Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-08 / 27. szám
leg iyég nagyobb százalék kamatot fizetni s. eme'nett írtég a tőkébe is törleszteni! Nagyon neh(£ lesz. A mikoV mi ajánlottuk, aránylag jóval jobb időkben, hogy a városi takarékpénztár is haladjon a korral és kórral s szedje a viszonyok által megkövetelt kamatot, mert kirótt feladata és kötelessége a városi pénztárba a kontingentált jövedelmet beszolgáltatni, különben a hiányt pótadóval kell az adózó polgárságnak fedeznie : a polgárság érdekeinek hangsúlyozása gyűlöltté és elfogadhatatlanná tette indítványunkat ; most pedig s aránylag jóval rosszabb időkben ugyanezzel az indokkal kell nyomoritaniok bennünket, mert végre belátták, mikép teljesen mindegy, hogy a város érdeke kívánja a pénztár jövedelmének biztosítását vagy pedig, hogy a polgárság érdeke parancsolja a pótadóval fedezendő hiány csökkentését! A város se elébbvaló, mint a polgárság, de mindkettőnél annak az álszeméremnek kiirtása, hogy t. i. mi ellent tudunk állam a kornak és kórnak, holott az tűnt ki, hogy azzal még csak haladni sem tudunk, hanem nagy nehezen utána kullogunk ! Ebből a kullogásból pedig most megint ne iramodjunk előre, mert kímélni a polgárságot, hogy tőketörlesztés követelése nélkül 8 % kamatot fizessen (ez az eset volt az, mikor nem akartunk haladni a korral) és ölni a polgárságát, hogy tőketörlesztés követelése mellett 10 % kamatot szolgáltasson (ez a mai eset, a mikor túlságosan hajlamosok vagyunk a kórra) : olyan bánásmód, mely nem a finán- ciális intelligencia fogyatékosságot árulja el, hanem a józan észnek kiküszöbölését onnan, a hol arra minden magasabb készültség és tévesen felfogott, vagy álindokul alkalmazott méltányosság helyett szükség van ! Gyermekvédelem. Az utolsó évtizednek Magyaiországon a gyermekvédelem emberbaráti munkájában oroszlánrész jutott. Rövid tiz esztendő alatt a gyermekvédelmet istápoló különféle jótékony egjesületek oly örven- j detes számban szaporodtak, hogy ma már méltán állíthatjuk Magyarországot a jótékonyság terén vezető államok sorába. Legújabban ritka nemes példával veszi ki részét az emberbaráti szeretet lélekemelő védelmi munkájából hazánk egyik fontos nemzetgazdasági intézménye: Az országos selyemtenyésztési felügyelőség Szekszárdon. Ez az intézmény, mely a 1 selyemtenyésztés kultiválásában immár több, mint háromévtizedes buzgó munkára tekinthet vissza, a szegény köznép anyagi boldogitása körül, újabban is kitűnő jelét adta az emberi gondolkozásnak. Elhagyott és árva serdülő leánygyermekek i számára selyemgyári leány-otthonokat létesített és pedig kísérletképpen egyelőre kettőt. Egyiket a győri, másikat a tolnai selyemfonó mellé. Talán mondani is fölösleges, hogy ez az intézmény milyen jelentőséges az ország elhagyott serdülő leánygyermekeinek védelme szempontjából. Akinek alkalma volt az intézményt megtekinteni, elragadtatással állapíthatja meg, hogy az otthon rend, egészség, szigor, igazságos és jó bánásmód tekintetében vetekszik bármily elsőrendű női nevelő'n- tézettel. A tolnai otthon remek, minden ,kényelemre beosztott épület. Százötven növendékre van benne háló, ebédlő, társalgó, játszó és betegszoba, sőt még fürdőszoba is. Mindenütt páratlan tisztaság. Reggeli kávé, tej vagy rántott-leves. Ebéd hétköznap 3 fogás, vasár- és ünnepnap 4 fogás, Minden étkezésnél a gyári orvos végigizleli az ételt, addig feltálalni nem szabad. Életrend : reggel félhatkor kelés, félóra öltözködés. Hattól fél 8-ig yári foglalkozás, azután félóra reggeli idő. Majd 8 órától déli 12 óráig ismét gyári foglalkozás. Délben egy óra ebéd, fHóra szórakozás szabadban. Délután 2-től 6-ig ismét gyári foglalkozás. Este 6-tól 7-ig szórakozás a szabadban, 7 órakor vacsora, 8-tól 9-ig ismét szabad szórakozás, pont kilencz órakor takarodó. így megy napról-napra szigorú felügyelet mellett. A vasár- és ünnepnapok templombamenéssel, önképzéssel, női kézimunkával és szórakozással telnek el. Hetenként egy-egy leány a gyári munkától fel van mentve, a konyha-gazdasághoz osztják be és a főzés minden ágában kiképzik. Az igy nevelt leány azután kifogástalan tényezője a társadalomnak, mint jó gazdasszoiiy pedig kincses alanya lesz a családi tűzhelynek. De van ennek az intézménynek más nemes oldala is. Az árvaleánykák gyári munkájukért rendes napszámot kapnak : egy korona kezdő fizetéstől elérhető 3 koronáig. Ebből a napszámból csekély 25 százalékot vonnak le lakás, ruházat, étkezés és minden egyéb készkiadás czimén. A többit postatakarékba rakják. Nem egy leánynak szépen megtakarított pénzecskéje van már. Automatikus számítás szerint 12 éves kortól betöltött 18 évig 3060 korona megtakarított pénze lesz egy ily elhagyott sorsból védelembe vett szegény leánynak. Az országos selyemtenyésztési felügyelőségnek ezzel a két gyermekotthonnal való kísérlete remekül bevált. A győri és tolnai leányotthonban eddig közel 300 leánygyermek van elhelyezve. Ha megvalósul a felügyelőségnek az az üdvös szándéka, hogy a összes hazai selyemfonók mellé alapit ilyen leányotthont, akkor rövid pár év múlva közel 2000 elhagyatott és árvaleányka talál menedéket. Hány tekintélyes számú elveszettnek hitt ár- valélek boldog élete fog tanúskodni országszerte arról, miképpen lehet a nemes munka jegyében a *ársadalom elhagyatottságából számos veszélynek kitett ártatlan lelkeket a boldogulás útjára emelni és a tökéletes erkölcsi életnek megmenteni. Jegyzetek a Dalegyesület estélyéről. Julius 5. . . . Szólt a vándor: — Méltó becsüléssel üdvözöllek, óh otthonom ! A vizsgálódástól megfájult szememmel bámulom szent szépségedet, és ápolt fogakkal harapom betegesen ködös levegődet. Te szent város! Oltáraidra sok áldozatot hordozol, de ahova valóban kellene, oda csak keveset, nagyon keveset! Te méltatlan isteneknek áldozol . . . * * a kedvesét agyonlőtték, a családjától kitagadott uriasszony a zsandárok szakácsnéja lett. A kapcabetyárokat, akik közönséges utonállók voltak, a puszták igazi fiai megvetették és szóba se álltak velők. Leghíresebb betyárok voltak: Devecz András, Angyal Bandi, Zöld Marci, akiről Petőfi népszínművet irt, Patkó Bandi, Bogár Imre és Rózsa Sándor. Ez a középtermetű, komor és szótalan ember, aki a szamosujvári börtönben végezte életét, 1848-ban kegyelmet nyert s csapatával a rácok ellen küzdött. Legényei karikás ostorral voltak ellátva, mint a Hunyadi-huszárok. Egy ideig vitézül és elég becsületesen viselték magukat, hanem aztán sok panasz ment ellenük Vukovics Sebő kormánybiztoshoz. A rác templomokból kihurcolták a misemondó ruhákat, magukra vették, maskarákat csináltak magukból, a papokat megcsufolták, a néppel kegyetlenkedtek s emiatt később feloszlatták ezt a veszedelmes csapatot, amely valóságos ostora volt a rácoknak. Zöld Marcit a szolgabiró tette betyárrá. Nemes ember volt, mégis besoroztatta. Zöld Marci aztán megszökött és betyár lett. Vele esett meg, hogy magánosait négy német tisztet állított meg a pisztolyával. Elszedte mindenüket, aztán közéjük dobta a töltetlen pisztolyt. Sokat emlegették valamikor Sobri Jóskát, aki igazi betyár volt s azt hiresztelték, hogy nem más, mint egy előkelő szabolcsi főur, aki nagyon szerette a betyáros öltözetet, a borjuszáju inget, az ezer ráncu lobogós gatyát, hosszuszáru csizmát, makrapipát és darutollas pörge kalapot. Egy dancsházai földbirtokos is betyáros viseletben járt; egyszer fokossal kezében nagyot köszönt Tisza Kálmánnak, aki nyájas „Isten hozott“-tal felelt. Akik nem ismerték a föld- birtokost, elámultak, hogy Tisza Kálmán oly nyájasan fogadja egy betyár köszönését. Volt e föl- desurnak egy szobája s a kőkorszaktól fogva ezer és ezer kés meg bicska benn. Úri betyárnak hiresztelték J. Gyuri gazdag szabolcsi földesurat is, akinek száz meg száz tréfája ismeretes. Egyszer ezer pengőbe játszott egy mágnás barátjával s mindig az nyert, akinek az orrára előbb szállt a légy. Egyszer meghívta az egész falunépét lakomára. Haragudott rájuk, mert föl-fölgyujtogatták a szénaboglyáit. A lakomát a mezőn négy nagy búza asztag közt tartotta s mikor az atyafiak már alig bírtak szuszogni s a földön hevertek, mind a négy asztagot egyszerre fölgyujtotta. Persze hanyatthomlok menekültek az elázott vendégek, hogy meg ne égjenek. Hamuvá lett egy pár ezer kereszt búza, de a tréfa sikerült. J. Gyuri nevetve kiáltotta a menekülőknek: — Tapasztaltam, hogy szerettek gyönyörködni a tüzjátékban, tehát most kedvetekre gyönyörködhettek. Az úri betyárokról tömérdek adoma forog közszájon, minek persze a tizedrésze sem igaz. Beszélik, hdgy Patkó Bandi egyszer egy dunántúli plébánosnál mint az uj megyés püspök mutatkozott be, kártyán elnyerte minden pénzét, majd az egyház pénzét is magához vette és elillant. Egyszer meg mágnásnak jelent meg egy főúri estélyen s éjféli szünetkor pisztolyt rántott e)ő, a terem közepére állt s felkiálltott: — Én vagyok Patkó Bandi, senki se mozduljon. Pénzét, ékszereit tegye le mindenki a földre._ És mindenki szótfogadott a betyárnak, aki aztán összeszedte a garmadába gyűlt ékszert és kocsin elhajtatott. Hasonló kalandokat beszéltek Sobri Jóskáról is. Az Alföldön ez a nóta járta Rózsa Sándorról: Rózsa Sándor az én nevein, Szabad rablófejedelem: Jobbágyaim az utasok, Én meg fejedelmök vagyok. Hires betyár volt az ötvenes években Orbán Bálint és Vig Miska is. Ez utóbbit elfogták, de harmadnapra cimborái a börtönfalat kiásták és megszabaditották. Később egész Szabolcsvármegye pandúrja üldözte; meglőtték és elfogták. A törvényszék halálra Ítélte és Debrecen határában fel- ! akasztották. Amikor gróf Rádai Gedeont nevezték ki kormánybiztossá, a két bihari csendőrbiztost is hűvösre tették. Az egyik öngyilkos lett, a másikat később fölmentették. Mióta a csendőri intézményt életbe léptették, vége szakadt a régi be- i tyárvílágnak. Az utolsó Savanyu Jóska volt.
