Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-18 / 3. szám
IX. évfolyam. Nagybánya, 1916. január 18 3. szám. merni hírlap TARSAüAXjMI És »JZTÉPmODA^MI HBTIljAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. gI6flzetésl Arak : Egész évre B korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelelik mieden kedden 8 — 13 oldal terjedelembea. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. 5z«rk**stő«tfff: Hunyady János-u. 14. az., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal:. „Hermes" könyvnyomda Nagybányán, Dégcnfcld-házbaa a cinterem felöl, hol az oloflxottfaoket én hirdetéseket felveszik. A tojás sokkal nagyobb gazdasági kérdésekkel van összefüggésben mintsem gondolnék. Akik nem látnak tovább a rátottánál, azok nem látnak egyebet a tojásban, mint ehez való anyagot. A hústalan napok szokása, különösen a nagyvárosi vendéglőkben étkező emberek közt, nagy mértékben fellendítette a tojásos ételek fogyasztását. A nagyvárosok rendkívüli keresete még jobban felcsigázta az amúgy is elburjánzott közvetítő kereskedelmet. A tojáskereskedők a végletekig kifosztogatják a falvak tojáskészletét. Feljárják a házakat s pénzzel, furfanggal elviszik a család élelmezéséhez szükséges tojásokat is. Kis embereknél nagy hatalom a pénz. Nem néz előre, hogy mit fog érte veszíteni, hanem megragadja az alkalmat, amikor pénzhez juthat. Épen ezek a kis egzisztenciák azok, akik a baromfi nevelésével bíbelődnek, ilyenformán rakosgatva össze kis tőkéjüket. Módosabb gazdáknál a baromfitartás inkább a ház szükségére produkál húst. Az állománynak csak igen kis hányada kerül a piacra eladás végett, mint fölösleg. A piaci áru nagyobb tömege a szegényebb falusi nép által nevelt baromfiból kerül ki. Ha nem vetünk gátat az abnormálisán elterjedt tojásfogyasztásnak és ezzel ösz- szefüggésben az elhatalmasodott tojáskivitelnek, falvaink szépen felvirágzott baromfitenyésztését a legvégzetesebb veszedelem fenyegeti. A tojás csábítóan nagy ára ki fogja csikarni az utolsó tojásokat is a nép kezéből és nagyon félő, hogy sokan a keltetéshez szükséges tojásokat is eladják jó pénzért. Ennek folytán nem csak az fog előállani, hogy kevés lesz a piacokra kerülő baromfi, hanem következményeképen az is, hogy kevés lesz a jlövő évi tojástermelés is, ami e fontos élelmi cikk árát még jobban fel fogja hajtani. Az előrelátás komoly kötelességévé teszi az illetékes köröknek, hogy a nép jól felfogott érdekében, a pillanatnyilag csábítóan ható haszonért ne hagyják áldozatul esni a pénz keresésnek oly fontos tényezőit mint amilyenek a tojás és baromfitenyésztés. Szatmár város törvényhatósága ezen szempontokból indíttatva, a minisztertől a tojáskivitelnek legalább is ideiglenes felfüggesztést kérte a tavaszi hónapokra. Ugyanis ekkor lévén legfőbb ideje a köl- tetésnek, fontos kötelesség a kellő mennyiségű tojásnak a nép részére való visszatartása. Minthogy máskép nem megy, a tojáskivitel eltiltásával. Szatmár városa e kérelméhez való csatlakozásra felhívta Szat- rhármegye törvényhatóságát is. Hisszük, hogy a vármegye a maga súlyával is közbe fog lépni, hogy a vidéki lakosság érdekeit alapjaiban érintő akció mihamarább valóra váljék. Nem a városi nép érdekében eméljük itt fel szavunkat. Első sorban a nép javát célozza e mozgalom s egyben az élelmezési viszonyok biztosítását, ami pedig országos érdek. A háborús járványokról. Amióta csak tudomásunk van arról, hogy az emberek háborút viseltek, azóta mindig, minden háborúval járványos betegségek jártak. Ugyancsak ezt tapasztaltuk a folyó háború alatt is. Jól lehet ugyan, hogy városunk, vezető- férfiainak gondos körültekintése és alapos után- nézése folytán a vészt elkerültük, mindazonáltal, amennyiben azok,még mindig fenn foiog, mindnyájunknak arra kell törekednünk, hogy ezt a szerencsés helyzetünket jövőre nézve is megtarthassuk. Mint más városi lapokból értesülünk, a háborús járványok eléggé gyakran fel-fel ütik magukat, sőt amint legújabban tapasztaltuk, már a szomszédos Alsóújfaluban is fordult elő egy pár hólyagos himlő eset. Ne várjunk tehát minden kezdeményező lépést örökösen hatóságunktól, ne meg pláne rendeleteket, hanem hát mindenki a saját portáján végezze és foganatosítva azokat a védekező intézkedéseket, amelyek kizárják a baj keletkezését. Hiszen ma már — különösen mi váSzegény Bucsumán. Ott fekszik kórágyán; féllába hiányzik, tüdeje roncsolt, láz gyötri, ajka kicserepesedett, izzadság lepi el bágyadt fakó arcát, tétován néz maga körül. — Istenem — sóhajtja — mi lett belőlem ! Miért nem haltam meg ott a csatatéren, mint any- nyian bajtársaim közül; miért kell látnom, éreznem pusztulásomat. — Fiatalon, duzzadó erőben mentem el leróni szent kötelességemet hazám iránt: ha kell haljak meg, jussak jeltelen meszes sirgödörbe, mit csak a vándor szellő keres néha sóhajtva fel, de nem szenvedni, nem sorvadni! Ám igy kerülni vissza; nem remélni többé semmit, semmit, nem szerethetni többé senkit, senkit, nem örülhetni többé a tavasznak, amely csak huszonegyszer múlt el felettem, nem láthatni többé kicsi falumat nem mehetni tüboé vasárnaponként templomba, ó mily kegyetlen sors ez ! — Pedig, hogy szerettem az életet; hogy vártam a hasadó hajnalt, hogy örült a lelkem a láthatáron kincsillanó első napsugárnak, mily kedvvel fogtam meg az eke szarvát és sülyesztettem vasát drága szülőföldem áldott rögei közzé. Vége mindennek, tudom, hogy nemsokára vége. Napjaim meg vannak számlálva, Mikor a doktor azt mondotta, hogy vigyenek le a külön osztályra, tudtam, hogy ez azért történik, hogy gyilkos betegségem csiráit, amelyek tüdőmet sorvasztják, ne leheljék be a közelemben fekvő beteg bajtársaim, ak'kre nem sújtott le oly kegyetlenül a végzet, mint én reáin, akikre még az élet öröme, reménye mosolyog. Hiába magyarázta a doktor, hogy nekem több napfényre, jobb levegőjű szobára van szükségem, tudtam és tudom, hogy innen oda visznek majd, ahol nincsen többé napfény, nincsen levegő. — És az áldott lelkű méltóságos asszony, a kegyes grófné ide is belátogat hozzám, ide is elhozza a cukorkákat, hogy enyhítsék köhögési ingereimet, hoz finom zamatu bort, hogy erősítse roncsolt szervezetemet, és vigasztal, reményt igyekszik önteni reménytelen Ielkembe. Hogy áldja meg a jó Isten a jóságát, nemes szivét, áldja meg azt a kezet, amely megsimogatja lázban égő homlokomat. — Ha majd nem leszek többé, ha csonka kihűlt testemet magába fogadja a jóságos anyaföld lesz aki tovább áldja Őt, és imádkozik érte buzgó imádsággal : az én boldogtalan jó anyám. Drága anyám te! Hogy tervezgetted, hogy, ha majd visz- szatérek a csaták zajából, ha béke lesz megint a világon, ha a szeretet visszatér a szivekbe és szabad lesz szeretni, válasszak ki élettársul én is egyet falunk leányaiból, a Florikát vagy az Anikát vagy a Katicátj akikkel oly sokszor táncolgattam. — Boldog napok ! Ti nem tértek vissza sohasem ; elmúltatok, ellebbentetek örökre ! Lányok kacagása, kék szemek, éjszemek, bucsuzgatok immár tőletek. — Farsangi ünnepek közelednek. Elérlek-e még egyszer legszebb napok a világon. Hallom e még felcsendülni a betlehemi pásztorok dicsénekét; lá- tok-e még egyszer csillogó karácsonyfát. — Mintha parázs égetné torkomat ... Itt félbe szakad a lázas suttogás : szegény Bucsumán feleszmél. Ágya előtt lehunyt szemekkel gunynyaszt édes anyja, aki igen gyakran jön be hozzá, gyalog téve meg az utat Szamoslukácsibói. A fáradságtól, a lelki kíntól elgyötörve, elaludt ott fia ágya mellett. A nagybeteg katona meglátja és hálás, áldó tekintettel néz reá; ki nyújtja remegő kezét, hogy az ágy köze-
