Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-29 / 26. szám

A helybeli orvosok és gyógyszerészek pár hó előtt egyesületbe tömörültek s havi összejöveteleiken megbeszélik a közegészségügy legfontosabb dolgait. Rá irányítjuk ez áldásos egyesület figyelmét a nyári napok beálltával a köztisztaság fontos feladatára s kövessenek el mindent, hogy az általuk jónak tartott és javasolt rendszabályok az egész város területén a hatóság által szigorúan végrehajtassanak.

Különösen egyet kérünk: szüntessék meg az utcák seprését délben ! Ne vezényeljék támadásra életünk ellen a bacilu- sok hadseregét!

Zenevizsga.

Múlt csütörtökön a Zsembery Ilona zongora- művésznő vezetése alatt álló zongora-iskola növendékei mutatták be elhaladásukat a Kaszinóban.

Nemcsak a szülők, de a zenekedvelők és érdeklődők nagy számban gyűltek egybe, hogy meghallgassák a jeles tanítónő növendékeit, kik egy- től-egyig igazi zenetehetséggel vannak megáldva. A műsor a következő volt:

1. Szentmiklóssy Józsi, Gael: Mignon Gavotte.

2. Lajos Elza, lvanovici: Polka Galopp.

3. Alföldy Mariska, Gael: Pierette Mazurka.

4. Gr. Teleky Gabriella, Horváth : Baba táncok. Négykezés Damokossal, Poldini: Morce- aux pittoresques.

5. Wiessner Erzsiké, Bőhm : Salon Fantasie.

6. Bommersbach Margit, Bőhm: Veilchen Melodie.

7. Miskovszky Edith, Gaenschals : Waldeszauber.

8. Berindán Margit, Gaenschals : Mignon.

9. Almer Ida, Egghard : Impromtu.

10. Schreiber, Gaenschals: Erika.

11. Stoll Sarolta, Bőhm: Äipler’s Abschied.

12. Mostis Piroska, Eilenberg: Liebeszauber.

13. Berksz Erzsiké, Gaenschals Lotosblumen.

14. Stoll, Mostis, Négykezes, Eilenberg: Glockenspiel.

2

______________________________________

1. Datnokos László, Schumann : Träumerei, Wichtige Begebenheit, Sinding : Frühlingsrauschen.

2. Homola Adél, Bohm : Schneeflocken.

3. Glück Ilonka, Schopin : Valzer 14.

4. Stella Aranka, Godard : 2 Mazurka.

5. Steinfeld Erzsi, Vogrich : Staccato Capirice.

6. Weisz Margit, Gaal : Magyar Rhapsodia

7. Almer Anna, Henselt: Etüde 6.

Kuhajda, Rubinstein : Polka 6.

Nagybánya 1914. évi junius hó 25-én.

Este 8 órakor.

Ebből a két Almer leány játéka elmaradt. Almer Anna játékának elmaradását őszintén sajnáltuk, mert a meghallgatott próbán oly finom, önálló felfogású játékot produkált, amely fénypontja lett volna ez estének.

Mindennek előtt konstatálnunk kell, hogy Zsembery Ilona művészi tehetségével, tanítási módszerével városunkban komolyabb zenét kultiváló nemzedéket teremtett meg. Különösen látjuk ezt a kezdőknél, kik az első alap elsajátításával a legszebb reményekre jogosítanak. Nem is igen merjük Zsembery Ilona kiválóságait himes szavakkal hirdetni, mert attól tartunk, hogy másoknak is felhívjuk reá figyelmét s igy könnyen meg történhetik, hogy elédesgetik városunkból, ami pedig valóságos csapás lenne városunk zenefejlődésére.

Végig pillantva a lejátszott műsoron azonban, sajnálattal kell látnunk, hogy abból a klasz- szikusok legkiválóbbjai, mint Mozart, Heyden, Schubert, Schumman, Grieg, Strausz Richárd és a kit legelői kellett volna említenünk: Beethoven hiányzik.

Igaz, hogy a darab megválasztását a növendék temperamentuma irányítja, de mégis jó lenne például a minden idők legnagyobb mesterének: Beethovennek csodaszép müveit forszírozni, ha mindjárt azokkal a külső teknikai csillogás hátrányt is szenvedne. A komoly klasszikus zenének az utóbb nevezettek a kiváló képviselői.

A növendékek tehetségéről a legnagyobb elismeréssel kell szólanunk; a kicsinyek közt nem egyben „isteni szikrát“ látunk, ami a Zsembery Ilona vezetése alatt nemsokára lánggal fog égni.

A közönség egy érdekes est művészi benyoNAGYBANYAI HÍRLAP

__________

má

sával távozott a zenevizsgáról s a szülők a legszebb reménységgel nézhetnek gyermekeik jövendője elé.

___ 1914. junius 29.

HÍ

REK.

Junius 15.

Halászlegény.

Ezüstös vizen ing a csónak,

Halászlegény mért vagy oly szomorú ? Sorsa veszélyes csolnakodnak,

Azért gyötör téged a bú ?

Szellő sem ing, csolnak sem ring.

S én mégis egyre fázom,

Vihar nem is dúl odakinn,

Leány! te vagy világom !

Szerettem én e lányt, ki kedvesem,

S elébe térdeltem egy este:

„Szeretsz-e lányka?“ „Sohasem.“

Szellő sem ing, csolnak sem ring.

S én mégis egyre fázom,

Vihar nem is dúl odakinn,

Leány ! te vagy világom !

Sötét felhő emelkedik,

A hullám is dagad,

Halászlegény vigyázz !

A csolnak ingatag !

Sivit a szél, rideg az éj,

Felkorbácsolt habok Lökik, taszítják az örvénybe A lélekvesztő csolnakot.

Halászlegény fejét tenyerébe hajtva Zokogott lassan csendesen Vészes hullám jő, széltől egyre hajtva Közelb, s az evező pihen.

„Meg vagyok csalva, elhagyatva !

Leány ! Leány ! Ó kedvesem :“

A hullámokban is csak őtet látja Kitárja felé karjait,

Deszka ropog, hullám zubog,

S az örvénylő habok Felborítják az ingó csolnakot.

Itt újra nevetni kezdett. — Sándor, szólt az asszony, talán óhajtana vacsorához átöltözni ? Szobája rendben van.

A férfi felemelkedett. — Igaz, hogy siralmasan nézek ki, szólt végig tekintve öltözékén, körülbelül úgy, mint a tékozló fiú.

Meghajtotta magát s elment az ajtóig, onnan újra visszafordult:

— Talán jobb lenne elmenni örökre, miért szenyezné be magát velem Mária ?

— Ne beszéljen igy Sándor, felelt az asz- szony, s finom vértelen kezét rátette férje vállára. — Nem szabad ily rettenetesen megalázkodnia.

A férfi elborult szemekkel szorította arczát felesége kezére: — Oh, édes jó asszony! volt idő, midőn majdnem megörültem a vágy miatt, hogy láthassam.

Az asszony egy kissé mosolygott, de nagyon színtelen, szomorú volt a mosolygása; megsimogatta férje fejét, mint a gyermekét szokták s aztán azt mondta:

— Csak siessen vissza ide; ha akarja nem téríttetek az ebédlőben, hanem itt az én szobámban.

— Úgy mint hajdan . . . mormogá a férfi menetközben.

*

Együtt vacsoráztak a kényelmes kis nappaliban, az inas komoly arczczal csendesen mozgott a szobában, s épp qly kifogástalan hiedelemmel szolgálta ki gazdáját, mint az előző időkben.

Itt hagjtam, elmentem egy szó nélkül, mint aki eszét vesztette. Egy ideig nem gondoltam magára, járta a vig élet — ő ugyancsak értette a módját! Minden este tivornya, pezsgő, aztán egy reggelen eszembe jutott maga, a maga gyönyörű szeme, szelíd szava, édes, tiszta ajka, s akkor reggel vertem meg azt a teremtést először.

Az asszony Összeborzadt. — Úgy bizony először, mert azután többször megvertem, — a hányszor magára gondoltam, mindég megvertem, — pedig ez gyakran történt, — ő tűrte, mert még volt pénzem. Néha sirt, máskor visszaütött. Oh, be utáltam 1

— Hallgasson, mondta az asszony.

— Hallgassak? oh nem, magának tudnia kell, milyen aljas voltam, magának mindent el kell mondanom. Ettől kezdve inni kezdtem; mindig ittam, ha volt rá alkalom. Már nem törődtem vele; jól tudtam, hogy megcsal, de nem bántam. Még együtt laktunk. Néha sértő szavakat mondtunk egymásnak, aztán ha részeg voltam, megcsókoltam.

Mária fázósan húzta össze szép karcsú nyakán a nyest colliert s tekintete esdőleg kereste az ablakon át a hófellegekkel borított eget.

Csúnya, zimankos idő volt ott künn, nagy pelyhekben hullott a hó s a kastély kopasz fáit tömegesen lepték el a rikácsoló varjak. Már esteledni kezdett s a szobában ülök alig láthatták egymás arcát.

A férfi egy ideig hallgatott, s nyugtalanul nézegetett szét a kényelmes meleg szobában, várta, hogy az asszony mondjon valamit.

Az asszony nem szólt, csak nézte szomorú szép szemével a hófeihőket.

A férj újra beszélni kezdett, rekedten, majdnem suttogva:

— Ekkor már a tőnk szélén voltam, kártyáztam, hogy pénzt szerezzek, ez aztán elvitte azt is, a mi még megmaradt. Már nem volt több hitelem, birtokom túlterhelve adóssággal kótya- vetyére került volna, ha maga . . .

Az asszony hirtelen közbeszólt: — Hagyja ezt Sándor, minek arról beszélni !

— Minek ? oh, mennyire szégyeltem magamat ! Maga a martyr, a megalázott, megcsalt feleség kifizette az adósságaimat!

Itt a férfi kacagni kezdett, idegenszerü csukló kaczagással.

Mikor megtudtam, - folytatá - éppen Bécsben voltunk; ő az operába készült s a tükör előtt igazgatta a haját. Én beléptem hozzá azzal a szándékkal, hogy szakitok vele, de mikor megláttam a briliáns riviéret a nyakán, elfogott a düh. Azt mondtam neki, hogy tegye le, mert az ékszerész számláját is a feleségem fizette ki; ő nevetett és megrázta a vállát. Ekkor letéptem nyakáról a riviéret . . .

Mária ijedt mozdulattal tette kezét férje karjára.

— Ne féljen, szólt a férfi, nem történt sem- níi baja ; összeszedte mindenét és elment, — elvitte a riviéret, elvitt mindent, még az én gyémánt melltümet is.