Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-29 / 48. szám
TÁRSADALMI É!S SZÉlPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. >"ómunkatára RÉVAI KÁROLY. 5zerkesztöség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ...........— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ...........— Tü relem. Valami megmagyarázhatatlan izgatottság uralkodik a lelkeken. A nagy világtragédia végét várja mindenki, az utolsó jeleneteket. lesi, — és még mindig nem jön ! Türelmetlen az emberiség. Egyrészt nem csodálkozunk rajta, mert másfél évi izgalmas állapot türelmetlenné teszi az em-‘ bereket; de másrészt elgondolhatja mindenki, hogy ilyen világfelfordulást rövid napok alatt rendes mederbe terelni képtelenség. Türelem édes embertársaim ! Nem szabad megtántorodni és ellágyulni mos., amikor az utolsó erőfeszítésre van szükség, hogy a munka legnehezebb részét bevégezhessük. És pedig alaposan, jól bevégezhessük, mert a félmunka idők múltán megbosszulhatja magát. Bármerre tekintünk a világ négy tája felé, hadseregünket és dicső szövetségeseinket diadalmas előhaladásban látjuk. Néha előhaladásunk lassúbb, mert a terep viszonyok, az időjárás mostobasága, az óvatosság úgy kívánja; de az nem jelenti a kimerültséget. vagy a csüggedést. És ép i- lyenkor válik a közönség türelmetlenné. Szeretné repülve végig takarítani ellenségeink földjét, lesöpörni a gazt. Csak türelem, édes embertársaim t Gondoljuk meg, minő rettenetes küzdelem, fáradtság jár egy ilyen világfelfordulással. Könnyű nekünk itthon meleg szobában, kaszinóban, terített asztal mellett, fölvetett jó meleg puha ágyban türelmetlenkedni ! De az a szegény katona hidegben, esőben, ivóban, szuronyrohamokban, véres kézitgsákban, halál hörgés közt, ágyuk borzalmas morajában rohan előre, mindig csak előre s nem türelmetlenkedik, nem kérdi: mikor lesz már vége ? Az a mi katoqánk csak annyit tud, hogy neki meg kell védeni a hazáját, a szülőföldjét, a családját bármily körülmények közt. S ezért nem számítja a harcban eltöltött órákat, napokat, heteket, előtte csak a végcél: az utolsó győzelem, a döntés lebeg. Szeretném a türelmetlenkedőket csak rövid időre a harctérre küldeni! Hogy gránát eső, gépfegyver, srappnell, ágyúgolyó közepeit töltsenek 48 órát; másszanak meg hóban, jégben ezer méteres hegyeket, érez- zennek éhséget, szomjúságot, meleget, hideget : akkor tudnák csak meg, hogy mit tesz az, előrehaladni, legyűrni, üldözni az ellenséget. A napi jelentéseket melyeket vezérkarunk kiad, fogadjuk bizalommal s megelégedéssel. Adjunk hálát az Istennek, hogy megsegített minket s örvendezzünk, hogy Clio beírta nemzetünk nevét a világtörténelem könyvébe, hol aranybetükkel fog, tündökleni a világ végezetéig a halhatatlan magyar dicsőség. Türelem embertársaim! A tragédia már végét járja! A béke verőfényes napjai közelednek s országunk, nemzetünk Isten segélyével boldog lesz újra! 9z északi tengertől a Vörös tengerig. Talán már meg is indult Nisen és Szófián át a budapest-konstantinápolyi vonat. Vagyis szabad a vasúti ut egyfolytában Hamburgtól Kis- Ázsiáig. Mit tehet az ellen lord Kitchener ? Hindenburg, a lettek beszéde közben, kétszer nyilatkozott szóban is erről a háborúról. Egyszer azt mondta : hogy ez a háború az idegek háborúja. Másodszor azt mondta, hogy ez a háború a vasutak háborúja. Mind a kétszer igaza volt. Igaz úgy is, hogy idegeink, kitartásunk, tervszerűségünk erejével ura lettünk a vasútnak A vasútnak — úgy, mint Anglia a tengernek. Hamburgtól Kis Ázsiáig zavartalanul egy vasúti ut: ez ólyan feltétlen uraságát jelenti a középeurópai kontinensnek, mint a Liverpool-Gibraltar-Malta-Port- Saidi ut a Földközi tengernek. Anglia, egyelőre és annyira, amennyire ura a tengernek. De a szárazföldnek mostantól foga mi vagyunk az urai. A „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A bakfis álmok . . . Szomorú, sápadt őszi estén « Szememből fájó köny fakad, S temetem némán, elmerengve, A fényes bakfis-álmokal. Oh hova lett a régi álom Sok édes tavaszdélután ? Hova lettek a bolió vágyak S a szökehaju régi lány ? Oh. de ezek a bakfis álmok Kopottak voltak s betegek ; Többet ér minden álmodásiíál, Ragyogó, lázas szép szemed. Elnézem hosszan égő ajkad, Lelkűnkben forró vágy fakad S nevetjük vígan, önfeledten Szegény kis bakfis-álmokat. o. b. Hadidugáru. | Augusztus végén, mikor az orosz betörés hírére Dél-Galiciál jártuk, sok olyan dolog történt, amely méltán fölhívta a figyelmünket arra, hogy gyanúsnak tartsunk mindenkit, aki él. Gyakran megesett ugyanis, hogy a szellemileg fejletlen és cselekedete fontosságát megítélni nem tudó néhány kisorosz, engedve a portyázó kozákok csábításának és megvesztegetésének, éjszaka idején kazalok í fölgyujtásával és más ehhez hasonló; jelekkel adta I tudtára az oroszoknak a csapatok megérkezését. Ezek a dolgok aztán természetszerűleg maguk után vonták a parancsnokok amaz intézkedéseit, hogy ! minden ember a lehető legéberebben figyeljen s amint a legkisebb gyanúst észreveszi, azonnal jelentse. Vigyáztak is a honvédek úgy, mint a mesebeli hétfejü sárkány az arannyal telt ládára. Brusztin felé mentünk. Itt történt meg a következő mulatságos eset, amely a háború nélkül sohasem történt volna meg. Zászióaljparancsnokunk hat emberrel kiküldte Csontos Gáspár szakaszvezetőt a Brusztin felé vezelő utón, mindjárt a falu szélére és megpa: rancsolta neki, hogy tartsa figyelemmel a falut, hogy az esetleges elbújt kémek nem e adnak jeleket az oroszoknak. Csontos Gáspár kiválasztolt hat ügyes embert a szakaszából, aztán elindult azzal az erős elhatározással, hogy ma kitesz magáért, ha addig él is, de az éjszaka alatt összefogdossa az orosz ármádia minden kémjét, ha százan vannak is. Büszkén kifeszitette a mellét, hegyesen lépkedett hat társa előtt ; úgy érezte, most olyan szerepet bíztak rá, amely legalább is vetélkedik egy kisebb hadseregparancsnok ténykedésével. Éjfél felé járt az idő s amint Csontos Gáspár hetedmagával üldögélt egy lombos akácfa alatt és macska óvatossággal figyelt a falu felé, egyszerre csak a háta mögül halk kocsizörgést neszeit. Felkapta a fejét : — A ! Pszt! Kocsi — és jobb keze mutatóujját föltartva, félreforditott fejjel hallgatódzott a gyanuj nesz irányában. — Csakugyan! — állapították meg rövid figyelés után mind a heten. — Ez kém, — villant föl Csontos szeme. — Bújjunk az árokba s ha ideér, rajtaütéssel elfogjuk.
