Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-07 / 10. szám
1916. március 7. nagybanyai hírlap 3. kor titkon ejtett, mások szemében a harci vágy égett, az elnyomatás keserűségétől szikrázó gyűlöletté fokozódott indulat, amely alig tudta már bevárni az alkalmat, hogy ez évszázados tartozás véres elszámolását megkezdhesse. Városunk közönsége akkor az átutazó élőkkel szemben megtette mindazt, amit magyaros vendégszeretettel és áldozatos őszinteséggel megtehetett ; de a fiatal hősök három társukat az. első összecsapásnál, Krácsfalu mellett elvesztették s mivel muszkaverő útjukon tovább kellett haladni- ok, hősi halállal — a mi védelmünkben — elesett társaikat, úgyszólván, a mi gondviselésünkre bízták. Sírjuk még nincsen hozzájuk és mi hozzánk méltóan megjelölve. Ez a kötelesség reánk vár, ennek az egész vidéknek, Nagybánya, Felsőbánya, K a p n i k b á n y a és vidékének ne- messzivü közönségére. Ennek a kötelességérzetnek a tudata jutott kifejezésre abban az igazán kegye- letes és stilszerü gondolatban, amelyet dr. R e n c z János áll. főgimn. igazgató pendített meg, hogy elsősorban az ifjúság van hivatva a/ra, hogy a maga halottjának tekintse a hősi halállal elesett kis legionistákat; a mi ifjúságunk, amely szerencsésebb körülmények között növekedve ma is nagyrészt élvezi az édes otthonnak nyugalmát, melegét, mig a korban hozzájuk hasonló ifjú legionistákat férfiakká acélozta a világháború leghevesebb izzása. Az a három sir mindennél ékesebben szól fogékony ifjú lelkükhöz s beszél nekik áldozatos hazaszeretetről, lángoló, együttizzó fajszeretetiől s a végletekig, mindhalálig menő kötelességteljesitéséről. S az ige azon az utón van, hogy testté legyen. Április 2-á n akarja áll. főgimnáziumunk ifjúsága megtenni az első lépést a kegyeletes megemlékezésnek, a hősi erények megbecsülésének és a hála kőbe vésett megörökítésének az útján.' Hangverseny műsor keretében fordul nemcsak Nagybánya városának, hanem a messze környéknek közönségéhez is, hogy járuljon hozzzá filléreivel az emlékmű megalkotásához. Már ide s tova két hete elmúlt, hogy az énekkari és zenekari próbák megkezdődtek, A rendezőség és az ifjúság mindent elkövet, hogy a rendkívüli alkalomhoz mérten erejének, tudásának legjavát nyújtsa s most ezen az utón hívja fel a nemes szivü közönség figyelmét e kegyeletes mozgalomra. Az a három ifjú, aki a mi határunkon, a mi határunk védelmében ontotta drága vérét s aki vérének minden cseppjével ismét megszentelte sokat szenvedett hazánk földjét s egyben újból szent pecséttel pecsételte meg a lengyel-magyar testvériséget, az a három porladó ifjú szív érezze meg a krácsfalusi domb alatt, hogy Bem-Petőfi magyarjainak unokáiban hatványozottan él a mostohább soisban élő lengyel testvérnemzet iránti szeretet. Legyen az emlékmű az ifjú hősökhöz, de egyszersmind szent és hős magyarságunkhoz méltó. S reméljük is, hogy 'az lesz !* Nagybánya, 1916. febr. 28. Az ifjúsági ünnepély rendezősége. *A rendezőség ez utón kéri fel teljes tisztelettel a helybeli, valamint az összes vidéki lapokat e felhívás szives közlésére s egyszersmind a kegyeletes ipozgalom támogatására. (nb.) HÍREK. Barna Sándor okleveles mérnök, hadapród elhalálozásával igazán nem lehet tisztában lennünk. Egyik laptársunk támaszkodik a hivatalos megerősítésre, a lefényképezed sírra. Másik laptársunk ennek dacára is kétségbe vonja a szomor.u, esetleges valóságot. A bizonytalanság természetesen leginkább az aggódó családtagokat gyötri, akik a legnagyobb utánjárás dacára sem képesek a hiteles valóságot megtudni. A hivatalos megerősítés stb. minket sem győz meg teljesen, mert már több esetben megtörtént, hogy egy-egy hősi halott után már a hagyatéki leltározás is el lett rendelve a katonai hatóság által ktá‘1 ütött haláleset felvételi-iv alapján, de maga a hősi halott az orosz fogságból irt sajátkezű soraival bizonyította be azt, hogy a megindított hagy. élj. életben léte alapján megszüntetendő. Bimbó hullás. Súlyos csapás érte egyik munkatársunkat, Krizsán Péter magyarnádasi állami iskola igazgatót és nejét. Gedeon Adélt. Ugyanis rajongásig szeretett kis fiacskájuk: az aranyos Ferkó, hunyta le örökre mosolygó szemecskéjét s adá vissza ártatlan lelkét az egek Urának. A bánatos szülők drága gyermekük elhunytát a következő szomorú jelentéssel tudatják: Nem találunk enyhítő vigasztalást magunknak, amikor az összes szerető rokonok nevében is igazi lelki fájdalommal tudatjuk, hogy egyetlen kicsi gyermekünk, nem rég még kacagó, vig fiúcskánk : F e rjdc ó, f. évi február hó 21-én, kilenc hónapos korában meghalt. Temetését február hó 22-én, délután 3 órakor, a róm. katli. egyház szertartásai szerint, Ma- gyarvistában tartjuk meg. Kelt, Magyarnádason, 1916, február 22 én. Krizsán Péter Pál. K.-én. Gedeon Adél. Emléke a mi lelkünk örökégő fáklyája lesz. Tudomásul „Deutsch Evern“ pirqs nagy- gyümölcsü, bőtermő szamócza palántára, száza 5 K. ötven 3 K. árban, Előjegyzést elfogad Bernhardt Adolf. Adakozás. Helyi hadsegélyző bizottságunk céljaira március hóra adott L. Bersk Lajos, Czá- rich Ida 10—10 k. Smaregla Mihályné, Lakos Imre 5—5 K. Czárich Ida még a helyi rokkantoknak 5 koronát s a Vöröskeresztnek 5 K-t. Választás. A Nagysomkuton iirésedésben volt körorvosi állásra, egyhangúlag dr. Kovács Mór orvost választották. Nyugtázás. A hadban elesett tanítók özvegyei és árvái javára március hóra adott Lessián János 6 K, Czárich Ida, Székely Árpád 5—5 K. Alexy Kornél 4.16, Rozsos István 4, Bányai Ida, Buday Etelka, Flisz Henrikné, Imre Károly, Steiger Erzsébet, Bozán Péter, Bozán Péterné, Fejes Antal 3—3 K Szabó Mária 2.62, Szabó Irén 2.44 Glanzer Malvin 2.32, Papp Izabella, Szentpéteri Sándorné, Benedek Józsefné, Hajdú Sándor, Ho- mola Elvira, Juhász Mária 2—2 K-t. A begyült 67 K 54 fillért a Néptanítók Lapja gyűjtéséhez be- küldtem. A vitézségi érem dijai. Hazai Samu honvédelmi miniszter leiratot intézett a törvényhatóságokhoz a vitézségi érmek tulajdonosainak érdekében. A honvédelmi miniszter rendelete szerint a vitézségi érmekkel havi pótdijak járnak. Az arany vitézségi érem után havi 30 korona, az I. osztályú ezüst vilézségi érem tulajdonosának havi 15 korona, a II. osztályú vitézségi érem után 7 K 50 füléi jár. Most fölhívják a vitézségi érem tulajdonosokat, akik már nem tartoznak a hadsereghez, hogy akik a katonai nyilvántartásban nincsenek, azok folyamodjanak a dijak odaítéléséért, még akkor is, ha az eredeti határozmányok szerint a pótdijra i- génytik nem volt. A folyamodványokat a pontos lakcím föltüntetésével és a vitézségi érem adományozást igazoló okmányokkal felszerelve, az illetékes honvéd vagy cs. és kir. katonai parancsnoksághoz kell benyújtani. — Hiszi a fene! Ez is csak olyan szakács- avizó! A legtöbbje, — az értelmesebbek — már nem is hiszik, csak nagy fenntartással, az ilyen szakácstól eredő híreket. — Békét is sokszor avizált már a szakács! — mondogatják az ilyen szkeptikusok. — Nem hiszek én abba, ameddig a horniszt rá nem fújja: tri — taratta — tararait» — tatataa 1 . . . A hihetetlenebb szakácsavizók nagyon gyorsan feledésbe mennek. De az olyanok, melyekben csak valami kicsiny valószínűséget sikerül felfedezni, szájról-szájra járnak, s a tizedik-tizenötödik ember ajakán, már megdönthetetlen bizonyossággá válnak. Ebben a stádiumban már egyáltalán nem is szerepel a szakácsra, mint forrásra való hivatkozás. A hir szent igazzá lesz, s a bakák lelkiis- meretfurdalás nélkül esküsznek is reá. Különösen akkor lesz igazán hitelessé, ha egy magasabb „sarzsi“ szájából is hallotta valaki. — Már a kadét úr is újságolta a hadnagy úrnak 1 A pucéré mondta ! Ekkor már halálfia az, aki a hírben kételkedni merészel 1 — Nálunk, a századnál, az öreg Kurucz őrmester volt a hitetlenek atyamestere. Öreg ember ő már, idestova belép az ötvenbe, az ő fejét ne kábítsák mindenféle bolond újságokkal! Hitt ő eleget fiatalabb korában, úgy, hogyha az mind igaz lett volna, már régen váradi püspök lenne ! De ha valami olyan szakácsavizók jártak, amelyek kissé jobban is izgatták a kedélyeket, azok elől nem igen zárkózott el az öreg. — No-no, lehet, hogy van benne valami! — mormogta ilyenkor a bajusza alatt. — Sok minden mégeshetik a mai felforditott világban! —‘Si ■’ ■ Egyszer különösen érdekes szakácsavlzó kelt Iszárnyra! Hogy otthon törvényt hoztak arra, hogy háború után minden egyes férfiúnak legkevesebb két feleséget kell tartania, mivelhogy a fehércseléd sokkal több, mint a férfi 1 Nosza lett erre nagy tárgyalgatás a bakák között 1 Még a tiszti deckun- gokba is eljutott ez a „legfrissebb szakácsavizó“: úgy rontottak be vele a pucerek, mintha legalább is egy antentikus békehír lett volna. » A századparancsnok deckungjában éppen vége volt a „besprechung“-nak. Persze, rögtön erre a témára tért át a társaság. Cs., a kis szőke zászlós, jelentette ki elsőnek: — No, én háromnál alább nem adom! — A kettőt én is vállalom — mondta ki a sententiát a század másik zászlósa, a feketehajú V.. Zoltán. — Már én csak eggyel maradok — szólalt meg egyik sarokból P. hadnagy, civilben tanár és vőlegény. Megoszoltak a vélemények, sőt a végén már a legtöbben kezdték kétségbe vonni a hir valódiságát, amelyben ugyan a vita elején sem hitt sen- kisem. Megyünk hazafele. Ki-ki a maga deckungja felé. Útközben elénk vetődik az öreg Kurucz. — Na, öreg mit szól a „legfrissebbikhez“ ? Az öreg rögtön tudja, miről van szó. — Hát iszen lehet igaz is, de . . . — Azt kérdem, öreg, mit szól ahoz, hogy most még egy másik asszonyt is muszáj a régi mellé szerezni ? Az öregnek széjjelhuzódik a szája, de az arca ismét elkomolyodik. — Azt mán nem teszem, főhnrich úr, ha százszor is ekzekválnak érte. Öreg ember vagyok, én mán, osztán meg ammondó vagyok, hogy egy kutágasra éppenséggel elég egy kölönc!
