Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-12 / 24. szám
X. évfolyam. Nagybánya, 1917. junius 12. 7'v srfi 24. szám. r '?f al Hírlap TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP.. Az Országos Magyar Bányászati és Eobászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Égisz évre 6 korona, félévre S korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: 55«*. AJTÄI eSASY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szvrkesrtííaé«: Hunyady János-u. 14. sz., hová a laplcözlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol «21 előfizetéseket 6s hirdetéseket fel vesseik. ’sxmrjyxz wQfäßtfm m m Oí’iXiiOiWaX&SOBl Utolsó nap! Es ha odáig még mm jegyzett volna hadihölosönt, vagyis ©me hazafiul szent kötelességének a mai napig sem tett volna eleget, akkor menjen adóimat valamelyik pénzintézetbe vagy az adóhivatalba, vagy ha úgy tetszik, a posta hivatalba és teljesítse kötelességét, inért ma az utolsó nap! Űrnapja. Egy Juliánná nevű jámbor apácának a lüttichi egyházmegyében különös látomása volt, mely a fénylő, de egy oldalon mégis homályos holdat mutatta. Nemsokára Isten e látomás titkát meg is fejtette neki s őt egy uj egyházi ünnep első hírnökéül vá- lasztá. Juliánná felfedező e titkos látomást Lüttich akkori püspökének s több más hittudósnak, köztük a későbbi IV. Orbán pápának is. A lüttichi püspöknek 1246-ban bekövetkezett halála sem volt ok az ünnepnek elhalasztására, mert Panteleon Jakab (IV. Orbán) az egész Egyházra nézve kötelezőnek jelentette ki az ünnep megtartását, amit Lüttichben már 18 éve fényesen megültek. Az ünnep tárgya nem más, mint a leg- méltóságosabb Oltáriszentség szerzésének emléke, amelyet ugyan nagycsütörtökön kellene ünnepelni, de az általános* gyász miatt Szentháromság vasárnap utáni csütörtökön ül az Egyház. Az 1311-iki vieni zsinaton V. Kelemen pápa ezt a fixpontot meg is erősítette. Ezen ünnep okát igen szépen adja elő a trienti sz. zsinat, midőn igy szól: Az első csokor. — Irta: LARS DILLING. — A kulisszák mögött, közvetlenül a művész- bejáró mellett. Gáz, fürészpor és uj deszkák szaga, mint minden cirkuszban. Hátulról lódobogás hallatszott, elől felhangzott a cirkusz zenekar játéka dobokkal és trombitákkal. A manégeba vezető nagy függöny egy nyíláson keresztül látni lehetett a nézők sorát. Egy fiatal hölgy lovagolt, átugorva a közönséges karikákon, két bohóc szokásos butaságait ismételte és a közönség naivabb része épp úgy tapsolt, mint máskor. A szűk folyosóban, amely az egész cirkuszt körülvette, Néhány diszletdarab feküdt a némajátékhoz, egy összerakott pokróc és akrobatáknak és néhány barriére. Egy fázékony mülovar vállra Vetett kabátfal állt a falnak támaszkodva és néhány huszártiszttel beszélgetett, akik irtózatosan törték a franczia nyelvet. A folyosón néhány szolga szaladgált föl és alá. A bejárat melletti kis sarokban egy család állott. Az apa kövér, erős, sápadt férfi volt, feke„Jámbor és szent szokás, hogy a fönséges és méltóságos Szentség egy különös ün- nepnápon kitűnő tisztelettel és iinnepies fénnyel dicsőittetik. meg s hódolattal s szent félelemmel hordoztatik körül szent menetekben az utcákon és nyilvános helyeken, mert igen illő, hogy bizonyos szent napok rendeltettek, melyeken a keresztének közös Uruknak és Megváltójuknak, ama kimondhatatlan és valóban isteni jótéteményért, mely által a haiál fölött való győzelme s diadala ábrázoltatik ; különös köszönetét s hálát adnak; . . . hogy ellenségei látván a fényt s az egész Egyház végtelen örömét, megszégyenülve valahára ismét föleszméljenek. “ (Conc. Trid. Sess. 13. Cp. 5.) S itt önkéntelenül megállapodik érző lelkünk. Valami reménysugár árad szét az ünnepi körmenet fényéből, melyen megpihen a szomorú szív s melynek ragyogásában elhalványul a gyilkos acél. A béke sugarára gondolok, melynek felvillanása újra kigyujtja az emberek szivében a szeretetek A szeretet, mely annyira megfogyatkozott, megszégyenül ellenségeink makacsságán s mikor eszmélnek föl újra, hogy a dicsőítő körmenetben a béke angyalát is láste ruhában, sárga keztyükkei és nyakkendőjében nagy, hamis gyémánt-melltü csillogót. Már nagyon merevesontu volt a lovagláshoz, de valami mesterséges' fiatalságot varázsolt arcára fényes, fekete parókája és feketére festett bajusza. • Az anya kicsiny, kiszáradt, barna lény volt, kócos, fekete hajjal és szúrós, fekete szemmel. Foltozott és zsirpecsétes, vékönyszövetü ruha volt rajta és egy szinehagyott bársonyköpeny, kis, kopott szörmegallérral, fején pedig egy elgörbült szalmakalap ült, néhány zilált tollal. Senkisem láthatta rajta, hogy fiatalkorában primadonna volt és lova hátán repült hangos zene és ostorcsattogás között, mialatt a bohócok bukfencet hánytak és a közönség bravózott. Most rendesen a pénztárban ült, hogy a jegyeket árusítsa, kezét egy szőrétvesztett karmantyúban tartva. Ma este szabad volt, mert leánya, Paola, először lépett fel. Ez nagyon fontos esemény volt, szinte életkérdés az egész családra nézve, mert a művészek, ha megöregszenek, gyermekeikből élnek. Az apa lesz az impressárió és ő írja alá a szerződéseket, inig az anya főz, mos és a kosztümökre a hamis gyöngyöket és aranyfoszlányokat varrja fel. sák tündökölni, mely egy véres kardot s egy dicsőség koszorút tart jobbjában ? Sok embernek áhítatát bizonyára a béketüntetés, a zavargás, a forradalom tömörülésének gondolata zavarja a szent körmeneten s felszakad a sóhaj: Istenem, mikor lesz már vége ? Mikor tartjuk a békekörmeneteket ? Kedves lélek nyugodj meg, a béke galambja nemcsak a te lelked tükrében mutatkozik, borulj le erős hittel s megnyugvással Istened lábaihoz s a közös imádság, a közös óhaj megnyilatkozásakép adj hálát, hogy te még élsz, te reménykedel s te megéled a diadal napját is, melyen hálatelt szívvel fogod zengeni: Hála légyen Izrael, Jákob Istenének, a mi szabaditó Istenünknek. Mig Mózes kinyujtá kezeit a hegyen, mely alatt Izrael serege harcolt, a sereg győzött s mikor ellankadt, ketten tartották, nehogy leeresztve a sereg vereséget szenvedjen. És mi hogy vagyunk? A mi seregeink nem-e Isten segítségében bízva mérik össze fegyvereiket ellenségeikkel ? S vájjon mi a mi teendőnk ? Ha igazán szeretjük hőseinket, az Űrnapja meg fogja mutatni. Carambinó papa és mama öregek voltak és minden reményüket leányukba vetették. A fiuk Ricardo, ügyes zsonglőr volt és egész jól dobálta a evegőbe a tányérokat és a sárgaréz-golyókat, de ebből nem lehetett még nagy lábon élni. Paola azonban megalapíthatta szerencséjét. Ha elég okos lesz erényes marad és nem dobja magát oda az első jött-mentnek, akkor megtörténhetik, hogy egy grófhoz, vagy Dáróhoz megy férjhez, vagy talán egy herceghez, vagy egy gazdag bankárhoz, — már hallottunk ilyesfélékről. És a kis Paola szép volt, amint ott állt szégyenlősen és borzongva, de bájosan, illatos ifjú frisseségében, fénylő, fekete szemekkel és dús, barna hajával, amelyet néhány nap rózsa diszitett. Alakjából semmit sem lehetett látni, mert nagy, fehér köpeny takarta el, amit anyja gondosan húzott összébb meztelen vállain. Az előadott szám befejeződött. A nézőtérről tetszés-zaj hallatszott be. A művésznőt kihívták, azután lihegve jött be. Most következett Paola. Hófehér lovat vezettek be. Ezüstös szerszámára rózsák voltak hímezve. Carambinó mama vigyázatosan vette le leánya válláról a köpenyt és Paola úgy állt ott, if-
