóta, amaz ősi hajdankortól kezdve, melyet azonban nem mindenkor követ az emberiség.

• Mit jelent az égi üzenet, melyet az első karácsony éjjelén angyalok hoztak le számunkra a magasságok erősségeiből ?

Azt hirdeti köztünk, hogy szerezzük meg magunknak és kölcsönösen egymásnak a lelkek nyugalmát, keressük az emberi érzelmek harmóniáját és ápoljuk a szivek szeretetét.

Béke és szeretet nélkül nincs szorgalmas élet, nincsen áldás a munkára, melyet közönségesen szerencsének, boldogulásnak nevezünk.

Családi k3pocs, szomszédi jó viszony, állami alakulat föltételül követeli a békés együttélést. Béke teremti meg az ipar müveit, a kereskedelem hasznát, alkotja a tudomány, a művészet és irodalom remekeit, Ő hoz létre minden haladást.

Az emberi nem lekanyarodott a béke országutjáról. A békét megölte a háborúval. Saját testvéreit gyilkolta

millió számra. Éveken át a béke csak a sírok mélyében volt található, a hová az ifjú áldozatok bezuhantak, hová. az örök béke álmát aludni nyugalomra dőltek.

A világfölfordulás minden társadalmi rendet legázolt. Ezt a rendet nem lehet többé öldöklő szerszámok segítségével talpra állitni. A fegyver használata mindörökre eljátszatta becsületét. Ide a béke akarása szükséges. Olyan erkölcsi hatalom ez, mely egyedül is képes lesz a lelkeket lecsillapítani.

Mi azt a békét óhajtjuk, melyet a karácsonyi angyali szózat hirdet.

A jobb jövő reménye melegítse föl a kebleket, erősítse a szivek lüktetését, hevítse a szivek dobbanását! Egykor majd szerte hinti áldásait a béke ide lent is!

Ne zengjen hiábavalókép:

Békesség a földön a jóakaratu embereknek!

Szinházi hírek.

A színház múlt heti műsorát pontosan betartatták színészeink. A szereplők mindenkor igyekeztek megfelelni feladatuknak s általában elmondhatjuk, hogy jó előadásokban volt részünk. A közönség egyes előadásokon telt házat csinált, néha azonban kis közönség nézte végig az előadást. A hét eseményeihez tartozik, hogy Dankovitz Antal bányászkarmestert, a ki a szinházi zenekarnál nagybőgős volt, hirtelen Szatmárra helyezték át a kaionazenekarhoz és e miatt szerdán a Médi előadásán a zene nagybőgő nélkül kezdte meg működését, de aztán fel!i

kérték Révész Zoltán jogszigorlót, a Nb. és V. szinitudósitóját, kiváló zeneműkedvelőt a nagybőgő ellátására. Hozzáértők állítása szerint azóta a zenekar működése lendületesebb, a taktus jobban kiérezbető.

Médi. December 17.-én és 18.-án szerdán és csütörtökön kerüli szinre Lafite Károly bécsi zenetanár feldolgozásában Schubert Ferencz kellemes zenéjü operettje, melynek librettóját Wilner és Reichert irta és Harsányi Zsolt fordított magyarra. A pikantériával telitett vígjátékok után jól esett a diskrét, de azért a naivságig kedves intimitásokkal íeleszőtt meséjii operett finom és mégis lendületes zénéjében gyönyörködni. Az operett meséje tulajdonképen folytatását képezi a „Három a kislány“-nak, de a vonatkozás a kel darab között nem sok. Báró. Schober Ferencz (Eőri Pordán Lajos) búcsúzik a nejétől (K. Szűcs Irén) és lányától (Sz. Katona Emmy), de beleegyezik abba, hogy apósának, Tschöllnek (Baróti Jenő) kíséretében elmenjenek a diákbálra. A báró azért mazik el, mert a csaiád egyik jóbarái- ja a Médi vlőegényéüi ajánlotta a fiatal Gum- penberg Hans bárót (Hevesi Miklós) és ezt az ajánlatot kell megbeszélni. A báró távozása után Médi meghallgatja az ablau alatt levő diákok szerenádjai, azután a jókedvű diákok bevonulnak a szobába. Köztük van a Médi fivére, Franci (Szécsi Nándor) és a fiatal báró Gumpenberg Hans. Elmesélik, hogy a -tegnapi szerenád balul végződött, mert az ablakból vízzel ieöntötték a diákokat, mire Franci egy követ hajtott az ü- veg ablakon át a gróf Szentpétery Aranka (Sipos Neliy) szobájába. Alig mesélik el a kalandot, megjelenik Novotny rendörtaná- csos és kijelenti, hogy addig senkit sem enged a bálba, mig a tettest meg nem nevezik. A fiatal Hans báró magára vállalja az ablakverés vádját,- hogy barátját, Francit megmentse, mert a Franci nővérébe, Médi- be, szerelmes lett. Nagyon kedves jelenet az, mikor a nagyapó utolsónak indul a bálba,

Keresztelő Szent János.

írta: Flaubert Gusztáv.

II.

Vitellins a citadella kapuján gyalogszerrel iépelt be tolmácsa karjára támaszkodva. Nagy vörös gyaioghintó követte, melyet toll- bokréták és ezüst tükrök díszítettek. Nyolc rabszolga emelte. Mikorietették, fiatal ember szállt ki belőle. Pocakos hasú volt, arca pör- senéses. Ujjain végig drágaköves és gyöngyszemes arany gyűrűk. Egy serleg borral kínálták meg. Fölhajtotta és mindjárt másikkal kért.

A prokonzul menete végig haladván a kazamaták előtt, Vitellius kiváncsi lett a király fegyvertárára. Megnézte a magtárait és arab paripáit.. A vámbérlők körülszaglászták és jegyzeteket készítettek, mintha requirálás- hoz akarnának fogni. Följuíottak az udvarba. Az országból érkezett zsidók odagyülekeztek. A királyné és Vitellius üdvözölték egymást.

Az udvar kövezetében itt is ott is bronz fedőlapok voltak. A vizmedncéket takarták. Vitellius észrevett egyet, mely nagyobb vala a többinél. Sorjában megkocogtatta a lemezeket és a legnagyobbra reá taposva üvöltött:

Itt van, itt van! Megtaláltam Heródes jj kincstárát.

Kincstárak fürkészése őrülete volt a ró- || maiaknak.

— Nincsen kincstáram, esküdüzött a király.

— Mégis, mi van ott alant ?

— Semmi, egy férfi, fogoly.

— Mutasd meg, mondá Vitellius. Tör- ! jétek be 1 kiálta a liktoroknak, mikor a ki- í rály ellenszegülését látta, aki meg akarta ő- j rizni titkát a jelenlevő zsidók előtt.

Mannei hóhér megelőzte a liktorokat. Látván az egyik liktor bárdját, azt gondol- ! ta, hogy mindjárt lefejezik Jaokanánt. Kam- ; pót feszitett az érclap és a padlat közé,

I Egy-keltőre fölemelte a fedőlapot sovány karjaival. Megcsodálták az öreg erejét. Csa- ! póajtó következett, majd lépcső. Akik a nyi- j lás fölé hajoltak, látták, hogy emberi lény fekszik alant. Hosszú haja takarta testét, ösz- szeelegyedve a hátát boritó állatbőr szőrével. Fölemelkedett. Homloka egy vízszintes rostélyhoz ért. Az ember időnkint eltűnt a barlangja mélységeiben.

A napfényben csillogtak a süvegek csúcsai és a kardmarkolatok. A talaj áttüze- sedett. A galambok keringve szálltak az udvar fölött. A galileaiak, a papok, katonák köri alkottak az előkelőségek körül. Mind hallgattak, mintha aggódnának, mi fog történni. Egyszerre mély sóhajtás tőrt elő. Heródiás meghallotta, közelebb járult, előre hajolt. Szózat emelkedett föl:

— Átok reátok, farizeusok, viperafajzat,

ti puffadt tömlők!

Megismerték Joakanán hangját. Sorban emlegették a nevét. Mások is odaszaladtak.

— Átok reád, oh nép! Átok Jüda árulóira, azokra, akik a dús völgyekben laknak és akik a bor gőzétől tántorogva járnak.

— Szóródjatok szét, mint a viz, mely elfolyik. Menekülnöd kell, Moáb, a ciprus fák közé, mint a verebeknek, az odvakba, mint a patkányoknak. Az erősség kapui gyorsabban fognak összetörni, mint a dió héja, a falak leomlanak, a városok fölperzselődnek, az Örökkévalónak ostora nem fog szünetelni. A kisdedek anyáik tetemei közelében a házak üszkei közt vánszorognak majd. Sakálok nyilvános terekről hurcolják szét az emberi csontokat. A ti hajadonjaitok, lenyelve köny- nyeiket az idegennek ünnepségein fognak citerázni, legderekabb fiaitok legömyesztik hátukat, melyek föltörnek a toppant súlyos terhek alatt. A nép újra meglátja szám kive-