Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-03-30 / 14. szám
XI. évfolyam. Nagybánya, 1918. március 30. 14 szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos MagyarBányászatí és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjede'emben Felelős szerkesztő-tulajdonos: űr. ájfél KASY aÁaoit. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. .Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-háaban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel vesalk. A feltámadás napja! „Aki bennem hisz, ha mégha! is él“, mondá a Jézus. Az Idvezitőnek eme kijelentése reánk, magyarokra nagyon találó. A világháború megindítása előtt ellenségeink haiálra : a feldarabolásra Ítéltek el bennünket. Ezen Ítéletüknek végrehajtása céljából szövetkeztek egymással, s miként az Aesopus farkasa állandóan kereste azt, hogy a bárányba köthessen, ép úgy keresték ellenségeink is az ürügyet arra, hogy megtámadhassanak bennünket és mielőbb keresztre feszíthessenek. Szerbia volt az eszköz, amelyet ellenünk állandóan hecceitek és uszítottak, miglen türelmünk elfogyott és hoztuk ama megtorló határozatot, amelyet csak Szerbiával szemben a végtelennek Ígérkező állandó kötekedések cgyszersmindenkorra leendő megszüntetése céljából volt szándékunk végrehajtani. Ám de az általunk büntető epedició- nak jelzett megtorló hadüzenetből a legrövidebb idő alatt világháború lett, mert úgy minket, mint szövetségesünket, minden oldalról egyszerre támadtak meg. Mi védekezni is alig tudtunk, hiszen nem is készültünk fel, mert hóditó szándékaink soha sem voltak. És, hogy ez valóban igaz is volt, eklatánsul bizonyította az a körülmény, hogy az első sorozásokon bevett katonákat se ruhával, se fegyverrel felszerelni nem voltunk képe?ek. Csak akkor szereztük ezeket is be, amikor nyilvánvaló módon és kétségtelenül megállapítottuk, hogy országunkat, mint a rablók a rabolt portékát, felakarják darabolni s abból egy-egy darabot az álnok szomszédoknak, akik egyébként szövetségeseink is voltak, közreműködési díjként felkínáltak. Álnok szomszédaink a szövetség szent hűségét céda módon megszegték, nem törődve sem Istennel, sem emberrel, a rablók sorába állottak és a leggyalázatosabb módon titkon, orvul megrohantak nyilván azzal a számítással, hogy most már a mindenoldalról belénk csimpaszkodott kullancsoktól nem tudunk megmenekülni, hanem kényük és kedvük* szerint szívhatják véreinket. Ám de — noha ezer sebből is véreztünk — a magyarok Istenéhez fohászkodva, Krisztusban vetett hittel és hazánkhoz való törhetetlen ragaszkodással fogtunk újabb ellenségeink pusztításához is. Előkerültek a tigrisek, akik elkeseredéssel vetették magukat a gaz hiénákra és az utálatos dögmadarakra. És a magyarok Istene megsegített benőnket. Hü szövetségeseinkkel karöltve nem csak kivertük a betolakodó rabló bandát ; nem csak megvédelmeztük határainkat ; nem csak Szerbiát, Montenegrót, Romániát szálltuk meg és vertük ki még a saját országukból is mint a kutyákat; és nem csak a többi ellenségeink országaiból ka- nyaritottunk jókora darabokat, hanem tönkre is tettük őket. Montenegró nincs! Szerbia csak papirosán van ! Románia, országának csak egyik csücskéből nyújtogatja piszkos kezeit kegyelmünkért, Oroszország, nagy Oroszország, nincs többé, elemeire bomlott és egymást marcangolja! És mi, habár ellenségeink keresztre feszítettek s talán szerintük meg is haltunk, — ma is élünk, haiottainkból dicsőségesen fetámad- tunk és kegyetlenül osztogatjuk most nyuAz Otthon. Irta : Szigeti J. József. Otthon vagyunk Ervin mondta ezt. Szinte izgatottan, félveléptem most be vele otthonába, hová pedig máskor valami jóleső érzés, valami édes vágy vonzott, a milyen akkor fog el benünket, mikor madártávlatból szemlélni, megkívánni akarunk valamit. A pazar fényit szalon most rideg, barátságtalannak tűnt föl nekem. Szinte könybe lábadt a szemem, mikor a porlepte drága bútort és az asztalon antik keretben arcképet pillantottam meg, melyet nem lepett por, hanem azon hosszú szürke vonalak futottak végig, ráömlő fakóvá száradva. Otthon vagyok. Halkan, fájón rezgett Ervin hangja. Aztán megizmosodott e hang: Otthon !. . . Mily édes, bájos volt és most mily üres, sivár! Lehúzott maga mellé a pamlagra, megkínál, szivarral, a sugár megtörött mozogva, tánczolva ismét fonallá szövődött és ránk nyilait, vibrált szemünk előtt. Mindketten könyeztünk. Ráfogtuk a napsugárra, pedig a viszaemlékezés csalta ki a könyeket. Szivarra gyújtottam és Ervin minden bevezetés nélkül beszélni kezdett az emlékek rákényszeri- telték, hogy beszéljen barátjának arról, amit ez a barát féligineddig ismert, de nem hallott még Ervintől felőle egy szót sem. Az otthonról... * Itthon vagyok. Arcza átszellemült, hangja lágy. Gyermek vagyok. Az iskolába készülők. Édes anyám segédkezik az öltözködésnél; fölfelé fésüli hajamat és erre engem büszkeség tölt el, mert ez a jele, hogy diákszámba megyek. Mig kicsike voltam, hajam körülnyirva, lefelé fésülték a homlokomra. Az uj frizura nagyon tetszik nekem; a tükörbe nézek önelégülten és örülök a szép ruhának, mely a vizsgán volt először rajtam és most másodszor, mikor az évzáró ünnepélyre készülök. Trémázom. Milyen lesz a bizonyítványom. Ö- römet vagy szomorúságot hoz-e? Ünnepélyes alkalom, ünnepélyes arczok. A tanitóbácsi ott ül katedráján és meleg szavakkal búcsúztatja el az iskola-évet, meleg szavakkal búcsúzik tőlünk. Aztán kiosztja a bizonyítványokat és nekem, mint az osztály legjobb tanulójának, szép diszkötésü könyvet ad át jutalmul. Szivem dobog, testem remeg és mig egyik kezemben a könyvet tartom, a másikkal a jó tanitóbácsi keze után kapok és megcsókolom, ő pedig elérzékenyülve homlokon csókol engem. Aztán otthon vagyok ismét. Drága szüleim zokognak. Apám térdére ültet és könyek között mosolyog rám még akkor is, mikor már anyám ölébe kerülök. Az édes kicsike otthon, ho! a szeretet lakozik ma az én dicséretemmel van teli. Menyországgá változik és én a menyországban gyönyört, boldogságot szívok magamba. Kicsike szivem alig fér meg keblemben, bár nem értem egészen az édes apát, a mint keblére ölelve anyámat, mondja : Te vagy! Benne ismét csak téged látlak, téged imádlak. Az édes anya nézi apát, néz engemet és sutogja: Te vagy! Benne én meg ismét csak téged csodállak. Ránézek és azt hiszem, hogy ekkor a te nagyTERNBERG harmon.ka __________________ hangja nagyszerű! BU DAPEST, VII., RÁKÓCZI-UT 60, saját palota. Kitűnő hangú, három váltós, aczélsarku...............................K 50.— Még fin omabb, orgona hangú ...............................K 80.— 2soros, 21 billentyűs, finom K 120.— Rendelésnél a pénz előre beküldendő. Nagybányai Hirlap
