Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-16 / 7. szám
Vili. évfolyam. Nagybánya, 1915. február 16. an*> p/ 7 szám. HAGTBANYAIH ÍRLÁP tAhsadaIjMi zés szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — iá oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Kőmunkatárs: RÉVAI XÁROLY. Szerkesztőség: Huny ad y János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes*4 könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ■ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. .....- ■■■■» Ka tonaárváh örökbefogadása. A most folyó és következményeiben beláthatatlan eredménnyel végződő világháború nagy erőpróbája nemzetünknek, társadalmunknak egyaránt. Nemzetünknek azért, mert tetterős, munkabíró honfiúink legjavát szólította a Király és Haza hivó szava a küzdő porondra, társadalmunknak azért, mert az itthonmara- dottakra hárul a kötelesség a hadba hivott véreink hátrahagyott és sajnos, nagyszámban árvánhagyott családjáról, ártatlan, kiskorú gyermekeiről gondoskodni. A hivatalos jelentések ékes bizonyságát adják annak, hogy hadbavonult hős fiaink a magyar névnek csak dicsőséget szereznek, vérük sürü hullatásával biztosítván hazánk bekövetkezendő boldogabb jövőjét. A nagy létért való küzdelemre vonatkozó jelentések mellett méltó helyet kér a j bár szerény keretek között jelentkező társadalmi akció is, olvasván napi lapjainkból „társadalom szive“ stb. lélekemelő címek alatt megjelenő közleményeket, amelyek fényes bizonyságát adják annak, hogy társadalmunk minden, fegyveres honvédő szolgálatra „nem alkalmas“ tagja tudja kötelességét a mai nehéz viszonyok között s vállvetve igyekszik férfi, nő, társadalmi intézmény, zsenge, de lelkes tanuló ifjúság egyaránt, hogy ki-ki a maga módja szerint vegye ki részét hazánk jövő boldogsága megalapozásában. Társadalmunk e részvétele nem kícsiny- lendő. Az anyagi áldozatkészség meglepő a- rányokban nyilvánul meg a sebesült, vagy a mérhetetlen hadi fáradalmaktól elcsigázott fiaink és apáink irányában, hogy csak részben is Kárpotólva legyenek az elszenvedett nélkülözésekért, honleányaink lelkes ápolónői tábora pedig gyengéd kezekkel i- gyekszik balzsamos irt nyújtani a vérző sebekre. Kormányunk nemes gondoskodása a kenyér keresőjüktől megfosztott családok létfentartását a hadisegély folyósításával i- deig-óráig biztosítja ugyan, mert hisz az óriási anyagi erők igénybevételével folyó küzdelem a rendelkezésre álló anyagi erőket elvégre kimeríti s még mindig tág tere jut a szükebb társadalomnak, egyes jobbmódu családoknak arra, hogy a haza iránt tartozó kötelességüket nagyobb feltü- néskeltés nélkül is gyakorolhassák. Esik pedig a szó azon szegény árvákról, a kik a harctéren atyjukat, kenyérkeresőjüket, létfentartójukat — egyszóval mindenüket elvesztették. Sok eddig boldog családi fészekbe tört be durva kezekkel a legmélyebb fájdalom a hadbavonult fiú vagy apa elestével. A fájdalomnak enyhíti ugyan élét a könnyek sürü hullatása is, de nem szünteti azt meg, csak a hősi halált haltak emlékének felajánlott jótétemény az, amely lelki megnyugvást, a változhatatlanba való beletörődést eredményez és uj élet kezdést, letört remények újból feléledését elősegíti. Ily jótétemény, ily hazafias cselekedetként— önként jelentkezik elesett honfiaink kiskorú, mindkét nembeli árváinak, gyermekeket nélkülöző családok által örökbefogadása, vagy csak jóltevőnként való neveltetésének elvállalása is. A siránkozók könnyeit felszántani, mindenkor emberbaráti nemes cselekedet, de a mai nehéz napokban kettősen az. A rideg, könyörtelen való gondterhes barázdákat von az eddig szerény körülmények között is boldog szülők homlokára, azt vigasztaló szó nem simitja el oly köny- nyen, mint egy mosolygó arcú, gondnélküli gyermek csevegése, őszinte tekintete még akkor is, ha az a gyermek nem hús a mi húsúnkból és nem vér a mi vérünkből! Társadalmunkon múlik, hogy e szózatnak engedve, eset!eg az elöljáróságok utján önként jelentkezzenek örökbefogadni hajlandó szülők vagy jóltevők, a kik ily árván maradt gyermekeket örökbefogadni, jólte- vőként eltartani, vagy gondoztatásuk és neveltetésükről anyagi hozzájárulással gondoskodni hajlandók. A társadalom kötelessége, hogy ily árván maradt gyermekek jövője a lehetőség szerint legjobban biztosítva legyen, hogy ezzel is járuljon ahoz, hogy a most gyökere és törzsében megtámadott szeretett hazánk uj, é- leterős gyökerekre szert tevén, majdan mint büszke tölgy magasra emelt homlokkal nézhessen ádáz és alattomos ellenei sorai felett egy boldogabb jövőbe. A háború és a kenyér. A népek milliói imádságaikban kérik az Istent, hogy adja meg nekik a mindennapi kenyeret. A háború, mely hatását életünk minden viszonyaira érezteti, éppen a kenyeret emészti fel a legnagyobb mértékben. Azon előrelátó intézkedések, melyeket az egyes országok kormányai az élelmezés egyszerűsítése és észszerűbbé tétele céljából léptettek életbe, komoly figyelmeztetések. A háború alatt az egye* országok vagy egy általában nem, vagy csak korlátolt mértékben cserélhetik ki fölös terményeiket. Ennek következtében még csak az élelmi cikkek sem juthatnak el a fogyasztóhoz, amelyeket a békés időben a kereskedelem közvetített számára. A kínálat a hazai terményekben is egyre kevesbedvén. a háború nagy kereslete és a készleteknek jórészét lekötő kényszerűsége a hadba nem vonult lakosság élelmezését napról-napra nehezebbé teszi. A hadbavonult férfi munkaerő, az igavonó állatok megfogyása, az előző évekhez képest már az őszi vetés arányát is hátrányosan változtatta meg egyes vidékeken. Minthogy pedig a háború egyre több embert és állatot von el a mezőgazdaságtól, ennélfogva nagyon könnyen bekövetkezhetik a tavaszra, hogy termőföldjének nagy része szántatlan és vetetlen marad. Az itthon maradt öregek és serdülő fiatalság valamint a nők, különösen az i- gavonó állatok nagymérvű megfogyatkozása miatt nem lesznek képesek a szükséges mezei munkákat elvégezni. A földmivelésügyi minisztérium intézkedett már, hogy a mezei munkák, ha másképen nem lehetséges, közmunkák segítségével végeztessenek. Ezen rendelkezések egyes vármegyékben már meg is tétettek, de nagy általánosságban végre nem hajtattak. A halogatásban és késlekedésben mindig veszély rejlett, de különösen most lehet az reánk végzetes, a midőn meggyengült erőinkre, megfogyatkozott munkáskézre vagyunk utalva. Minden vármegyében, városnak és községnek nagyon is elsőrangú és elodázhatatlan kötelessége, hogy a mezőgazdasági munkák elvégzését, minden utat és módot felhasználva, lehetővé tegye. Minthogy pedig az utóbbi rosst gazdasági évek^ bői gabona és egyéb elsőrangú életszükségletet képező termény nem maradt készletben, ennélfogva gabona, burgonya és paszuly vetőmagról ís már most kell gondoskodni, nehogy anélkül maradjunk. A gabonanemüek kifejlődésére és betakarítására legalább is hat hónap szükséges. Azonban ezen idő alatt is élni kell, már pedig az élelmi szerek ára a készletek fogytával emelkedni fog. Az árak emelkedését a hatósági megállapítások nem lesznek képesek teljesen visszaszorítani. Előtérbe tolul tehát az a kérdés, hogy mi módon segítsünk magunkon? Erre a felelet, hogy olyan növényeket kell a tavasszal ültetnünk és nagyobb mennyiségben termesztenünk, melyek emberi táp IáJkozásra alkalmasak és korábban kifejlődnek.
