Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-02 / 5. szám
1915. február 2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 2. Az a megállapodás, amit a hadifoglyokra nézve az európai államok kötöttek egymással, az emberi élet feltétlen kímélésével lehetővé teszi a fegyverek letételét, a megadást. Ha az ellenség a harc alatt szóval vagy jelekkel tudtul adja, hogy megadni óhajtja magát, úgy kötelesség életét kímélni és őt hadifogolynak tekinteni. Ugyanígy kell eljárni az ellenség sebesültjeivel, kik fegyvereiket nem használhatják tovább. Ezeket éppen olyan gondos ápolásban kell résszesíteni, mintha saját hadseregünk katonái volnának. A hadifogolynak azonban le kell tenni, át kell adni a fegyverét, amely azután a vele szemben győzedelmeskedő sereg zsákmánya lesz. A hadifoglyot magántulajdonától megfosztani nem szabad. Pénzét, értéktárgyait és e- gyéb polgári dolgait megtarthatja. Kés, tőr és más hasonló szerszámokat nem hagynak meg nála. A hadifoglyok elhelyezése várakban vagy táborokban történik A háború befejezéséig őrizet alatt maradnak. A hadifogoly minden szökési kísérlete büntethető. A hadifoglyok ellátása a megállapodások szerint akként történik, hogy ugyanazt az élelmezést és elhelyezést kell kapniok, mint a rendes katonáknak. A katonai hatóságok minden egyes hadifogoly személyazonosságát pontosan megállapítják. A hadifoglyok hozzátartozóikkal levelezhetnek, azaz inkább értesítést adhatnak magukról. A hadifoglyoknak hozzátartozóik nyílt levelet küldhetnek Oroszországba, Szerbiába, Montenegróba, Franciaországba, Angliába és Japánba, mig pénzesutalványt a felsorolt országok közül csak Montenegróba nem fogad el a posta. Svájcban az összes hadviselő államok számára felvilágosító irodát tartanak fenn, ahol a hozzátartozók kérésére értesítést adnak azokról, akik sértetlenül vagy megsebesültén hadifogságba jutottak, esetleg elhaláloztak. Ez utóbbi megállapodást 1907-ben Genfben kötötték. A hadifoglyok vallásukat szabadon gyakorolhatják. Foglalkoztathatók olyan mnnkáknál, a- rnelyek polgári állásuknak és katonai rangjuknak megfelelnek. Olyan munkákra azonban nem használhatók fel, amelyek a háború céljait szolgálják. A foglyoknak meg kell engedni, hogy akár az állam, akár pedig magánegyének, iparvállalatok, gyárak részére munkát végezzenek. Az államnak végzett munkát az államok úgy fizetik, mint ahogy azt saját katonáiknak szokták fizetni, a magánegyéneknek teljesített munkák díjazását az őrizetükkel megbízott katonai hatósággal egyetértőén kell megállapítani. A foglyok keresetét helyzetük, táplálkozásuk, ruházkodásuk javítására fordíthatják. A fennmaradt részt — eltartásuk költségeinek levonása után — szabadonbocsájtásuk alkalmával kiadják nekik. A hadifoglyok ellátásáról a kormány gondoskodik. A fogolytelepeken a rend és a tisztaság fentartását a hadifoglyok maguk látják el. A fogságba jutott tiszteket saját legénységük kirendelt emberei szolgálják ki. Megbetegedéseknél a foglyokat orvosi kezelésben részesítik. Az ápolás, a gyógykezelés és az ellátás éppen o- lyan, mint bármely más katonáé. A béke megkötése után a hadviselő államok a hadifoglyokat szabadon bocsátani kötelesek, de a további hadviselésre alkalmatlanná vált hadifoglyokat a háború alatt is kicserélhetik, Ez a kicserélés egyenlő arányban, vagyis megfelelő rangfokozatok szerint történik. Az ilyen hadifoglyok kicserélése leginkább a fegyverszünet alatt szokásos. Ilyen módon igyekeztek a nemzetek az ellenség fogságába került katonáikról gondoskodni és ez a gondoskodás elviselhetővé teszi a hadifogságot . . Nem állanak azonban a nemzetek között létrejött egyezmény védelme alatt a kémek, a mar- talócok és a haderőhöz nem tartozó, de a háborúban fegyveresen résztevő polgári egyének. A kémek — feltéve, ha nem egyenruhás katonai személyek — tettenérés esetén azonnal főbe- lőhetők, vagy felakaszthatók. Ugyancsak^ rögtönös halállal bütethetők a martalócok is. vagyis azok, akik a csatamezön kifosztják a halottakat és a sebesülteket. A magánemberek, mint például a most folyó háborúban azok a szerbek és belgák, akik nem katonák, mégis az egy-egy városba bevonuló győztes sei egünket, vagy a németekét búvóhelyeikről lövöldözték, szintén halállal bütethetők. A hadifoglyok ellátási költségeinek a megtérítését a békeszerződés állapítja meg. Azok a személyek, akik csak vendégekként tartózkodnak a hadseregnél, mint a hirlaptudósí- tók, szállítók, abban az esetben, ha foglyul esnek, igényt tarthatnak arra, hogy őket is hadifoglyokhoz illő bánásmódban részesítsék. A hadifoglyok. A hadifoglyokra vonatkozó jelenlegi megállapodásokat 1899-ben kötötték Hágában. Az ott tartott tanácskozáson az államoK kiküldöttei megállapodtak abban, hogyan kell a háború alatt fogságba jutottakkal bánni. Ezeket a megállapodásokat az az alapgondolat vezette, hogy miután a háború célja az ellenfél legyőzése, annak ártalmatlanná tevése és nem elpusztítása, kiirtása, — minden kegyetlenséget kerülni kell a hadviselés szempontjából már teljesen ártalmatlan és fegyvertelen hadifoglyokkal szemben, Mindenekelőtt — eltérően az ókori és középkori hadviselő felek szokásaitól — kimondották, hogy a hadifoglyok az ellenséges kormánynak, nem pedig azoknak a személyeknek vagy csapattesteknek a hatalma alatt állnak, amelyek őket foglyul ejtették. A nagy csatákban mindig megtörténik, hogy egyes csapatrészek, sőt nagy seregtestek nagyon szorult helyzetbe kerülnek, az ellenség körülveszi őket és igy a visszavonulás lehetetlen, a további küzdelem pedig csak a kedvezőtlen körülmények közt levő csapat lemészároltatásával volna egyenlő. Ilyenkor előáll a kénytelenség, hogy megadják magukat az ellenségnek. A megadásra való hajlandóságot fehér zászló kitűzése jelzi. Erre a küzdelmet egyelőre beszüntetik és mindenekelőtt megtörténik a fegyverletétel, ami első és főfeltétele minden harcbeszüntetésnek. A békekötés után hazabocsájtott hadifogoly ellen azonban katonai parancsnoksága rendszerint vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogyan jutott fogságba. Ha a vizsgálatból az derülne ki, hogy gyávaságból, önként adta meg magát az ellenségnek, szigorúan megbüntetik, sőt halálos ítélettel is sújthatják. A hadifoglyok legnagyobb része az egymással szemben álló hadseregek katonáiból kerül ki. Éppen úgy-hadifogoly lehet azonban az ellenséges ország feje, királya, császára is, mint minden más polgára, aki a háború alatt az ellenfél katonai vagy polgári hatóságainak a hatalmába jut. 1870- ben a szedáni csata után igy ejtették fogfyul a németek III. Napóleont, a franciák utolsó császárját. Az orvosokat nem tekintik hadifoglyoknak. Hivatásukat azonban az ellenségnél gyakorolni kötelesek. csinos, egyszerű otthonába. Mikor hadba vonultunk, azt mondtam neki, hogy búcsúzzon el egyedül szeretteitől, de ő nem tágított és követelte, hogy vele menjek. Rövid búcsú után én előre kimentem az utcára és a villamos megállóhelynél vártam rá. Nemsokára utánam jött és sejtelmesen igy szólt: — Ezeket sem látom többet! — Megbolondultál? — ripakodtam rá, mire vállat vont és másra fordította a beszédet. Később az utón mindig nagyon kedélyes volt. Szépen, lassacskán végig utaztunk Belgiumon és amint már emlitettem, alig szálltunk ki a vonatból, már megcsiklandoztak bennünket. A javarésze azonban csak másnap kezdődött, amikor hajnalban az én kedves cimborám igy szólt hozzám : — Te Károly, úgy sejtem, hogy a mai napot nem élem túl. ígérd meg, hogy ha téged szerencsésen hazasegit az Isten, átadod feleségemnek utolsó köszöntésemet! És ezt egészen higgadtan, határozottan mondta és én megígértem, hogy kívánságát — ha csak lehet — teljesíteni fogom, Nemsokára kezdődött a hajsza és amint egy ugrással a földre vágódom fedezéket keresni, látom, hogy a jó cimborám is hátrahanyatlott. Oda csúsztam mellé . . . halott volt ... A golyó szivén találta. Estefelé én is megkaptam háborús emlékeimet. Nekem csak rövid háborúban volt részem, mert alig két hét múlva ismét hazakerültem, ahol nemsokára fel is gyógyultam. Mikor már lábra tudtam állapi, eszembe jutott, hogy el kellene menni a szegény asszonyhoz és átadni férje utolsó üdvözletét. A ház előtt a legöregebb fiú katonásdit játszott és mikor meglátott, rögtön felém futott: — Bácsi, maga már visszajött a háborúból ? Akkor hát nemsokára édesapa is hazajön ? Legjobban szerettem volna mindjárt visszafordulni, de az ablakból már meglátott az asszony is, elsápadt és reszketve befelé intett. Kézenfogva a gyermeket felsiettem vele a lépcsőkön. A szobába érve, az asszony siránkozva panaszkodott, hogy férjéről eddig nem hallott semmi hirt és most boldog, hogy talán tőlem megtudhat mégis valamit. Hát, uram, ez a legrosszabb ! Inkább maradtanívolna holtan, nyomorékul a csatatéren ! Képzeljék el, — ha tudják — körülöttem a derék, szép asszony három gyermekével, a leg- fiatalabbat karján tartotta és most azt mondjam nekik: hogy akiről hirt várnak, már régen halva fekszik az elesett hősök közös sírjában 1 Az asszony csak akkor vette észre a hónom alatt levő mankót. — Szent Isten, talán az én drága uiam is megsebesült?— kiáltotta, miközben halálsápadt lett. — Nono, nem kell megijedni, — mondtam én erőltetett nevetéssel. — Csak egy kis karcolás a jobbkezén... — Talár, nem is folytathatja majd tovább a mesterséget ? — Dehogy nem ... majd begyógyul a sebe. És éppen erre kért, hogy adjam át mindnyájuknak szives üdvözletét... Az asszony leültetett, ott akart tartani ebédre, de én tovább nem tudtam volna folytatni a szomorú hazugságokat és mikor az asszony serényen foglalkozott a konyhában, látatlanul kiosontam és megszöktem előle ! Odalent a kapu előtt — nem tehetek róla — úgy zokogtam, mint a gyerek. Azután megemberelve magamat, a villamosig futottam, mintha a rendőrség nyomomba lett volna! Asszonyom, uram, én parancsszóra, bátran odaállok a fegyvercsöve elé, de ehhez az asz- szonyhoz a világ minden kincséért sem mennék el többet! — A katona hóna alá vette a csomagot, hálásan kezet nyújtott nekünk, azután indulni készült. — Viselje egészséggel a hósapkát és segítse haza szerencsésen a jó Isten ! — szólt utána a feleségem. Ekkor még egyszer hátrafordult és bágyadt mosolygással mondta : — Legyen meg az Isten akarata! Nem sokat vesztene bennem a világ! Ha egy suszterrel kevesebb lesz is a világon . . . csak egyéb baj ne legyen! . .
