Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-01-22 / 4. szám
XI. évfolyam. Nagybánya, 1918. január 22. 4. szám. Nagybányai Hirlap TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁG I HETILAP. Az Országos ff.ag.jgr Bányászán ésP Kohászati EgyesQct Nagybányavidáki Osztályának Hivatalos Közlönye. Gazdasági jövőnk. Budapesten, Bécsben és Berlinben nagyjelentőségű tanácskozások folynak gazdasági jövőnk kialakítása felől. Ezek a tárgyalások fogják meghatározni nemcsak Magyarország elhelyezkedését a világpiacon és a központi szövetséges hatalmak között, hanem egyszersmind ezek a tárgyalások, és e tanácskozásokon hozandó határozatok fogják determinálni Magyarország jövőjét és békebeli életét. Éppen ezért bizonyos rendkívül fontos szempontokat szem előtt kellene tartamok az illetékes tényezőknek, akik ez ügyekben a tárgyalásokat folytatják. A világháború sok tanulságot adott nekünk az egyes államok kialakulásáról, belső erejéről. Kétségtelen, hogy e tanácskozásokon, amelyek gazdasági jövőnkről folynak, nem szabadna ezeket a tanulságokat figyelmen kívül hagyni. E tanulságok legelseje kedvező Magyarországra. E tanulságok közül .ugyanis a legfontosabbak közé tartozik kétségkívül annak a ténynek a megállapítása, hogy az agrár-államok kedvezőbb helyzetben vannak egy háború eseményei közepette, mint a nem'Jagrár-államok. Magyarország rendkívül nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az angol kiéheztetésí politikát csődbe tudtuk kergetni. Magyarország, a magyar éléstár nélkül talán egész más helyzetben lenne [ma már e négy központi szövetséges állam. Azt a tényt tehát, hogy az agrár állam előnyben van a legveszedelmesebb helyzetekben is, megállapíthatjuk ma már, és ezt a"'tényt jó ha szem előtt tartják az illetékes tényezők. De ugyanakkor körül kell csak néznünk az üzletek kirakataiban, csak meg kell kérdeznünk a szomszédunkat, vagy a saját pénztárcánkat és megállapíthatjuk, hogy az éremnek két oldala van. Amint bizonyos előnyök származnak abból, ha egy állam agrár pállani, ugyanúgy hátrányok is származhatnak ebből. Az iparcikkek horribilis áremelkedése tisztán csak arra vezethető vissza, hogy az ország csupán agrárállam és teljesen fejletlen az ipara, különösen, ami az elsőrendű szükségleti cikkeket illeti. A magyar ipar teljesen fejletlen és igy minden iparcikket Ausztriából és Németországból kellett importálnunk. Ha már most a Bécsben és Berlinben folytatott tárgyalások következményeképen — miután a tárgyalásokon kimondottan a vámunióról van szó — szoros gazdasági .közösséget teremtenénk Németországgal, úgy kitesszük magunkat annak, hogy Németország ipara teljesen elönt bennünket és az a csene- vész magyar ipar, amely még a német i- par előtti vámvédelem ellenére is alig tudott exisztálni, teljesen tönkre fog jutni. Mi is nagyon jól tudjuk, milyen pil- latnyi haszon származnék abból, ha a különben is olcsó német iparcikkek vámmentesen kerülnének be az országba, és itt olcsó áraikkal igyekeznének talajt és híveket szerezni maguknak, azonban ez valóban csak pillanyatnyi előny volna, mert a rendkívül erős, szinte elviselhetetlenné váló verseny csakhamar egyedüli úrrá tenné a tőkeerős, hatalmas német ipart a magyar piacon és akkor azután a német ipar nyugodtan diktálhatná az árakat. A pillanatnyi előny tehát rendkívül gyors visszahatást szülne és ezt a visszahatást minden vonalon megéreznők. Amikor mindezeket a dolgokat hangBizáncz katasztrófája. Négyszázötveiikilenc esztendeje múlt most a végzetes napnak, amikor az aranytól ragyogó Bi- záncz, a cézárok csodaszép városa elesett és szent római kapun bevonult II. Mohamed szultán, a ki ez után a gaztette után vette föl a nagy hódító nevet. Hét hétig tartott az ostrom, a melynek sikere azért számottevő, mert Bizáncznak az a híre volt, hogy a legtökéletesebb vára a Keletnek. Nagy hősiességgel küzdött mind a két fél és a történelem kevés olyan ostromot jegyzett föl, a melynek oly kalandos, sőt fantasztikus epizódjai voltak mint az utólsó nagy harc Konstantinápoly mellett. Mohamed szultán, mivel az ő számára az Aranyszarv az őrségek láncolata miatt is megközelíthetetlen volt,oda vonultatott egy hetven-nyolcvan hajóból álló flottát a Boszporuszra s a poréi domb körül helyezte el a hajókat. Konstantin császár, a kinek neve mindég sejtette, hogy mi sors vár reá de nem akarta a várost, a népet és a trónt cserben hagyni. A mikor a pátriárkák és szenátorok a veszély kitörése és növekedése alkalmával felhívták, hogy mentse meg magát, nem hallgatott rájuk j és megkérte, hogy ezentúl csak mindig igy szóljanak hozzá: ! —Uram, ne hagy el minket: Én soha sem akarom.ezt a helyet elhagyni és itt akarok meghalni'! Mialatt Konstantin császár e szavakat mondotta, fglrehajtotta fejét és könnyezett. Az ostro- moltnak ellenállása azonban olyan hősies volt, hogy a muzulmánokat is megriasztotta már egy kissé. E mellett a várost, a körötte elfutó sáncot is verték, másrészt arról is beszéltek, hogy egy velencei flotta tart erre felé és a pápa nagyon buzgólkodik egy szövetség szervezésén a török ellen. 1 így aztán elhatározta Mohamed, hogy még tesz egy utolsó kísérletet és ha ez nem sikerül, abbahagy ja az ostromot. Május huszonnyolcadikára virradó éjszaka ő maga vizsgált meg minben pozíciót, szabad zsákmányolást engedett a városban katonáinak és mindenféle fényes Ígéretekkel biztatta őket. A török tábortüzek magasan fellángoltak és fényüket visszatükrözte a Hagia Szófia kupolája. Ebben a vörös fényben viszont a város lakói előjelet láttak. Konstantin ezúttal utoljára hívta össze híveit s igy szólt hozzájuk: — Testvéreim, készüljetek a holnapi napra. A jó isten adjon nekünk erőt és kegyelmet és segítsen rajtunk a Szentháromság! Mi már csak ő benne bizhatunk s ha ő segít, olyan tetteket viszünk véghez, hogy az ellenség szégyennel takarodik el- innenjj Ezután megölelte mindnyájukat, könyezve és szinte görcsösen. A többiek is összeölelkeztek és sirva kérték egymás bocsánatát, [kiirtottak bensőjükből minden földi gondolatot és halálra szánták magukat. S ezúttal utoljára ment egy keresztény császár a Szófia-Székesegyházba és utoljára’osztotta ki a püspök kupolája alatt az Ur-vacsorát. Még nem is pirkad, a mikor Konstantin császár már ott állt a falakon és kémlelődön az éjszaka sötétségében. Amikor hajnalodon, hallotta a közeledő muzulmánok futólépését s amikor az utolsó csillag is elhalványult, mint a vihar, úgy tört ki a rettenetes csata. Ezen az emlékezetes napon, 1453 május 29-én(
