Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-31 / 53. szám
XI. évfolyam. Nagybánya, 1918. december 31. 53. szám. n^ TÁRSADALMI; SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Ma gyár Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. Blőflzetésl árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona ; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik mlndenkedden S-ia oldal terjedelemben Felelős szerkesztő tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősén: Hnnyndy Jáuos-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybáynán Dégetfeld-hátban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik, Uj év, uj életirány. Mint az északi szél fagya, borzongatta végig társadalmunk értelmi osztályának idegzetét egy riasztó kijelentés, hogy az uj Magyarországból az értelmi osztálynak ki kell vándorolnia, mert az a- nyaföld mindannyit eltartani képes nem lesz. Ma már tudjuk, hogy ez a kijelentés a hazafias gond borulatai közben fogantatolt és hogy nem szabad szószerinti értelemben magyaráznunk. De azért mégis ki kell hüvelyeznünk ennek a sötét gondolatnak magvát, mert mi magunk is kétségtelennek tartjuk, hogy középosztályunk fiainak eddig követett nevelési irányán gyökeresen változtatnunk kell. Nekünk tehát nem szabad a tételt úgy állítanunk oda, hogy országunknak tekintélyes értelmi osztályra többé szüksége nem lesz ; hanem úgy keil azt megragadnunk, hogy ezzel a nagy és nehéz pioblémával szemben a megfelelő kibontakozás útját megtalálhassuk. Mert arra senki sem gondolt, hogy ez az ország háborúban meggazdagodott tőkepénzeseknek eldorádöja és napszán,béresek rabszolganépének Fáraók piramisait épitő sivatagja legyen. Csak pár napja múlt, hogy láttuk a hajléktalanná vált községi jegyzők szomorú káivária-utját fel Budára, a hegytetőre, a belügyministerium palotája elé. El tudjuk képzelni, miképen fejlődik ez a kálvária ut akár a Cunard-Line négy kéményü O- ceánjáró hajójához. De hát ki tartotta fenn egy évezer óta ezt az országot ? Ki sze ivedte át a tatárjárást, a török hódoltságot, az osztrák rémuralmat? Ki vérzett Sajónál, Mohácsnál, kinek kezéből hullott ki a fegyver a majthényi síkon és a világosi mezőn ? Ki adott a nemzetnek mártyrokat ? Kik seny- vedtek a kufsteini, olmützi és spielbergi börtönökben ? Kik függtek az aradi bitófákon, kiknek sóhaját fojtotta el e Neugebäude puskaropogása ? De hová legyen a magyar értelmi osztály ? Hová legyen akkor, ha — quod Deus avertat — tényleg megcsonkitnák ezt a szép országunkat, ha összetörnék ezt a harmonikus egységet, isten megalkotta gyönyörű ország ez. Költö fantáziája nem teremthet szebbet, államférfi lángelméje ki nem gondolhatott egységesebbet. Valódi édenkert, melyben mintegy felhangzik a szózat : „töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá“ De ha mégis bekövetkeznék, — amitől az isten óvjon, — hogy a magyar értelmiség arra a szűk területre szorulna, amelyet körül nyaldosnak a falánk nemzetiségi hullámok ? Egy nagy nemzeti martiromságot jelentene ez, egy rettenetes arénát, melyben fenevadak tépik szét a hitvallókat, egy magasra fellángoló égő templomot, melynek ösz- szeomló oltárai boriinak szemfödőt a lángban égőtetemekre. Nem lesz igy, — nem lehet igy! Senki kedvéért nem szenvedünk martyr-halált, senki kedvéért — ami a martyr-haiálnál is rosz- szabb — nem vándorolunk ki. Itt küzdtek apáink, az Ö hamvaik termékenyítik az anyaföldet, ezek a hamvak kötnek ide bennünket. Nem törünk vándorbotot ősi udvarunk somfájáról, nem váltjuk meg hajójegyünket, nem temetkezünk Amerika kőszé ibányáiba. Maradunk! Maradunk, de hogyan ? Egyszerű császár-metszéssel. A katonai aranypaszományos, zöld tollbok- rétás állásokat javarészben már törültük. Folytassuk a polgári állások törlésénél. A jövőben nem fog állandóan telni arra, hogy tárgyi és személyi objediv indító ok nélkül, feles számmal államtitkári, föispáni, kormánybiztosi hatalmat és javadalmat nyújtsunk. Addig, mig a saját hibájuk nélkül hivatalukat vesztettek kontinneusét a megmaradó hivatalok fel nem szívták, ne engedjünk újabb felvételt. A közhivatali pályához vezető kapu zárva legyen, ne is zörgessenek rajta, a protekezió ne törjön rajta rést. De hát mit kezdjen az uj nemzedék ? Akár marad meg épségben az ország területe, akár kisebb vagy nagyobb csorbát szenvedne, az uj nemzedék keressen oly pályát, mely gazdaságilag hasznosabb, előnyösebb, és ami a fő, szabadabb, függetlenebb. Ha ami fiaink leszorulnak a közhivatali pályáról, akkor találják meg igazában a saját maguk egyéniségét. Rátérnek az ipari, a kereskedelmi, a gazdasági pályára. Lesznek konipoartisták, kereskedelmi utazók, könyvelők, bankhivatalnokok, orvosok, mérnökök, gépészek, építészek, mezőgazdák. Manapság egy vasesztergályos munkavezető aligha cserélne egy ministen tanácsos javadalmazásával. Vagyis ami fiaink jövőre azokat a helyeket fogják betölteni, melyeket ma azok töltenek be, akik kamarások lenni nem tudlak, vagy nem akarlak, akik nem törtettek, hogy a gentry-táborba soroztassanak, akik azután az igazán kenyérkereső pályákon bőségben élnek és keresetüket elkölteni sem tudják. A társas életben ez lesz a franczia négyesbeli ehassezeroissez, a gentry bevonul a merkantil élet virányaira és magával viszi oda őseinek nemcsak czimerét, praedikatumait, hanem azoknak tisztességét, becsületét is és megtanulja a szorgalmat, a kitartást, a komoly életküzdelmet. így képzeljük el mi Magyarország társadalmát, az uj, a munkás Magyarországét, melynek földje meg fogja fizetni százszorosán a küzdő embernek verejtékes szorgalmát és melynek napja be fogja ragyogni derűs házának tűzhelyét. Azért ne csüggedjünk el. Ne nézzünk reményvesztetten a karácsonyi éjszakába, melyen megszületett a népek megváltója, hanem higyjünk az Istenben, ami teremteni tudó erőnkben, mert a ki rendületlenül hisz a megingalhatlan a- karat erejében, annak akarata győzni is tud. Mogoroc vogmuc! Az ifjú Zsebrákország vadonat uj feje, akinek kimondhatatlan magyar neve van, kapitalistatrónusát elfoglalta. Megtartotta székfoglalóját, elmondotta beköszöntő beszédét. Ö, a hosszú elnök, aki Wilson barátja, maga a törpe Wilson, eddigi szereplésével és mostani szereplésével megtagadta a sociál-demokrácia örök igéit, melyeket csöppented bölcseséggel hirdetett a háború kitöréséig a bécsi egyetemi katedráról, ahol a sociologia tanára volt. A Wiison-féle elveket: a népek egyetértését, szövetségének eszméjét, a népek önrendelkezésének jogát Ő Hosszúsága fogja ezentúl tanítani Európának uj katedrájáról, ahová felkapaszkodott elnöktársa kegyelméből és a saját jóakaratából. Az elnök legelső szavaiban üzen a világnak, üzen alattvalóinak, üzen a németeknek és a magyaroknak. Az utóbbi két nemzethez nem a barátság, nem a tesivériség hangján intézi szavait. 0- ket üdvözölni, arról ugyan megfeledkezett, hanem a mongolizmust emlegeti, mifelénk harsogván. Mi, magyarok nem is igen tiltakoznánk a mongolságunk hánytorgatása ellen, hiszen ha csakugyan mongolok volnánk, nincs okunk szégyenkezni állítólagos eredetünk miatt, hiszen származását senkinek sem szükséges letagadnia. De visszautasittjuk a célzást, ha a fő-fő zsebrák szájából hangzik el. Visszautasítjuk, ha ezer éves múltúnkat akarják vele megbélyegezni; ha hősies harcunkat szeretnék evvel a szóval legyalázni, holott mi hazánkért és életünkért voltunk kénytelenek fegyveresen ellenállaui önvédelemből, hóditó szándék nélkül. A magyarság történeti fényező a népek életében ezer esztendő óta, neve ismeretesebb, kultúrája különb, mint az újdonsült Zsebrákoké. Tőlük szemrehányás bennünket csakis méltatlanul érhet. Hogy valaha úgy léptünk fel, mint hódítók, TERNBERG HARMONIKA hangja nagyszerű! BUDAPET, VII., RÁKÓCZI-UT 60, saját palota. Kitűnő hangú, három váltós, aczélsarku.......................... Még finomabb, orgona har.gu .......................... 2-s oroSi 21 billentyűs, finom K 50. K 80. K 120. Rendelésnél a pénz előre beküldendő.
