Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-16 / 7. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1913. február 16«, államot alapítania. S csakis a magyar államiság keretében épülhet itt hatalmas művelődés. Magyarok ereje és szelleme hozta ide a nyugat szellemkincseit, hogy azokat a maga egyéni módja szerint feldolgozza és értékesítse. Magyarok emberies érzése fogadta testvérekül a legkülömbözőbb fajokat és felekezeteket, s az is csak nemesebb gondolkozásának és mélyebb belátásának bizonyítéka, hogy azokat nem kiirtani, hanem magába olvasztani igyekezett, s igyekszik. Ám küzdjenek egymással a külömbözö társadalmi csoportok és érdekek. Ám érvényesüljön minden ' jóravaló törekvés, mely a maga létét a többinek tönkje nélkül biztosítani kívánja. Csak az erők érvényesítése teremt életet s biztosítja a nemzet egészének haladását. Létjoga azonban csak oly csoportnak, iránynak van, amely mindenek- fölött álló vezéreszmének a magyar nemzet fennmaradását és felvirágzását tekinti. Amely párt, osztály, felekezet vagy bárminek nevezett közösség nem a nemzeti eszme alapján áll, árulást követ el úgy a nemzeti, mint az egyetemes emberi eszme ellen, s önmagát közösíti ki mai állami közösségünkből. Igen örvendetes, hogy a szociálizmus levetve a nemzetköziség köpönyegét, mindjobban a nemzeti jogok alapjára helyezkedik nálunk is. A francia munkás is hü fia marad azért hazájának, habár tagja is a szociálista szervezetnek. A munkásság, ha valóban a nemzettest tagjává válik, nagy hasznára lesz a maga szervezettségével az államnak és a nemzeti erőnek! A „NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA Van még egy óhajtásom .... — Eminescu. — „Mai am un singur dór.“ Van még egy óhajtásom: Ott hunyjam le szemem A zsongó tenger partján, Egy csöndes esteien. Erdő legyen közelben, Hol utói ér a vég’; A tenger tükörében Nézze magát az ég. Nagy fény és pompa nem kell, Koporsó is minek? Csak vessenek egy ágyat A hulló levelek. Ne sírjon senki értem, Ha jön a kikelet; Őszkor susogjanak csak , A hervadt levelek. Amikor a források Csobogva omlanak S a fák tetőin játszunk A fényes sugarak: Törjön keresztül búgva A hűvös esti szél És hulljon a fejemre A hársróla levél. . A nők választójoga. Bédy Schwimmer Róza, a feminizmus magyarországi apostola a napokban felolvasást tartott a nők választójogáról. Az érdekes felolvasásból a következőket közöljük: Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy miért vau szüksége a nőknek a választói jogra és ma, amikor ezzel a kérdéssel már Ázsiában is foglalkoznak és a köztársasággá emelkedett Kina par- ! lamentjében 9 nő ül, nálunk még nagyon sokan I azt állítják, hogy a nők választói jogát csak a hoppon maradt vén kisasszonyok találták fel, mert ; nincs egyéb dolguk. Pedig a tapasztalat azt mu- i tatja, hogy a feminizmusnak a legboldogabb, a legharmonikusabb családi életet élő asszonyok a legjobb katonái. Hiszen ez a harc nem a nemzetnek egymás ellen való harca, hanem harc az elő- itéletek ellen. Mert nagyon káros előítélet az, bogy a nővel nem kell politizálni, az csak maradjon meg a fözőkanál mellett. Hiszen manapság az életnek minden megnyilvánulása alá van vetve a politikának, még a lélekzetével is. A legutóbb egy Bala- tonmenti városban tartott előadást és már előre örült, hogy a rossz pesti levegő után végre kitűnő balatoni levegőhöz fog jutni. De bizony mindjárt megérkezése alkalmával valami kellemetlen bűz ütötte meg az orrát, amely nem akart megszűnni. Amikor kérdezte, hogy mi ennek az oka. azt felelték, hogy rossz a kanalizáció. Ezért kellenek asszonyképviselők, hogy az ilyesmit ellenőrizzék, hogy a csatornázás építésekor ne lopják el a csatornázási költségek felét. Hát a pesti gyermekek tüdejének védelme, ahol" minden talpalatnyi földet beépítenek, a városok, ahol tífuszt isznak viz helyett, az élet drágulása rossz kereskedelmi szerződések miatt, a gyermeknevelés és oktatás, mind oly problémák, amelyek első sorban az anyákat érdeklik, amelynek intimitásait a nők ismerik, mégis megcsinálják ezekről a törvényeket nekik — nélkülök. Választói jogot kell tehát követelni, hogy beleszólhassanak mindama dolgokba, amelyek az A pillanattól kezdve Mikor csöndes leszek: Benépesíti lelkem A szent emlékezet. A hajnalpir, —- mely fülkéi Az árnyékok nyomán, — Lesz újra hü barátom És mosolyog reám. S a mig a tenger hangja Élesen nyöszörög : Csak én leszek magamban Egy csöndes puszta rög .... Románból : Révai Károly. Téli utazás Fernezelyre. Irta: Fejes-Boldisór Ferenc. A szánka csörrenve állt meg kapunk előtt. .. Üt perc mulvá szágoldottunk kifelé ... Ki ebből a városból, mely végtelen tömegével szinte a lelkünkre tapadt és nyomkodta, mint mázsás súly beteg, szegény városi lelkünket. Előttünk a nagyszerű hó, éles fehérség, köröttünk a beöltözött házak, meleg bundákból pöfékelő tömbök, mert mindegyiknek a tetején apró nyíláson secessziós és galambducos kéményekből vékony pántlikában szállongott a füst. És itt a házak között a szűk utcában még jobban érzett a város fojtó levegője, az emberek borúsan álldogáltak, vagy futottak a szomorú házak tövén és szinte lesirt mindenkiről a vágy, valami mérhetlen fájdalom, valami meg- foghatlan sóvárgás, amint a velünk tovasikló szán után bámultak............. életnek eme fontos kérdéseit szabályozzák. Hiszen a férfiak ma már még a matematikát is fejtetőre állítják. Mert a matematika azt állítja, hogy egy, meg egy az kettő, pedig a házasságban jog tekintetében úgy áll a dolog, hogy egy, meg egy az egy, t. i. a férfi. Nem találják-e természetellenesnek, hogy a gyermekkel szemben csak az apának vannak jogai, az anyának pedig nem ? Hogy a gyermeket a törvény előtt csak az apa képviselheti, az anya nem? A-férfiak csillagokat Ígérnek, a női piedesz- tálról rcbegnek kellemes meséket. Cirógatnak szóval és véresre vernek tettel. Pedig mennyi társadalmi célokat szolgáló eszme vár megoldásra, amelyeket igazában csak asszonyok segítségével lehetne elintézni. A tüdővész elleni védekezés, az alkoholizmussá tulságba vitt militarizmus mind oly kérdések, amelyeket csak törvényes utakon lehetne szabályozni és a köz boldogitására megoldani. De kell, hogyanok helyet foglaljanak a parlamentben a jogegyenlőség elvénél fogva. Az ország nemcsak férfiakból áll, hanem nőkből is. Nincs férfi nemzet, hanem a két nem együttvéve teszi a nemzet összeségét. Épen a közelmúlt mutatja, hogy mint bántak el a nőkkel a férfinem törvényhozói. A legnagyobb jogtalansággal kezelték őket. Ott van a postatisztviselőnők ügye. A nőket a szolgai rangsorba sorozták akkor, amikor az ugyanazon képzettségű és ugyanazon munkát végző férfiakat a kezelőtiszti személyzethez osztották be.; Az állami dijnokok fizetésrendezésénél a nők diját 20 fillérrel alacsonyabbra szabták naponként. A tanítói fizetésrendezésnél a tanitónőkat alacsonyabban dotált fizetési osztályba sorozták, mint a férfiakat. Meg kell hogy adják Magyarországon a nőknek a politikai önrendelkezési jogot, itt ahol a tradíciók azt is mutatják. Itt a nőknek követküldési, királyválasztói jogai stb. voltak, tehát kikeli küzdeni jogaikat most is. És ehez nincs egyébre szükség, minthogy minden nő tegye meg a cél érdekében mindazt, amit megtehet. De azt energiával, az igazságtudásával, mindenütt és mindenhol szint vallva és nem rettenve vissza semmitől. Mi pedig siklottunk kifelé szabadabb terekre. A hó lassan szállongani kezdett és diskréten, bár engedelem nélkül letelepedett ruhánkra, kalapunkra, néha arcunkra, orrunkra, szemünkre. Ó be kellemes volt ez! .... Ti hátrasuhanó házak és emberek ha tudnátok ezt! Pedig mi megyünk, pedig mi repülünk és ha egy pillanatra csak gondolunk rátok .... A házak ritkulni kezdtek és a hó már vastagon, sűrűn esett, szinte elsötétített mindent nagy tömegével, vakítóan fehér nagyszerűségével. És már nem szerénykedett, de dühösen, tolakodóan, hogy merészelünk a birodalmában járni, nekünk támadt és elborított és vagdosott, szánkba, szemünkbe süvített. Mert felszántottuk dagadó, puha, friss párnáit, miket lázas sietséggel terített le utón, házon, mindenütt. Mi repültünk és a hó süvített és a szél dühöngve sírt és tépázta, cibálta ruhánkat és elvaki- totta szemünk. Hűli! micsoda passzió! Micsoda rémletes paszszió, szembe a síkság és a mögött a hegy és oldalt is hegyek, amik mind szégyenkezve gyors iramban fordítanak hátat nekünk. Mert mi már nem is megyünk, mi már állunk, csak a lovak patái csattognak olykor, csak a szán sikit, ha kavicson csusszan keresztül néha. És az a zengő hóesés, ez a tömött nekiszakadás, már szinte betemetett a szánba elborítva fehér leplével. És azok a hegyek ott néma kolosszusok és az a rettenetes, dermedtség ott rajtuk, az a szinte nyájas megfo- gultság, hadd hulljon a hó, hadd süvítsen a szél, meleg bunda rajtam és zengő aranynak melegsége bennem, hadd hulljon a hó, hadd süvítsen a j szél! . . .
