Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-07 / 10. szám

társadalmi és saSÉpmouA^Mi uetiIjAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavldéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. 10. szám. IX. évfolyam. Nagybánya, 1916. március 7. Előfizetési árak : Egész évre fi korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. ÄJTÄI «AGY GÁBOR. Lapkiadó • Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztő néz: Hunyady Janos-u. 14. sz., hóvá a lapközleinények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felöl, hol az előfizetéseket 6b hirdetéseket felveszik. Mit hoz a jövő ? Ember tervez és az Isten végez. Nem vagyunk próféták, nekünk gyarló emberek­nek nem adatott, hogy a jövőbe pillantsunk és mégis kutató lelkünk fürkészi a távolle­vő titkos jövőt. A vérben született ujeszten- dőnek még csak kezdetén vagyunk, mégis a nagy küzdelemben a remény fénysugara biztat, bátorít bennünket. Tizenkilenc hónap óta rettenetes há­ború tartja izgalomba az emberiséget. Ez a titáni harc, amelyekhez hasonló a világ fennállása óta még nem volt, az emberek millióit szólította el édes családja körükből, házi tűzhelyüktől és békés foglalkozásuktól. S ime a jámbor polgárokból rettenthetetlen hősök, hazájukért élni-halni tudó harcosok lettek. '** Amidőn a fekete hegyek népe békéért könyörögve lerakta a fegyvert, tanúságát adta életrevalóságának. S bár a gránátéros Nikita köpenyeget forgatva, szint változtat­va elhagyta népét, a nemzet nehogy Szer­bia sorsára jusson az ántant nagyhangzásu ígérete mellett is, el fogadta emez ismert közmondás igazságát: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Avagy: amit kézzel megfoghatsz, ne rúgd el azt lábbal. És ha a háború jelen alakulását vizs­gáljuk és a jövő eshetőségeire gondolunk, nincs szükségünk a fakirok mágusi erejére. Csak az értelmet, a komoly megfontolást kell segítségül hívnunk, akkor az elért e- redmények, az adott helyzet és körülmé­nyek között nem lesz nehéz a jövő alaku­lási képét lelki szemeink elé állítani. Az eddigi történeteknek kritikus szemmel való vizsgálása az az alap, amelyen a jövőben elindulhatunk. Ha visszapillantunk az eddig elért eredményekre, azok mind-mind a mi reményeink mellett bizonyítanak. A központi hatalmaknak hét európai és egy ázsiai nyílt ellenséggel kell megküz­deni. Az európai ellenségek közül Belgium és Szerbia leigázva, Montenegró pedig jó­zan eszét segítségül híva, meghódolt az i- gazság előtt. A még küzdő ellenségeink közül első­sorban tekintsük Oroszország erőszakos tá­madásait. A számbeli túlerő megbukott, a mennyiség felett győzött a minőség, Orosz­ország jelen helyzete kedvezőtlen, óriási területeket vesztett és küzdő hadseregének száma is megfogyott. Ha nem félne szö­vetségeseitől, velünk rnár a békét is meg­kötötte volna. Franciaország elérkezett erejének vég­ső számához. Országának leggazdagabb ré­szét a németek és csapataink tartják meg­szállva. Az emberanyag már fogytán, min­denki a fronton van. Elmondhatjuk, hogy ez az ország összes ellenségeink közt leg­többet szenvedett, mivel e véres háborút is a többi közt legsúlyosabban a francia nem­zet érezte és szenvedte. Most már fáradt, fiai Anglia érdekeiért véreznek és ezt mind tudják a franciák. Anglia még kevély és elbizakodott, mivel, hogy országa szenvedett legkeveseb­bet. De azért világuralma, nagykiterjedésü épülete roskadozik, mert minden eddigi erőlködése hiába való volt, hatalma nem­hogy gyarapodott, de e veszteségekkel szem­ben aránylag csökkent. Kétszínűsége oda irányul, hogy szövetségesei kaparják ki a parázsból a gesztenyét, neki csak a falato­zásban legyen meg a része. Olaszország a határtalan csalódás és a félelmetes kijózanodás állapotába jutott. Az áruló olasz nemzet, fél esztendei irtóz- tatós háború után veszteség teljes küzde­lemre tekinthet vissza. Véres küzdelmei után hóditási vágyát még csak részben sem tudta kielégíteni, mert megtámadott határa­Esetek a muszka frontról. — Irta: Krizsán Sándor. — Az álmodozó muszka. Századunk elismert legügyesebb patrouilleus- je volt L. zugsführer. Sok bravúros fogást csinált abban az időben, amikor tavalyi sikeres offenzi- vánk következtében napról-napra csak előre nyo­multunk, s kergettük az oroszt. Akkor ő a vadat üldöző és csipkedő agár szerepét játszotta : eset- ről-esetre fogott el kisebb-nagyobb csoportokat tiz-tizenkét emberével a menekülő muszkákból. De /mint az offenziva megszűnt, s mi meg­álltunk, hogy téli állást építsünk ki magunknak, — úgy látszott, hogy az ő működése is véget ért. A muszka is elhelyezkedett velünk szemben, még pedig annyira közel, hogy minden nagyobb moz­golódásáról könnyen tudomást szerezhettünk : nem volt szüks'ég tehát felderítő patrouille-okra ! Csendességben teltek a napjaink. Egyszer azonban kezdtük észrevenni, hogy az „elvtársak“ patrouille-okka! igyekszenek végigtapogatni fron­tunk erősségét s nyilvánvalóan akarnak valamit. Nosza, megkezdődtek a mi részünkről is a patrouille-járások, s felvirradt a napja L. zugsfüh­rernek! Bár a cél csak az ellenséges felderítő őr­járatoknak frontunktól való visszatartása volt, L. zugsführer mégis elégedetten dörzsölte a tenyerét: — Na, ez is jó, ha jobb nincs! S az első alkalommal ő ment ki tiz emberrel. Semmi nevezetes nem történt. Az „elvtársak“ észrevették az ellenintézkedéseket, s visszahú­zódtak. L.-ot azért másnap éjjel is kiküldték. S ez az expedíció már érdekesebb volt a? elgőnél. A történetet ő maga mesélte el egy este, amikor egy korty jó „hazai“ pálinkára behittam a deckun- gomba. — Hát úgy volt az, hogy kimentünk, de semmi mozgást nem tapasztaltunk. Gyerünk kö­zelebb a „szomszédokhoz“ — mondom a fiuknak. Biztosan elaludtak fel kell hát ébreszteni őket! Csakugyan szép lassan előrehuzódtunk. Mikor oda­értünk a kis völgybe, — tetszik tudni 1 — ami mindjárt az ő drótkerítésük előtt van, 1 intek a fi­uknak, hogy ők csak várjanak, én majd előreme­gyek „széjjelnézni.“ Csendben, ahogy csak tudtam, felcsúsztam a domb széléig Felnézek s látom, hogy éppen velem szemben, a drót előtt áll egy poszt. Nem lehetett messzebb, mint 8—10 lépésre. El­kezdtem figyelni 1 De nem mozdult egy szemer­nyit se, csak állt, mint egy fadarab, pedig hideg volt, a hidegben pedig — jól tudja kadét úr — úgy táncol a poszt, mintha egy banda cigány huz- ná a fülébe ! — Ez biztosan ábrándozik — gon­doltam magamban, s a következő minutumban már kúsztam is a pokrócba burkolózott muszka felé. Már nem is tudom, hogy volt, de egyszer- csak ott lapultam előtte egy lépésnyire. — Na, páduai szent Antal, most segíts meg! — imád­koztam magamban, s erre mind a két kezemmel megmarkoltam a lábát és magamhoz rántottam 1 Hatalmasat vágódott a muszka, a puskája messzi repült a válláról ! De — úgy látszik — nagyon meg lehetett lepődve, mert egy. mukk nem sok, de annyi se jött ki a száján. No én sem voltam rest 1 Ahogy megragadtam a lábánál fogva, úgy húztam a földön le — a völgy felé. De mikor már majdnem lent voltam vele, ott ahol a fiuk feküdtek, egyszerre elkezdett ordítani, rúgni, kapálózni, ahogy csak birt. Ne­kem se kellett több, olyat böktem vagy kettőt a hasába, hogy rögvest megnémult! De már késő volt, a muszkák felől nagy mozgolódás meg kia­bálás hallatszott. — Gyerünk, fiuk 1 Lófsritt! — kiáltottam az embereimnek. Hárman hoztuk a

Next

/
Oldalképek
Tartalom