Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-02 / 5. szám
TÁRSADALMI IÉ3JS SZÉPIRODALMI HETILAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos KözlönyeElőfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 19 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Szerkesztőség: Hunyady Jáuos-u. 14. sz., hová a lapközleraényelc küldendők Főműn ka társ : RÉVAI KÁROLY. Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ................Hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ------------9 néhai trónöpöhös a Kaprokról. Határmesgyén állunk a múltnak és a jövőnek határmesgyéjén. E határmesgyét egy rettenetes dráma idézte elő, melynek nyomában százezreknek piros vére festi az avart hónapok óta. A vén Európa eddig is sok vért itatott, sok harczot látott mezőin. — Ha visszaidézzük emlékezetünkbe félév előtt a boszniai hegyek között történt rettenetes eseményeket, melyek a világot megrendítették, szomorúsággal telik el szivünk, hogy vannak emberi fenevadak, kik népeknek, nemzeteknek féltett kincseit orgyilkos módon pusztítják el. Akkor az iszonyat napjaiban nem is tudtuk mérlegelni, I hogy minő értékes drágaságot vesztettünk mi ei az oroszok által sugalt gyilkosság következtében, —, azonban most már látjuk, hogy az arsttetteni kripta lakói nemzetünknek jó akarói és jó ösmerői valónak. A néhai boldogult trónörökös Ferencz Ferdinánd, a mint általában tudott dolog, zárkózott természetű ember volt; hogy miért volt zárkózott természetű azt nem fejtegetjük, de hogy szükebb családja körében szive meleg, lelke nyílt volt, azt mindazok „A NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA Katona vers. Irta: Heutschy Gyula. Nem akarok írni . . . S kezemet valami vonzza a papírra, Nincs nyugtom, a mig nincs végig tele írva Kis apró betűkkel, halálos betűkkel Telistele Írva . . . Most fogant valami . . . Valami, amire nem érkeznek rímek. Megölik a sötét, futó, kósza hírek Idegenből küldött, hazafelé küldött Gyászban fogant hírek . . . Rövid már a gyertya, Pedig az anyámnak akartam ma írni. Könytelen, derűsen valamit elsírni, Vigasztaló szóval, mégis búcsúszóval Panaszosan sírni . . . Csak még pár sort irok . . . Mondjátok anyámnak, ha már rá nem érek Valamit megírni, arnig visszatérek Vagy aranykereszttel, vagy kis fakereszttel. De majd visszatérek ............ tud ják, kik vele nem hivatalosan érintkeztek. Egy megfejthetetlen talánynak, sőt rejtélynek tartották a néhai trónörököst. Rend és kötelesség, erős akarat jelemezte a néhait, de amily szigorú Volt a hivatalos é- rintkezésben, éppen olyán lekötelező, nyájas volt a hivatalos érintkezésen kivül. Szigorúsága tette őt sokak előtt rejtélyessé, de ő általában nem törődött azzal, hogy mint vélekednek róla, ő haladt következetes egyenességgel azon az utón, melyet a kettős monarchia érdekében helyesnek és szükségesnek látott. A mi hazánknak, hogy történelmét elfogulatlanul megösmerhesse, magyar embert hivott udvarába s annak útmutatásai szerint tanulmányozta a magyarok történetét, hiszen rajongott a történettudományért. Lányi püspökkel magyar tárgyú vagy magyar nyelvű társalgásai is, főképpen országunk története körül forogtak vonatkozásban a világtörténelemmel. A pontos kronológiát tartotta a történettudás alapjának. Évszámok nélkül történelem : test, csontváz nélkül. A beszélgetés további folyamán mondotta Lányinak: A magyar szívós, állam- fentartó faj. Európa történetében alig akad szebb, aránylag összhangzóbb államalakulás, mint az ezeréves Magyarországé. Kitűnik abból is, hogy akkoriban az államalakulásokat hitelesítő, megpecsételő pápai szék, annyit szentté avatott az Árpádház tagjai közül. Ez érdemleges elismerés. Majd ismét igy szólt: jól tudom, hogy a napóleoni háborúk idejében József nádor e szavakkal utalt a magyar lovagiasságra és hűségre : „Az én ereimben is folyik Árpád vére.“ A palatínus t. i. az Árpád ház leányágai s a nyugati udvarok frigyeire célozott. A boldogult trónörökös, hogy jól ös- mert minket és nagyrabecsült, fényesen igazolják a fenti sorok, melyek tanúságai egyben annak is, hogy alaposan ösmerte történelmünket a mely irányítója lett volna uralkodásának. De nem csak a történelmet szerette, de költőinket is; különösen Arany János balladáit szívesen olvasta. Ennek a nagy elmének, nagy embernek kellett orgyilkos kezek által elpusztulni. — Szörnyűséges! dy. A jó bajtársak. Kopott egyenruháju, nyúlánk termetű, szőke katona lépett büszkén, felemelt fővel lakásunkba, Hirtelen zavarba jut, lesüti fejét és habozva forgatja ujjai közt vörösszegélyü sapkáját. — Mit akar vitéz ur ? — kérdezi bátorítva a feleségem. A katona tehetetlenül tipeg-topog, váltig morzsol gatja ujjai közt a sapkát, nagyokat nyeldes, azután szinte szégyenkezve megszólal : — Egy hósapkát kérnék alássan ! — Azután kifesziti mellét, és élénken, bizalmasan folytatja: — Tulajdonképpen szemtelenség, hogy ilyesmit kérni merek, de hallottam egyik pajtásomtól, I — attól a vöröshaju, szeplős fiútól — hogy ma reggel neki is adtak egy olyan melegítő hósapkát. — Igaz. Ugy-e, hogy jó hásznát veszik ott a háborúban ? Időközben megfigyeltem vállán az ezredének számát és igy szóltam : — Úgy tudom, hogy ezrede sok veszteséget szenvedett ? — De mennyit ! Mindjárt, mikor a vonatból kiszáltunk, sokan megsebesültek közülünk. — És maga ? — Én is három lövést kaptam egy gépfegyvertől. A karomon, vállárnál? és felső combomon ! Valamennyi simán fúródott át rajtam. Egy hét múlva ismét harcképes leszek. — Három lövéssel a testében? — mondta meglepetve feleségem, miközben a hósapkát csomagolta. — Némelyek még többet is kaptak és még az sem a legrosszabb ! V — Hát mi lehet még rosszabb ? — kérdeztem én kíváncsian. — Hát sok minden történik a háborúban ! — válaszolta kitérően a katona. De csakhamar A katona egy pillanatig ismét habozik, majd mosolyogva folytatja : — Egy az, hogy jó hasznát vesszük, azután pedig, — úgy mondják — hogy nekem nagyon jól ál a fejemen. Feleségem odanyujtja neki a sajátkezüleg kötött hósapkát és kérte, hogy próbálja fel. És csakugyan olyan hősies kinézést adott neki, mintha a megtestesült Siegfried állott volna e- lőttünk. megemberelte magát és az ajtóból visszafordulva, újra megindult a szóáradala : — Lássa, asszonyom és uram, minket itt képeztek ki ... az egész ezredet . . . Itat hétig vagy talán még tovább is. Mellettem a'sorban volt egy szomszédom, csendes, jó ember, nem éppen olyan erős, mint én, de derék cimbora ! Az én mesterségemet űzte — suszter volt, feleséges ember, négy kedves, édes gyerek apja. Vasárnapon- kint elvitt magával családjához ... ebédre ; tiszta,
