Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-18 / 20. szám
fi TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidóki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. előfizetési árak : Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 92 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTfll NAGY GÁBOR. Főműn ka társ RÉVAI KAROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. • Hadi kölcsön. A magyar állam ismét kölesemért fordul a magyar haza fiaihoz. Megtehetné ezt kényszer-köicsön alakjában, mint a Bach—Schmerling korszak idejében az osztrák kormány. Bocsáthatna ki kényszer-árfolyammal asszinyatákat, mint a nagy forradalmi francia kormány tette csaknem másfél évtizedig. De a mi kormányunk egyenes úton jár. Őszinte, nyilt szóval fordul a becsületes hazafiakhoz, polgárokhoz ; azokhoz, akiknek minden érdekét ott védik az északi havasokon hős tesvéreik, véreik : siessünk segítségükre. Nem védenek, nem védhetnek meg bennünket katonáink, ha mi meg nem védjük az ő érdekeiket ! Egy ilyen háború költségei úgyszólván beláthatatlanok. De bárminő nagyok is, csak akkor lesznek elviselhetetlenek, hogyha igaz ügyünk védelmében elbukunk. Ott állunk, hogy minden idegszálunkon keresztül érezzük, hogy a döntés percei rohamosan közelednek. Most, csak most még egy erőfeszítés, egy nagy lendület — s a diadal, a végső, a gazdag, a mindeneket kárpótló diadal a mienk! De most, most okvetetlenül szükségünk van minden erőnk teljes megfeszítésére. Habozni, kicsinyeskedni, szatócs mérlegen mérlegelni az eshetőséget nem szabad, mert mindent elveszíthetünk. Akkor hiába volt katonáink minden erőfeszítése, minden áldozata ; hiába áldoztunk vérpa- takokat legjobbjaink ereiből, ha most, ez utolsó lendületnél gyáván, kislelkíien félre- i állunk és nem teljesítjük kötelességeinket. Elő a harisnyába, a ’ láda, az asztal fiókjába, vagy bárhova eledugdosott kis és nagy pénzekkel ! Tudjuk, hogy sok gyáva pénz van, amely az orosztól való féltében elbújt. Nem baj, hogy elbújt. Valamikor, úgy a múlt ősz táján nem is látszott olyan hiú agyrémnek, hogy a muszka Budapestig meg sem áll s ezenközben elözönli a közbeeső területet. A pénz nagyon érzékeny az ilyen látogatás iránt. De hol van mar ez az ősz ? ! Hol van a muszka Budapesttől ? ! Az orosz illúziók hímes virágú fátyolát bakáink szúronyai foszlányokká szagatták szét. Csak rongyok libegnek immár belőle, kócmadzagnak va- j lók. Most már a pénz sem félhet, — csak attól, hogy ha ezúttal sem búvik elő és nem segiti hadviselésünket: a saját rozsdája fogja megenni, — de az az:án bizonyosan megeszi! Mindenkinek, akinek csak száz, vagy csak ötven koronája van is a zsebében, át kell éreznie, hogy a nagy óra ütött. Most, kell letenni az érettségit! Senki sem kér ajándékot. Az állam igen jó üzletet ajánl föl, — holott egyebet is tehetne. Az nem veszti el pénzét, aki most az állam kezére bocsátja. Óh, nem ingyen, hanem tisztes kamatra ! Meg keit éreznie mindenkinek e perc döntő fontosságát. Ne várjon senki példaadásra. Ne várja senki, hogy előbb Írjanak alá a nagypénzü emberek: legyen mindenki példa. Ha kell: legyen a kicsi ember példája a nagy vagyonú embernek. Nem csak a mi szemünk, de minden irányadó tényező szeme rajta lesz azokon, akik tudják és teljesitik kötelességüket, — de azokon is, akik kitérnek a kötelességek teljesítése elől. A jövendő igazságosztása nem lenne igazságosztás, ha nem aszerint klasszifikálná, válogatná ki embereit, hogy a nehéz időkben ki teljesítette kötelességét és ki nem. Nem lenne-é megvetésre méltó embertelenség, ha mi katonáinkat fegyverte„ÄNAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A harcos reggeli dala. — Irta: Schenkendorf Miksa. —. Fel álmotok öléből, Fiuk ébredjetek ! A paripák nyihognak, Mosolyogva kél a regg! Tündöklő napsugárban Ragyognak fegyverink, Gondoljunk koszorúkra S a halálra megint! Hadd jöjjön még egy hajnal, Egy szelíd, tiszta regg! S hirdessen bizodalmát Égy angyali sereg. Nézzen felhőtlen arccal A mi fejünkre le, Hogy legyen teljessé a Szabadság reggele ! O, kegyelmes nagy Isten Az égből nézz reánk! Te parancsoltad, hogy mi Fegyverbe állanánk. Adj nekünk győzedelmet, Hogy úgy álljunk eléd ; S lobogjanak zászlóid, Hiszen a harc tiéd! Oszt’ szóljanak harangok, Szálljon fői a fohász; Legyen a harcok -végén Kedv és vigasztalás. A haza földjén végig Zengjen győzelmi dal, Hogy miénk lett a dicső, A fényes diadal. Fordította : Révai Károly. A barátok. Mikor Gerhard lehunyt, szemeit felnyitotta, a hold fényesen ragyogott az acélkék égen. Azt hitte, hogy elaludt a háza előtt a vén hársfa árnyékában, ami gyakran megesett vele. Mosolygott és a távolból hallotta a tücskök cirpelését. De mikor feszültebben figyelni kezdett szakadatlan, tompa, menydörgésszerü zaj hangzott füleibe. Összeszedte minden erejét, felemelte kábult fejét és körültekintett. Ekkor látta, hogy nincs a háza előtt, Ez a vidék nem a jól ismert szeretett haza. Néhány méternyi távolságban egy férfialak feküdt mellette kiuyujtózva a földön. Olt, a messze távolban, a- hol a lehajtó égboltozat a földdel ölelkezett, hatalmas lángok cikáztak a levegőben. Hol lehet? Milyen bűvös varázslat, vagy gonosz álom tartja itt ellenállhatatlanul lenyűgözve. Gerhard igyekezel! kezeivel a földön tapo- gatódzni. Csak az egyik kéz engedelmeskedett a- karatának és mikor erejének megfeszítésével a másikat is mozdítani akarta, olyan szúró és heves fájdalmat érzeít vállában, hogy kénytelen volt felsikoltani. Most már tudta, hogy az egyik karja megsebesült és bénán lóg lefelé az oldalán. . . Most már mindenre visszaemlékezett . . Hajnal óta harcoltak. Az ellenség megfutott, ők utána rohanlak. A puskagolyók s srappnellek elpusztították a kis erdői. Amikor Gerhard bizonytalan fedezékéből kiugrott, heves ütést érzett karjában, mintha korbáccsal váglák volna végig. Eleinte azt hitte, hogy erős faág csapta meg . . . Fegyvere kihullott kezéből. Tovább futott, mert a többiek is szaladtak és mert zűrzavaros gondolatában közel érezte a veszélyt. Futás közben a hideg borzongatta, mintha fagyos kéz érintené halántékait. Végre, — erre még tisztán emlékezett — eszméletét elvesztve, végig vágódott a földön . .
