Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-02 / 9. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagy bánya vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda N agybányán, Hid-utca (Bay-hAz ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. --------Kö telességérzet . . . Helybeli előkelő kézből vettük a következő cikket, melyet készséggel és igaz örömmel közlünk, mint a mi gondolkodásunk hü visszatükrözését: Hazai históriánk lapjait forgatva, eseményeire emlékezve, fájó szívvel látjuk, hogy a múlt hagyómányai nem élnek egyformán sziveinkben s sokan nem érzik a mai nagy idők által reájuk rótt hazafias kötelezettségeket. Szomorú világot vet hazaszeretetünkre, a kötelességérzetre, hogy most már nem csak szórványosan panaszolják, hanem sajnos, mind többen tapasztaljuk, mint i- parkodnak egyesek a haza iránt*tartozó kötelesség teljesítése alól bármily módon menekülni. Aggodalmas napokat élünk, a veszélyek sötét árnya borong felettünk — a hangos hazafiak, az ifjak nagy csoportja pedig a nélkülözhetetlenség álarcza alatt a kávéházi asztalok mellett a harcztéri események bírálatával mulat. A jól fütött irodákban olvassák a háborús híreket; gúnyos mosolyt fakaszt ajkukon a lövészárok, az eső, hó s az olyan bolondság, hogy a „hősök“ életüket áldozzák a hazáért! Nagy szövetségesünknél hasonlót alig észlelhetnénk. Hisz a német társadalom kiközösítené kebeléből azt, a ki befolyásos érdekeltsége révén szabadulni akar a kötelezettségétől, megosztani nem akarja társai sorsát, nemzetének védelmétől viszsza- vonul . . . A német kötelességérzet nem tűr kivételeket, minden németnek szivét — lelkét hatja át ez a kötelességérzet, kicsinyben — nagyban egyaránt megnyilatkozik az önfeláldozó odaadás. Mindnyájukat tettre készteti a német hűség, a hazáért és a haza dicsőségéért, nagyságáért való lel- kesültség. Ebben gyökerezik a német állam nagysága, virágzása, az a törhetetlen meggyőződés, hogy minden ellenségén diadalt fog aratni, mert kell hogy arasson ! A sokszor csúfolt, kigunyolt német fegyelem, párosulva a példás kötelességérzettel műveli a csodákat, lelkesíti és erősiti az összességet, megingathatatlanná teszi a győzelembe vetett hitet. Ez a kötelességérzet szólítja zászló alá a jelen nagy perczeiben a nagy német nép minden fiát! Ezt a lelkesült kötelességérzetet ó- hajtanánk körünkben is látni, de váljon versbe szedi-e napjaink legnagyobb költője, hogy „Mindenütt jó, de legjobb itthon“ ha szivét keserű érzelmek nem busitják ... Sokan aggódunk több gyermekünkért, siratjuk gyermekünket, viseljük a nehéz sorsot, nem panaszkodunk hangos sirámmal. — Nem irigyeljük, de sajnáljuk azokat, kiket csodálkozva látunk még mindig az itthoni kényelmet élvezni, de a jogos méltatlankodás lessz úrrá felettünk mindig, ha ezek veszik szájukba a harcztéren vérző fiaink és hős vezetőik cselekedeteit. . . Nem találjuk a kötelességérzést, sőt kétkednünk kell az önfeláldozó hazaszeretetben, felébred a hit, hogy mindent elfogadnak, csak becses csekélységük és vagyonuk ússza meg sértetlenül a nagy időket! Áldozat készséget is hasztalan várunk ezektől, az árvák könyje meg nem indítja, a sebesült katona koloncz, nem tisztelettel tekint a hazáért vérzőre, erszényét féltő, hisz áldoznia kellene valamit kórházra, ü- dülő helyekre, árváknak, özvegyeknek . . . Átéljük a nehéz időket, tanúságokat merítünk s ha reánk köszönt az áldást hozó béke, tanuljuk el a német erényeket, tiszteljük és becsüljük ezeket. Reméljük és hisszük, hogy társadalmunk is tudatára ébred hivatásának és se„A NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Honvéd huszárok. — Irta: Wilhelm Herbert. — A nap már pirkadva kél Fel lovas dandárok, Mig a hegy mögé nem ér, Részünk hálál vagy babér: Fel honvédhuszárok! A szellő frissen kering A nyilt rónaságon,. Szived is szerelmi kiiit, Ott, huszárvirtus szerint, Nem érez, hogy fájjon. Te se add magad babám Otthon siralomnak, Ha nem lálsz többé talán És pipacs nő oldalán Jeltelen síromnak. Kardom és karom hazám Csak neked ajánlom, Zokszót is .nem ejt a szám, Ha, mit Isten mért ki rám, Eljövend halálom. Hajrá, szélvész a csatánk, Rajta hát csatárok; Gaznép orvul jött reánk : Törjünk rá vihar gyanánt Mink, honvédhuszárok! A Fliegende Blätterböl: A borbély. Mindenféle hájjal megkent fickó- volt az a Basler Guszti. Amikor már mindenki azt hitte, hogy ütött az utolsó óra, neki mindig jutott vala- 1 mi az eszébe s a dolog rendbejött. Békében borbély volt s mint ilyen bizonyos emberismeretre tett szert. Ravaszsága mellett jókedélyii is volt s hogy humora eredeti volt, azt legjobban az bizonyítja, hogy katonai szolgálata idején is folyton j mulattak rajta a körülötte levők. A háború kezde- : lekor őrvezJő volt, de amikor újból találkoztam vele, már akkor vitézségéért őrmesterré léptették ' elő. * y Karácsony napja volf, ■amikor Basler Gusztávot néhány emberrel egy kis Kárpátszoios őrizetére rendelték ki s itt csinálta azt, amiért a sárga pertlit felvarhatta a gallérjára. Már indulni akart a kis csapat, amikor a Gusztávnak eszébe jutod valami. Egy zsák lisztet akart mindenáron magával vinni. Mindenki álmélkodolt. Minek volna azt magukkal cipelni ? — Csak csendesen 1 — szó^t Guszti. — Nem lehet tudni, mire Jesz jó. Próba szerencse! Elvághatnak, elfogyhat az élelmiszerünk, milyen jó lesz akkor a liszt. Hát magukkal vittek egy zsák lisztet. Basler Guszti megérkezett szakaszával a kijelölt helyre. Nyomban fedezéket csináltak. A Iió- J ba nagy lyukat ástak, föléje akasztották az üstöt, 1 tüzet raktak alája s egy félóra .múlva illatosán párolgó grog körül ültek a legények. Aztán előkerült a sonka és a finom kalács, amely a karácsonyi i ajándékokkal jött. Senki sem tudta, hogy ki sütötte, de mindenki valami kedves teremtésre gondolt. A fenyőfák némán hallgattak a nehéz hófehér alatt és némán kanyargóit le a völgybe a hóval befújt keskeny ut . . . Valami különösen megható áhitat fogta el ezt a pár embert itt a befedte, néma hegyek közt. Hiszen ma volt az a nap, amelyen valaki született, valaki, aki a világot az örök békével, a felebaráti szeretettel akarta megajándékozni/' És an.int lakmároztak, poharaztak, megól-
