Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-17 / 7. szám

1914. február 17.

NAGYBANYAI HÍRLAP

3.

csorog. Nem csak veres, de véres vonalként húzódik a történeten véges-végig az örökös háború. És Iliiért csorog végig ez a véres patak az egész histórián? Miért vívnak véres harcokat, rémitő, őrjöngő, öldöklő hadjáratokat ?

Az egész tisztái csak a vagyon kérdése. Sóhajt ha hallasz, ezt a vagyon sajtolta ki a szenvedő keblekből. Könnyet ha látsz, ezt a vagyon szöktette a síró szemekbe, Vér ha folyik, ezt is a vagyon kérdése csapolta az erekből.

A világ egy nagy versenybódé és az élet benne csupa mérkőzés, csupa küzdelem. Hiába, bizonyos tekintetben még mindig az ököljog korszakában élünk. A polgárosodás, a művelés, a kultúra alig csiszolt valamit az emberek ezen ős- természetén. Az örök háború, enyhébb, emberségesebb fegyverrel még most is folyik. Polgári neve, — szabad verseny. — Bölcsészeti neve, — küzdelem a létért.

Hiszen készséggel concedálom én azt, hogy a keserves létért, az önfentartásért ktizdenünk kell ernyedetlenül és fáradatlanul, hiszen bölcseink is mondották „testi táplálkozás nélkül a tudományt sem istápolhatjuk“. Csakhogy e küzdelemnek becsületesnek, tisztességesnek kell lenni. Nem szabad mindenáron keresni és szerezni. A kezeknek, melyek dolgoznak, tisztáknak kell lenniök, ne tapadjon hozzájuk a legcsekélyebb szeny, a legkisebb folt. Azok a kezek, melyek az élet íentartásáért dolgoznak, lehetnek kérgesek, kemények, edzettek, durvák, de legyenek tiszták mentiek minden nemte- lenségtöl. Hiszen a Talmud is mondja „Isten ité- lőszéke elé való idéztetésíink alkalmával az első kérdés, amit az örökbiró elénk tesz, igy hangzik : „Ügykezelésedben, keresetedben, földi sáfárkodásodban igaz becsületes voltál-e mindig“ ?

Zsidó ne felejsd el soha, hogy a papi birodalom, a kiválasztott nép fia vagy ; legyen kezed tiszta, hogy keresményedhez folt vagy szeny ne tapadjon.

Kedveseim ! Vannak, kik azt hiszik, hogy az életben könnyű szerrel boldogulhatnak, hogy célúkat minden erőltetés, minden nehezebb munka, minden komolyabb törekvés nélkül, játszva elérhetik. Könnyű életmódot választanak és kerülik a munkát. Pedig ebben nagyon tévednek. Mert az élet, a létfentartás egy egész embert igényel. Dolgozni, fáradni kell, hogy a télre, az élet telére valamit félre tehessünk, mert a tél már nem hoz gyümölcsöt. Nem is lesz, ha nem tesztek félre valamit a nyári szüretből. Tegyetek félre ifjú erőtökből az aggkorra. Ha mind felélitek, hogy akartok megállani éltetek telén, mikor az ember már csak a nyári termésből él. Hát még, ki a telet ideje előtt idézi magára. Szánalomra méltó pazarló ! Maga okozza korai pusztulását.

Bizony az élet fárasztó nehéz tusa, heves küzdelem és a bajnok, ki szerencsésen túlélte a hadjáratot, — méltán megérdemli a dicséretet. Az ember úgyszólván könyökével tör rést magának a versenyző tömegben, hogy egy lépést tehessen előre. Az élet nem játék, hanem egy testet és lelket ölö nagy munkásház.

Hordozzuk körül szemeinket a társadalom különböző rétegein és észre fogjuk venni azt a lanyhaságot, a kötelességtudás azon hiányát, mely minden cselekvéseinket jellemzi. Pedig ha Isten áldását elérni óhajtjuk, akkor tennünk kell, cselekedni, fáradni ernyedetlen szorgalommal.

Pedig hányán vannak, kik életük legnagyobb részét semmitevésben töltik el, akik napjaikat a kártyaasztalnál töltik, vagy kik mint tétlen nézők az utcán, a főtéren, a piacon őgyelegnek és nem szereznek sem a föld, sem az ég számára. Ezeket látva a munkás embernél önkénytelenül felmerül a kérdés: miből élnek ezek, mit használnak ezek a társadalomnak, miért oly könnyű ezeknek a megélhetési mód és miért kell nekem a végkimerü- ésig dolgozni ?

Hogy erre a kérdésre miként adják meg azok az agyoncsigázott, gondolkodni nem tudó napszámosok és munkások a feleletet önmaguknak, azt nem kell hangsúlyoznom. Megfelel erre a szociális mozgalom, az irigység, a megvetés, azok a tüntetések és zavargások, melyek mint a kiáradt folyam és mint vészes zivatar gyülölséggel elárasztanak mindent és sok-sok ártatlan emberre veszedelmet hoznak.

Zsidó ne feledd el soha, hogy a papi birodalom, a kiválasztott nép fia vagy ; szent vallásod megveti a henye életet, a könnyelműséget, a léhaságot: kötelességeddé teszi a munkát, a hasznos és céltudatos munkát, mert ott ahol az irás parancsolja, hogy a hetedik napon pihenj, ott egyszersmind követeli, hogy hat napon át dolgozzál. A munka nemesíti a szellemet, niegedzi az erőt, megerősíti a vallásos szellemet. Aki azt óhajtja, hogy keze munkáján Isten áldása nyugodjék, annak tevékenynek, szorgalmasnak, munkásnak kell lennie. Ilyen szellemben kell hogy éljünk, ilyen értelemben kell eljárnunk, ilyen életfelfogással kell hogy bírjunk, hogy papi hivatásunkat méltóan töltsük be e földön, hogy az örökké való hirdethesse: hűséges szolgám vagy te Jiszroel, kivel joggal di- csekedhetem, — akkor nem lesz többé harag és viszály az emberek közt, hanem teijedni fog az egész földön a béke és a szeretet és a hit örökké való Istenben. —

Utána Dr. Katz Izsó ügyvéd olvasta fel tanulságos értekezését, mely igy hangzik :

A javaknak három termelője van: a földmi- ves, az iparos és a kereskedő. A földmives a nyers anyagok termelése által produkál értékeket, az iparos a nyersanyagok feldolgozása, átalakítása által ezen értékeket a használatra alkalmasakká, vagy még alkalmasabbakká, élvezhetőkké teszi. A kereskedő bár nem produkál uj anyagot, mégis értéket termel, mert a javakat a termelő és fogyasztók között közvetíti, a bizonyos helyeken értéktelen, vagy csekély értékű javakat más helyre, a piaczra, a fogyasztó elé viszi, miáltal annak értékét emeli, vagy annak egyenesen értéket ad.

Mindegyik termelési ágazat a maga helyén és a többire való hatásában nagy jelentőséggel bir, mégis mindezek ismertetése nagyon kitágítaná egy rövidnek óhajtott felolvasás kereteit. Épen ezért elismerve mindezen termelési ágazatoknak jelentőségét, a jelen esetben csakis arra szorítkozunk, hogy az egyik tényezőt: az ipart vizsgáljuk, és állapítsuk meg annak helyzetét, fejlődését, s az azzal foglalkozók társadalmi súlyát.

Egyes egyénnek a társadalmi súlya függ azon egyén személyes képességétől, összeköttetéseitől, és mikén' egy pessimista megjegyezte, főleg attól, mennyit kellemetlenkedhet embertársainak. Egy ilyen kiterjedt, népes társadalmi réteg, mint az iparos osztály, társadalmi súlya nem mérhető mással, mint ha azt tekintjük, milyen hatással van a többi társadalmi osztályokra, mekkora előnyt bir nyújtani a többi társadalmi osztályoknak, mennyire szorulnak azok az iparos osztályra az egyetemes kulturmunkában való közreműködésnél, mennyire birja nélkülözni azok támogatását, mennyire tud a saját lábán járni.

Megjegyzendő, hogy a fent említett három termelési ágazat, a földművelés, ipar és kereskedelem nem volt mindig ilyen szabatosan szét választva, ez a szétválasztás csak újabb közgazda- sági megállapítás eredménye. A gazdasági élet kezdetleges korszakában, nem volt ez a három termelési ágazat elválasztva, hanem összefolyt; az iparos egyúttal gazdálkodott is, a földmives pedig maga készítette szükséges szerszámait és ruházatait, maga hozta forgalomba kevés áru-feleslegét. Ez nem történelmi megállapítás, ezt nem a történelmi könyvekből tudjuk, hanem ezt ma is tapasztalhatjuk és látjuk a kezdetleges berendezkedésű társadalmaknál.

E társadalmakban a gazdasági egység a szó tág értelmében vett család, az-az mindazoknak a közössége, akik egy fedél alatt élnek, hogy úgy mondjam egy kanállal egy fazékból esznek. Mindezeket a házigazdaságokat az jellemzi, hogy némely jószág, például a vas és a só kivételével maguk látják el magukat mindennel. A falusi gazda maga épiti fel házát, az ács-munkát, zsindelye- zést, stb. maga végzi, a ruházatot, fehérneműt felesége készíti. Már egy magasabb fejlődési fok az1 midőn egyes munkákat megfelelő munkadijért másokra bízza, olyanokra, a kik ezen munkák végzését főkereseti forrásuk gyanánt űzik. Már oly egyéneknek a jelentkezése, akik csupán bizonyos szükségleti cikkeket készítenek, magasabb kultúrát jelent, és pedig annál magasabb fejlettségű kultúrára mutat, minél szükebb lesz az a kör, melyen belül az illető iparos tevékenysége megforog.

Hogy ezen megállapítást elfogadhassuk, meg kell ismerkednünk egy fogalommal, s ez a munka-megosztás fogalma. A munka-megosztás elve a civilizáció gyermeke. Jelenti azt, hogy minél kisebb körű valakinek a tevékenysége, annál nagyobb tökélyre tudja vinni abban a kis körben. A munka-megosztás felé vezetett az a belátás, hogy egy iparos, aki az ő szakmájában bizonyos kézügyessége folytán sikereket ért el, ezen kéz — ügyességét jobban tudja hasznosítani, ha földbirtokát mással művelted és minden idejét ipara gyakorlására fordítja.

Manapság a munka-megosztás ideális tökéletességre tett szert. Például az élelmiszer-ipar a pékekkel, czukrászokkal, mészárosokkal és hentesekkel van képviselve, a szövőfonó ipar, a szabó ipar stbiek mind számtalan ágazatokra oszlanak már a kisiparban is, nem is említve a gyáripart, ahol például 52 férfi és nő-munkás vesz részt egy női czipő elkészítésében, munkájuk persze csak alig tart néhány másodperczig, ezzel szemben ezerszer ismétlődik ugyan az nap.

A munkamegosztás a kultúra terméke és egyúttal annak fokmérője. Függ a nép sűrűségétől és a gazdasági és forgalmi eszközök fejlettségétől. Mig például kisebb helyeken, a hol kisebb a népsűrűség, és fejletlenebb a közlekedés, látni boltot, melyben egyaránt kapni rőfös, mint gyarmatárukat, serpenyőket, naptárakat, viaszt ép úgy mint savanyú heringet, vállfüzőt és szalmakalapot, addig minél nagyobb gazdasági fejlettségű helyre megyünk, külön differentiálva találjuk az egyes árukkal kereskedőket. Speciális üzleteket találunk, ahol csak egy bizonyos cikket árulnak. Különösen divat cikkeknél találjuk ezt a nagy differenciálódást.

A munka megosztás hozta magával azt, hogy azok, kik speciálisan egy bizonyos ágazatot, az iparnak egy speciális részét azok k< :

bizonyos szondáritási érzés fejlődött ki, egyetértés, együttérzés és különválás a többi szakmáktól. Különösen szembetűnik ez az iparos társadalom középkori alakulatánál, amidőn az iparosokat céhekbe látjuk tömörülni. Az iparos céh teljesen autónom testület volt, amely vigyázott arra, kit vesz be a testületbe, remekelni kellett annak, de nem csak munkában, hanem jellemben, társadalmi értékben is. Praktikus érzést találunk a céhek akkori berendezésénél, amidőn az iparossegédnek menni kellett a világba, vándorolnia, hogy világot, emb..eket ismerni tanuljon, továbbá önállóságra szokjék, s kiszakítva az otthon köréből a maga emberségéből próbáljon megélni. Ha aztán ezek a Wanderjahrek kifogástalanul elteltek, akkor lehetett csak mesterré.

Éppen ezért a céheknek az akkori idők szelleméhez mérten óriási tekintélyük volt. Látjuk ezt különösen Németországban, de nálunk is. Mert a városoknak a főjelentőségüket és típusukat az iparos céhek kölcsönözték. A városok pedig a középkorban igen nagy jelentőségre vergődtek. Németországban egyes városok a maguk köztár-