Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-05 / 1. szám
TÁRSADALMI ÉS 8ZÍ3PIRODALMI HETILAP. (p ^ Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagy hány a vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. 4$ előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség:: Hunyady Jí nos-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház "■ - — hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■■ ■ Újév. Nem a konvencionális B. u. é. k.-val köszöntjük lapunk igen tisztelt olvasóit az újévben. Az idén ez elmarad, mert megváltottuk magunkat jótékony célra. De a- zért mindannyian, kik a Nagybányai Hírlapot már 8-ik esztendeje forgatják, — meglehetnek győződve, hogy hazafias érzésünk egész melegével üdvözöljük s minden jót, isteni áldást kívánunk nekik. Valahogy nem akar kicsúszni szájunkon a B. u. é. k. Nem illő szó ez ma a helyzethez. Véreink élethaláJ harcot vívnak messze földön. Hogy kívánhassunk az itthon maradottaknak boldog uj évet, mikor majdnem mindenkinek van a kit megsirasson, vagy a kiért remegjen ? Ezernyi gond és aggodalom zúdult mindnyájunkra. Nem tudjuk, hogy holnap mire virradunk. Néma köszöntés illet meg most minket s szivünk — lelkűnkben nincs egyéb, mint á- hitatós imádság a magyarok istenéhez, ki ezer esztendeig vezette lépteinket s kitárt karokkal vigyázott reánk. Tenger vér ömlik ki Hazánk védelmeért ; patakokban folyik a köny az elhullt hősökért. Kinek jut most eszébe élő embertársait B. u. é. kával köszönteni ? A boldog szót most mással kell fölcserélni! Azzal, ami mindnyájunknak legforróbb ó- hajtása, a békével. De csak tisztességes, dicsőséges békével. Mert a rabszolgaság is hozhat békét. A lealacsonyító béke helyett jobb a küzdelem. Azért kell mindenkinek : kicsinynek, nagynak, gyöngének, erősnek, gyermeknek,- férfiúnak egyaránt megfeszített erővel küzdeni, hogy tartós, dicsőséges békét teremtsünk Hazánknak. Akinek pedig nincs akarata és kedve a nemzet nagy tusájában a Hazáért helyt állam, — annak nem lészen majd joga sem a béke áldásaiban való nagy osztozkodás idején e hazában élni! És most hadd szóljunk pár szót magunkról is. Vlll-ik érfolyamba lépett lapunk, ami azt mutatja, hogy életképesek voltunk. Tisztesség, becsület volt zászlónkra írva, mikor megindítottuk e lapot. Most is ez a két szó van zászlónk hófehér sáv- jára Írva. S ennek köszönhetjük, hogy lapunk törhetetlenül halad kitűzött célja felé. Vidéki lap nem is állhat fönn e két ige nélkül. Mert a szenzáció hajhászás, a mások becsületében való taposás ideig- óráig föllendithet egy sajtóorgánumot, de tartós eredményt nem érhet el. Mindig a közjónak, a társadalomnak voltunk szószólói s azok is maradunk változatlanul. Arról az útról, amit lapunk megalapitói ezelőtt 8 évvel kijelöltek, — le nem térünk soha. Ezeket tartottuk szükségesnek az uj év kezdetén hangoztatni, hogy ne menjen feledésbe. Midőn tehát felkérjük olvasóinkat, hogy lapunkat továbbra is szives pártfogásukba vegyék, a B. u. é. k-nak a helyzethez módosult külső formájával köszöntjük : Békés ujesztendőt kívánunk! A háború és az egyén. — Irta: Göllner Károly. — Azt hiszen mindegyikünk lelkében lemos- hatlan betűkkel van felirva julius 31. — mikor az egész országban ősz királyunk az általános mozgósítást elrendelte. — Azt a lelki állapotot, amely e hírre mindnyájunkat elfogott, jellemezni, kellő színekkel ecsetelni senki se tudja. Lelkesedés, csüggedés, öröm, megdöbbenés, az érzelmek legellentétesebbjei pillanatok alatt felváltva ragadták meg lelkünket, hogy azután sziA„NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Engesztelődés. Lassacskán felnyitotta szemeit és feltekintett a csillagokkal behintett égre. A csípős őszi hideg megdermesztette tagjait és sebeinek sajgó fájdalmai kinzóan gyötörték. Ajkai lázban égtek és olyan gyengének, tehetetlennek é- rezte magát, mintha már heteket töltött volna a betegágyon. Hol lehet most ? Ezen töprengett. A sötét mélységből most ébredt öntudatra és maga előtt látta a valóságot, amelyet nem tudott megérteni. Nagy mező tárult fel előtte, nedves, fagyos, dermesztő levegővel. A sötét láthatáron fenyegetőzve meredt feléje a titokzatosan suhogó erdő, mintha a fák koronáiban sápadt lángocskák lobognának ég felé, a nagy végtelenségbe. Mióta fekhetik már itt? Talán most is tart az a rémes éjszaka, amelyen a borzalmas esemény lejátszódott vele ? Vagy talán azóta már több éjszaka is eltelt és ő itt fekszik egyedül haldokolva az elhagyott csatatér magányában. Megkisérlette kezét kinyújtani, hogy saját erejét kipróbálja, de legnagyobb rémületére, egy másik hideg, meredt kézre, idegen arcra és testre akadt mely közvetlen-közeiében feküdt, Most már derengeni kezd emlékezőtehetsége: az a vad orosz fekszik mellette, aki elkeseredett birkózás után, halálával fizette meg küzdelmét. Borzalmas világossággal elevenedtek fel emlékében a lefolyt kínos percek rémületes eseményei. A hideg, őszi éjszakában, megfeszített figyelemmel leskelődött, hogy nem kuszik-e feléje valami ellenséges kém, amilyenek itt minden bokorban ravaszul leskelődnek. A tábori tüzek már régen elhamvadtak, a forró küzdelmek és ezer veszélyek napja már rég leáldozott. A fáradt harcosok már régen lepihentek, csak ő maga virrasztód a magányos, néma éjszakában, mely méhében oly sok borzalmat rejtegetett. Köröskörül siri csend, a természet alszik, csupán a távoli erdő zsongása hallatszik amikor az éjjeli szél néha megrázza száraz lombjait. Erősebben beburkolódzott köpönyegébe és karjába szorította hideg fegyverét. így telt el egyik óra a másik után. Fáradt égő szemei lezárultak egy pillanatra, akaratlanul tompa gondolatokba merült és agyába vad száguldozással keringtek a múlt és jelen eseményei. Közben-köz- ben lelkében felzsongott valami rég elfelejtett melódia, értelem nélküli szavak és események, amelyek már régen elvesztették jelentőségüket. Minden, ami már régen mögötte feküdt a múltban, elidegenedett leikétől, amióta dermesztő létéből ebbe a nagy élménybe, bóditó mámorba sodorta végzete. Minden óra újabb emberi nyomort, veszedelmet és nélkülözést tárt fel előtte. Mint a vizbefulónál, úgy váltakoztak a képek előtte. Visszaálmodta magát gyermekkorába szülei birtokában, árnyas erdőségek és virágos mezők közepén, ahol öröm és bánat, jókedv és komolyság sűrűn váltakoztak. Azután a sors hirtelen változása: szüleinek halála, küzdelem a szegénységgel és eredménytelen harc a saját ingadozó jellemével, könnyelműségével és bátorságaival ; az elvesztett, elfecsérelt évek, a vad, forró és szenvedélyes szerelem és végül szenvedésekkel telt, boldogtalan házassága. És akit hajdan szerelmével átölelt, magához bilincselt, meghódított, most elidenegedett tőle és otthon emészti magát gyászban és megbánásban. Mindez ott keringett agyában, tarka változatossággal, amikor ott állt őrségen a hideg, őszi éjszakában, lelkében teljesen megváltozóban, a borzalmasan szent háború csodás eseményei által. Most már emlékezett arra is, hogy amikor zagyva álmaiból felriadt, halk, macskaszerü léptek közeledtek feléje, úgy, hogy a feleszmélésre is a- lig maradt ideje. Óriási, rémes alak vált ki a sötétségből . . . egy lövés hangzott, utána megkezdődött a gyűlöletes birkózás a szakállas alakkal, saját erejének végső megfeszítése, végül a halálos megsebesülés, mely a földre sújtotta. Élet-halálharcot vívott valakivel, akit sohasem ismert, az ellenséggel, akit a véletlen, vagy a sors dobott útjába. Hát nem érkezik számára segítség, mielőtt
