Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1918-11-12 / 46. szám

1918. november 12. Nagybányai Hírlap 2. kötelességünk, mert hiszen már csak egy macska- ugrásnyi hija volt annak, hogy az ellenség váro­sunkat, városunk lakosainak magánvagyonát felforgassa, elhordja avagy megsemmisítse. Emlékezzünk vissza 1914 október havának elsőfelére, amikor minden reménységünket, biza- dalmunkat katonáinkba helyeztük. Ók a beléjők helyezett bizalomnak többszörösen megfeleltek, te­hát rajtunk a sor, hogy hősiesen küzdő és dicső­ségesen harcoló katonáinkat: a mi drága vérein­ket szeretettel köszöntsük. Kinevezés. A belügyminister Dr. Gyön- g y ő s y Zoltánt,ki járásbíróságunknál mint jog­gyakornok szolgált — a határrendőrséghez segéd­fogalmazóvá nevezte ki. Főgimnáziumunkban az előadás — ha más rendelkezés nem történik — november 18-án, hétfőn veszi kezdetét. A szatmári munkásbiztositó pénztár helyi kirendeltségének kezelésével özv. Oláh Lász- lóné bízatott meg. Szamosvölgyi vasút Zsibó felé reggel 5 óra 5 perckor indul, onnan pedig 8 óra 59 perc­kor érkezik. Időjárásunk kitűnő. Legtöbbször ilyenkor már erős derek, kisebb fagyok jártak. Sok eset­ben még a mindenszentek napi világitáshor szük­séges virágokat is alig tudtuk a csípős derektől megmenteni. Most november 12-őt írunk, de azért vígan és nagy szorgalommal folytattatnak a szán­tási munkálatok. Igyekezzünk is, hogy a jövő évben szabadulnánk meg már a mai átkozott je­gyes és könyves rendszertől és hogy ne legyünk kénytelenek mindenért a mai kimondhatatlanul magas árakat fizetni. Szünetelnek a tárgyaláaok. Az igazság- íigyminister az össes bíróságoknál a tárgyalásokat folyó hó 17-ik napjáig terjedő Időtartamra be­szüntette. A szinarany ára. A legutolsó napokban ismét emelkedett a szinarany ára, úgy, hogy ma egy kilogramm szinarany 15,000 koronáért kerül forgalomba. — Ilyen magas még sohasem volt az arany ára Magyarországon. A felmentettekrőlf A magyar hadügymi- nister az összes felmentettek bevonulási határide­jét a folyó évi deczember 31-ig meghosszabbította­A közalkalmazottak beszerzési csoport tagjai értesittetnek, hogy kifog méretni részükre egyhavi liszt mennyiség még pedig: november 13-án d. e. 8—12 ig az A—H betűsöknek, d. u. 2—5 ig az I—M betűsöknek. 14-én d. e. 8—12 N—S betűsöknek és d. u. 2—5 ig az S betűtől végig. Itt említjük meg, hogy a beszerzési cso­port tagja káposztát is szerezhetnek be kiiónként 40 fillérért a Fogyasztási Szövetkezetben. A ká­poszta kitűnő, szabolcsmegyei, a kimérés szer­dán egész nap tart. Városunkban és környékén nyugalom van. Itt végzi mindenki a rendes napi teendőit s haza érkező katonáink is azonnal a békés mun­kálkodáshoz látnak. Sajnálattal olvassuk azonban, hogy ezt a nyugalmat sok helyen nélkülözik, mert a tudatlan és a csőcselék népség mindenáron ha­lászni akar a zavarosban. Ennek a szomorú álla­potnak pedig az illető helyek lakosai vallják kárát, mert tömérdek élelmicikk és egyébb közszükség­leti dolog pusztul el, melynek se a tulajdonos, se a rablók nem vehetik hasznukat. Amint a körül­mények igazolják, városunk és vidékének népei ezeket tudják és átérzik és igy a kellő értelmeség­nek megfelelő fokán állva biztosan tudják, hogy a mai súlyos helyzeten és nehéz napokon csak ak­kor tudunk szerencsésen átesni, ha egymást köl­csönösen tiszteljük, megbecsüljük, és a becsületes munkálkodás után nézünk. Minden nőnek fontos! ©$# © „DIDO“ kohmetikai gyár készítményei: ^ Hí „DIDÓ* púder 3 színben, 3. — és 4. — K. © ®„D1D0“ színes arckrém 3 színben, 5.— és 6. —K.® @ Eau de Cologne „DIDO“ 3 színben, @ 6. - és 12. - K. ® ^ Parfüme „DIDO" legfinomabb illatok ^ £ 2. — K-tól 30. — K-ig. * ' a ^Mindenütt kapható, ahol még nincs bevezetve oda^ ^ 20 —K-át kitevő rendelést utánvéttel küld a gyár £ | Budapest, VII., Blmdssy-tdr IS. | Kozmetikai kérdésre díjtalan válasz — Diskrét levelezés láft Veress Lászlóné Jótékonyságáról ismert, visszavonultan élő mat­rónát temették tegnap délután városunkban. Mo- csolyai Veress Lászlóné szül. O r a v e c z Ida halt meg 78 éves korában. Temetésén a helybeli jótékony Nőegylet testületileg képviseltette magát. Követendő cselekedet. »Nagykároly és Vidékéiből olvassuk, hogy hazaérkezett katoná­ink részére ott is meg indult az adakozás, ame­lyet Berger Ármin 2500 K. pénz, 25 m. mázsa szemestengeri és 50 m. mázsa burgonyával, Ber­ger Jenő 1000 K. pénz, 50 m. mázsa burgonyá­val, dr. Czukor Lajos 1000 K- pénzzel, Jurcsek Béla 40 m. mázsa búzával, dr. Adler Adolf 1200 K-val, Czukor Márton 40 m. mázsa burgonyá­val, Kleiner Dezső 1000 K-val, Szabó Kálmán 1000 K-val kezdett meg. Ez a cselekedett bizo­nyára átfogja hatni a nagybányai tehetős férfiakat is s igyekezni fognak, hogy négy és féléven át hősiesen küzdő katonáink közül egyetlen egy se akadjon olyan, aki — mert keresni képtelen volt — nélkülözni legyen kénytelen. A jótékony Nőegylet nov. 17 (vasárnap) d. u. 3 órakor a városháza tanácstermében gyű­lést tart. Az elnökség a hírlapok utján kéri fel az egyesület tagjait, hogy a gyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek, mert az ülésen szegé­nyek karácsonyi segélyezésének fontos ügye lesz napirendben. Nem lesz nagyvásár. Az e hó 18-áia, hétfőre meghirdetett mártonnapi nagyvásár a vá­rosi tanács határozata folytán nem lesz megtartva. A cukor szükséglet biztosítása érdekében tett intézkedéseiről a polgármester a helyi Nem­zeti Tanácsi végrehajtó bizottságnak vasárnap tartott ülésében számolt be. E szerint a kiutalt cukor árát a város takarékpénztára még ok­tóber 17-én beküldötte és a szerencsi cu­korgyár a szállítása utasítva is lett, de vaggonhiány és a jelenlegi szállítási akadályok miatt a város közönségének még rövid ideig várakoznia kell, hogy jogos szükségletéhez hozzá­juthasson. Hirdetmény! 6758/918 sz. A cs. és kir. 14. huszárezred segélyalapjából az ezred kötelé­kében hősi halált halt/ egyének hozzátarlozöi szá­mára segélyezés iránt Szabolcs megye alispánja felhívást küldvén, erről érdekeltek azon megjegy­zéssel értesittetnek, hogy a kérelem előterjesztésé­nek feltételeit a városi iktató hivatalban megtekint­hetik. A segélyezés iránti kérvény 1918. novem­ber 30-ig terjesztendő be Szabolcs megye aiispá- ni hivatalához. Nagybánya, 1918. nov. 6. A vá­ros tanácsa. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. Szeged a Tilág legkiterjedtebb városa. A 100,000 lakosnál népesebb európai városok kö­zül Budapest területileg a hetedik helyen áll 194 négyzetkilóméter területével. A nála nagyobb ki­terjedésű városok nagyság szrint sorrendben igy következnek: 1. Róma; 2. Szeged; 3. London; 4. Bécs; 5. Marseille; 6. Messina. Lisztkiosztás lesz e héten; körül-belől siombaton fog kezdődni. Dohány kiosztás ii lesz a héten, habár a debreceni dohánygyár küldeménye még nem érke­zett meg. A mostani kiosztás alkalmával, melynek idejét falragaszok fogják tudatni, körül-belől csak a fele mennyiség fog jutni, sőt a pipado­hányt nem számítva még talán felénél is kevesebb. A „Vasárnapi Újság“ november 10-iki számának képei kizárólag a forradalomra vonat­koznak és szemléletesen mutatják be k nagy ese­mények külső képét. Ez a szárrregyéor még mint történelmi dokumentum fog szerepelni. — Szép- irodalmi olvasmányok : Havas Gyula regénye, cikk Károlyi Mihályról, Majthényi György elbeszélése, Chesterton dedektiv-novellája. Egyéb közlemények: a rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság“ elő­fizetési ára negyedévre 10 korona. — Megrendel­hető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Bu­dapest, IV., Egyetem-u 4. sz.) Ugyanitt megren­delhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtes­tülete, illetve Nemzeti Tanácsa tegnap d. u. 3 óra­kor rendkívüli ülést tartott. A tárgysorozaton két pont szerepelt; dr. Makray Mihály polgármes­ter ismertette a Hadügyminiszternek a nemzetlr- ség ellátására vonatkozó rendeletét, mely szerint addig is, mig az állam a szükséges öszszeget a vá­rosnak kiutalja, a város köteles erről az állam ter­hére gondoskodni. Indítványa az volt, hogy a közgyűlés keresse meg a város Takarékpénztárát, hogy az első 10 napi nemzetőrségi fizetés fede­zetére 120.000 K.-t bocsáson a hatóság rendelke­zésére. Az indítványhoz számosán szólották hozzá. B a y Lajos bejelentette, hogy úgy a Beliigy, mint a Hadügyminisztériumba a Nemzeti Tanács meg­bízásából táviratott küldött, hogy a fizetések utal­ványozása alkalmából bankjegyeket is bocsásson rendelkezésre, mert ebben nagy a hiány. Indít­ványozta, hogy a polgármester Budapestre küldes­sék, hogy az említett kérdésekben a kormány ha­ladéktalan rendelkezését kikérje. Veress József indítványára a közgyűlés az említett indítványok elfogadása után még azt is ^mondotta, hogy a polgármester a közélelmezési ügyek elreferálása és a szükséges intézkedések azonnali foganatosí­tása végett is járjon el, mely célból a közgyűlés elhatározta, hogy megkeresi a helybeli bányaigaz­gatóságot és főerdőhivatalt, hogy a maga kebelé­ből is küldjön ki egy-egy delegátust, akik az em­lített élelmezési ügyekben a polgármesterrel együtt fognak eljárni. A közgyűlés második tárgya dr. R o z n e r István és K e t n e y Mihály Zoltán vá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom