Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-09 / 19. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÍÉJPmODA^MI HETILAP Az Országos magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavldéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: .Hermes“ könyvnyomda Nagyb&ny&n, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. Szép hivatások. Szeretnék most pap lenni, vagy legalább tanitó. Szép, nemes és hatalmas hivatás újságírónak is lenni, különösen annak, ki erre születik, aki arra reá termett. Egy-egy szép cikken, egy-egy nemes ötleten, amelyet annak Írója közrebocsát, az ember elmereng, gyönyörködik, abból kifolyólag lelkesedik, örül, tombol sőt néha jön, hogy üssön is. Vannak kitűnő Íróink hála az Égnek. Gyönyörködünk is azoknak nemes, lelkes és hatalmas Írásaikban s egyszer-egyszer nagy az örömünk, néha azonban sírunk is. Vannak hatalmas szánokaink minden téren, de legháládatosabb és leghatásosabb eredménnyel bírnak azok, melyek a politika szinterén hangzanak el. Meghatóak szívhez szólóak a hit és lelki szónoklatok is, mert ezek a rendes hétköznapiasságból az Istenhez emelnek, bánatunkban vigasztalnak. Gyönyörködtetők a tudományos beszédek és fejtegetések, melyek a természettel, az élőlényekkel stb. ismertetnek meg. Lelkesedünk, sőt lebilincsel bennünket a gyönyörű történet-magyarázat, különösen, *ha az rólunk, imádott hazánkról és nagy fiairól tárgyal. Szóval ezek az elsoroltak mind nagyon szépek, mind nagyon remek dolgok. De ezek közül egynek mindig ki kell emelkedni és pedig annak, amely szeretett hazánknak aktuális dolgaival foglalkozik és azokat fejtegeti, magyarázgatja, az elméket felvilágosítja, s az embereket tettre, cselekedetre ösztönzi. Nehéz napokat élünk, huszonegyedik hónapja már, hogy egész európa lángokban áll, hatalmas birodalmak nemzetei állanak egymással szemben, s vivják a titáni küzdelmet. Ennek az irtóztató kavarodásnak, teljes felfordulásnak és a legnagyobb mérkőzésnek mi magyarok vagyunk a központján hü szövetségeseinkkel együtt s bennünket, hü szövetségeseinket akarnak minden áron letiporni, megsemmisíteni, hogy nép bolonditó és kalmár politikájukat zavartalanul folytathassák s bennünket Ingázhassanak. A nagy küzdelem első tiz hónapjában sikereket értek is el, mert köztudomású, hogy amennyiben nekünk hóditó politikáink nem volt, háborút kezdeni, viselni senkivel sem állott szándékunkban, igy hadviselésre felkészülve nem is voltunk. Ellenben ellenségeink erre már huzamosabb idő alatt teljesen felkészültek s mint az orgyilkosok rohantak meg bennünket. Nekünk a helyzetünk tehát sokkal súlyosabb volt, mert nem csak a legjobban felszerelt hadseregekkel kellett a mi hiányosan felszerelt haderőinket szembe állítani, de idebenn éjjel-nappal, a legnagyobb lázas munkával kellett készülődnünk, hogy magunkat megfelelően felkészült, állapotba helyezhessük. Csak természetes tehát, hogy meglevő rettentő erőnket kifejteni nem tudtuk, igy abba kellemetlen helyzetbe kerültünk, hogy tiz hónap leforgása allatt elvesztettük az egész gali- ciát, és északi vármegyénkbe, a szó szoros értelmében, fefészkelte magát az orosz. Lent, délen a szerémség volt kénytelen viselni a háború romboló erejét. Mi pedig, kik állapotainkkal nem voltunk tisztában, mert hát hadi taktikánk előttünk ismeretlen volt, mint, hogy mindig is az, de más felől nem is tudtuk fel sem fogni, hogy hadereink mily óriási erőt képviselnek, igy teljesen elvoltunk csüggedve, levoltunk erkölcsileg verve és mindenkit torkon ragadott a hazafias aggodalom s önként élénkbe tárult az a kérdés, mi lesz drága hazánkkal ? mi lesz velünk? kik már a hadikenyértől is megundorodtunk. De Istenünk segedelméből tiz hónapi hosszas, küzdelmes, éjjel-nappali lázas munkálkodás után felkészülésünk befejezést nyert s megkezdettük a diadalmas előre nyomulásunkat a gorlicei nagy áttöréssel. Hatalmas erőnkkel, melyeket tiz hónap leforgása alatt készítettünk elő, világra szóió eredményt produkáltunk. Naponként falvakat, városokat vettünk vissza, s ezer számra fogtuk az ellenséget, ágyúival és egyeb hadiszereivel. S ma, egy másik tiz hónap leforgása alatt hol állunk ? Nem csak? hogy a csorbát köszörültük ki, sokszorosan de Orosz kudarc. — Irta: Szabó Gizella. — Határszéli magyar falucskában Történt ez az eset minapában. Ottan lakik János gazda régen, Ő lészen az, kiről ezt beszélem. A falutól nem is olyan messze Süvit, csattog gránátoknak ezre, Hallatszik az ágyuk zsivajgása, Kozák, tatár rémes ordítása. A hogy azt békés múltban tették, Szántogatja János kicsiny telkét, ökre után oly nyugodtan ballag, Mint «mikor csalogány dalt hallgat. «Gazda uram hallgasson rám kérem! Hagyja kend azt a szántást félben . . A cselédje sokszor mondja neki, Mind hiába, János meg nem érti. «Gazda uram nézze hamarjába Mi látszik az országút porába ? Három kozák . . . Milyen gyorsan jönnek !" „Hogyha jönnek, hát vissza mennek!“ De gazd uram, már itt jönnek erre S mind a három udvariba téré!“ „Hogyha szépen viselkednek, jól van ! Magyar gazda ki nem űzi onnan I* Gazda uram hallja az Istenért! Megcsókolták már a feleségét! Gazda uram még ezt is elhagyja ?“ Hanem János ezt már félig hallja. Félig hallja, mert ő akkorára Fölugrott már rég a tornácára. Vastag rudját kapta a kezébe S a szobába leskelődve lépe. Hogy mit csinált János « szobában Fölösleges, hogy én azt megmondjam. Elég annyi, hogy néhány perc múlva, Három foglyot kisért a táborba. A csonka hős. — Irta: Szabó Gizella. — Szárnyára vette hir A csonka, béna hőst De a hir, dicsőség Fel nem vidítja őt. Sokan megkérdezik „Karját sajnálja tán ?“ Karom nem bánom én, Mert a honért adám. Szegény cigány vagyok Hegedű volt lelkem. Nemcsak karom veszett, Lelkem is vesztettem!
