Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-16 / 7. szám
1913. febuár 16. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 3. Boldognak érzi magát, — fejezte be a beszédét — ha az elmondottakkal impulzust adott egyeseknek a téma feletti gondolkozásra és ha az elvetett eszmék termékeny talajra találnak. Komoly időket élünk, de már pirkadni kezd és bármit hirdessenek is a népjogok ellenségei, a hajnalnak el kell jönnie, mert a hajnal nem azért jön el, mert a kakas kukorékol, hanem a kakas kukorékol azért, mert érezi a hajnal közeledtét. A tanitók fizetésrendezése. A tanitók fizetésrendezéséről szóló törvény- javaslatokat a képviselőház bizottságai most tárgyalták le. E javaslatok egyike az állami, másika a községi és hitfelekezeti elemi népiskolák tanitói- nak illetményeit rendezi. Az eredeti javaslat szerint az állami s a községi és hitfelekezeti elemi népiskolai tanitók részére — az utóbbiaknál eddig fennállott alapfizetés és korpótlékok helyett — a javaslatok egységes fizetési rendszert állapítanak meg s a kezdő javadalmazáson felül, az állami tisztviselők fizetéséről szóló törvény mintájára, három fizetési osztályt, minden fizetési osztályon belül pedig három fizetési fokozatot állapítanak meg, az itt közölt táblázat szerint: Fizetési Évi tizeÉvi lakáspénz a Z tés a f. 11. j 1JI.| IV. V. VJ. VII. £ I 3 B U férfi nő ' tanítóknál p \s korona ’feezdö javadalmazás 1200 600 ' 540 480 420 360;300 240 : '' | '3 1400 ■ j in. ! 2 1600 800 720640 560 O JL GO 32 0 j í 1800 1 ! 3 2000 ■ "• II. 2 2200 900 810720!630 540 450 360 1 | 1 2400 1 3 2600 2600 férfiI 1000 900 8(X) 70(1600 500 400 1. í 3 2900 2800 . | j 900Í810Í720I680 360 ! ■| 1 3200 3000' nő04U-40U E táblázatban feltüntetett fizetések az állami s községi és hitfelekezeti elemi népiskolai tanítókra egyformán vonatkoznak. Minden kezdő tanítót a kezdő javadalmazásként megállapított 1200 koronával kell alkalmazni, honnan a fizetési osztályokba előléptetés, a fizetési fokozatokba pedig automatikus előlépés utján jutnak. Azokat a tanítókat, kiket e törvények működésben találnak, beszámítható szolgálati idejük alapján a megfelelő fi-. ' zetési osztály megfelelő fokozatába kell besorozni. Az előléptetés joga az állami iskolai tanítóknál 1 a minisztert, a községi és hitfelekezeti' iskolai tanítóknál az esetben, ha az állás államsegély nélküli, a tanitó alkalmazására jogosult hatóságot, államsegélyes álláson működő tanítóknál pedig szintén a minisztert illeti meg. A kezdő javadalmazásból a III. fizetési osztályba — mindkét kategóriában — a férfiak két év, a nők négy év alatt lépnek. Azután az állami iskolai tanitók minden fizetési osztály minden fokozatában négy évet, a községi és felekezeti tanitók pedig a III. fizetési oszfály kivételével, szintén négy évet {öltenek. Az utóbbi csoportba tartozó tanitók szolgálati ideje a III. fizetési osztály minden fokozatára nézve — szemben az államiakéval — őt évben van megállapítva. Az illetmények emelkedése tekintetében a tanitók két csoportja közt a javaslat csakis ezt az időbeli különbséget óhajtja fenntartani s azt is csupán j az államnak a saját alkalmazottjaival szemben fennálló kinevezési joga szempontjából és a köz- | vetetten fenntartói kapcsolat kidomboritása, valamint a községi és felekezeti iskolák fenntartóinak anyagi helyzetére való tekintettel. E különbség í eredménye az, hogy az állami iskolai tanitók az egyes fizetési osztályok fokozataiban is három év- | vei hamarabb jutnak. A javaslatok az ez okokból fenntartott különbséget nem tekintve, a most érvényben levő 1907. évi XXVI, és XXV11. törvénycikkekkel szemben teljesen megszüntetik a fizetési különbséget. Amig ugyanis az itt jelzett törvények által kötelezőleg megszabott maximális illetmények az | állami iskolai tanitók részére lakbérosztályok | szerint 2400, 2500 és 2600 koronában, a községi j és felekezeti iskolai tanítókra nézve 2000, 2100 ; ! és 2200 koronáhan vannak megállapítva, addig a javaslatok szerint a tanitók mindkét csoportjában a férfiak 3200, nők pedig 3000 korana vagyis egyenlő fizetést érnek el. E számadatok egyszersmind a fizetés emelkedése tekintetében is tájékozást nyújtanak s ehhez még hozzá kell vennünk, hogy a jelenleg érvényben levő 1907. évi XXVI. és XXVII. t.-cikkek öt évnél kisebb időre szóló fizetésemelkedést nem ismernek, továbbá, hogy e javaslatok lehetővé teszik a kiváló tanítóknak a III. és II. fizetési osztály I-ső fokozatából a következő fizetési osztály utolsó fokozatába való sorón- kiviili előléptetését is. A természetben nyújtott lakásnak legalább két rendes padlózott szobából, konyhából, kamarából és a legszükségesebb mellékhelyiségekből kell állania. Ezenfelül ott, ahol az állam megfelelő ingatlannal rendelkezik, egy negyedholdnyi kert használatra, kert nem létében pedig évi húsz korona kertiilletményre van a tanítónak igénye. Az állami elemi népiskola igazgatásával megbízott igazgató-tanitó az igazgatói megbízatásnak I tartamára igazgatói pótlékban részesül, amelynek j összege 3—6 tanítóval biró iskola igazgató-tanitó- i jánál évi 200 koronával, 7—10 tanítóval biró iskola igazgató-tanítójánál évi 300 koronával, 10-nél j több tanítóval biró iskola igazgató-tanitójánál évi : 400 koronával állapittatik meg. Az igazgatói pótlék fizetés természetével bir : és ha a tanitó nyugalomba helyezésekor igazgatói pótlékot is élvez, a nyugdíj összegének megállapításánál alapul szolgáló beszámítható javadalmazáshoz hozzászámítandó, azzal a korlátozással azonban, hogy a beszámítható javadalmazásnak összege az igazgatói pótlékkal együtt, a férfitani- tónál évi 3400 koronát, a nőtanitónál pedig évi 3200 koronát meg nem haladhat. Az 1894. évi október 1 -je előtt nem állami iskolánál szolgált állami iskolai tanitók, valamint azok a községi és hitfelekezeti iskolai lanitók, kik már 1893. október 1-jét megelőzőleg működésben voltak s akiknek e szolgálatát sem az 1893. XXVI., sem az 1907. évi XXVI. és XXVII. törvénycikkek a fizetés emelkedése tekintetében, figyelembe nem vették, most e veszteség kárpótlásképpen, érdemesség esetén személyi pótlékban részesülnek. E A szél meg nem kérette magát, jött és oldalt dütötte a hulló havat. Minket is oldalba fogott és a hegy öléből kiszabadultai! egyenesen nekünk támadt. Micsoda sivitás, micsoda jajgatás! Az éjszaki sark jegesmedvéi sivithatnak Így, mikor a hideg meg veszi őket. Még érzett a zúzmara rajta, a Rozsály szörnyűsége .... És ez a boiond szél egy perc alatt veresre csipte az arcunkat és tükörsimára keméuyitette, a havat meg kihegyezte, élesre, tűszerűvé és ezeket az apró tűket, milliárdnyi apró szuronyt nekimeresztette az arcunknak, szemünknek. Seicenve fúródott belénk az a sok pici szilánk és utána sajgó kiütések támadtak mindenütt, ahol csak értek. Vo- nyitva zokogtunk a gyönyörűséges kíntól. Néha meg valamelyik, mikor már nem bírta ki az ostromot, kínjában felnevetett, s akkor harsanva kicsattant a többi is elgebbedve, elkényszeredve a ritka élvezetben. És a hegyek nem csinálnak egyebet, mint folyton és valamennyien hátat fordítanak, sarkon forognak, mitit elátkozott várkastély. A szörnyű hóesés mintegy függönyt akaszt elébük és most még sötétebbek, még ijesztőbbek ezek a bájos tavaszi hegyek, ezek a nagyszerűen zőldelni tudó domboldalok. — Íme ez a hid! — Szent Isten, csak mostan ?! Kicsi korunkban milyen könnyű volt idáig kifutni, kiszökni és most — az örökkévalóságtól jövünk és mégis csak itt vagyunk. És hogy fuj a szél! — Jajgatva kaparom le az arcomról a ráfagyott havat, de a szél rögvest teletöltötte újra friss, égető tü- szurással, ami még jobban fájt. — Az ut kanyarodott s hirtelen nekifordultunk egy hegycsoportnak, mely szembetoppanva velünk szinte elállta az utat. — Hidegen és mogorván és fönségesen reszkettem, amikor ránéztem. Ilyen hatalmak! Ilyen rettegett és félelmes hatalmak, amik ebből bólingattak rám! . . . . Istenem, ilyen néma és fagyos mosollyal ragyogni a világ felett, ilyennel uralkodni a téren, és időn ! Ez volna a boldogság, ha tudnék! . . . . Bennem tombolt a kikelet és nyár, valami trópusi eltüzesedése a vágyaknak és most minden eldermedt, minden megfagyott hirtelen bennem, ahogy ránéztem e rettenetes kolosszusra. Még jégcsapok is voltak rajta, egész vizesés, amint kaczagva akar lecsapódni a szikla tövére s hirtelen jéggé meredt. A hegyek parancsoló fönsége dermesztette meg. — Szemem már leragadt a szélnek és hónak ostromától, mely szinte betapasztotta, szinte kiszurkálta már, Az arcom egy egy nagy seb volt kiütött, kisebzett hustönk. De már mutatkoztak házak és fellélegzettünk. Célunk a falusi korcsma volt s beborítva, befehériive hóval befelé fordultunk a falunak. A fenséges hegy oldalt került s tövében a patak mentén csusszantunk felfelé. — Végre! . . . A szánkó csörrenve megállóit és mi kibontakozva a takarókból, beugrottunk a korcsmába. A barátságos meleg pár perc alatt felolvasztott, a kályha duruzsolt, a kocsis bort ivott és mi letelepedve a kályha mellé melegedtünk. Arcunkon a tűz lángolt s valami nagyszerű bágyadtság ömlött el testünkön. — Na ez mesés volt! - zengtük valamenyien Hátunk mögött egyszere csak felhangzott valami tilinkó. Egy havasi oláh fújta szomoruans kissé részegen, de nagyon-iiagyon érzelmesen, hoszura nyújtva a hangot. Egy gyermeknek fújta, aki ámulattal és szent tisztelettel hallgatta. Hegyes orrával, ráncos arcával, hegyes fejével az öreg bánatosan minden ütemre hozzábólongatott . . . Hegyek leszakadt zenéje értem a fájdalmadat! . . . A kocsis megitta borát és mi felcihelődtünk. A szánka fordult, felültünk, beburkolóztuuk, és mentünk lefelé. A hó talán még vastagabban kövérebben esett, mint mikor jöttünk. De a szél hátulról fújt, a szánkó gyorsabban siklott a meg- növekedett havon lefelé és mi repültünk. Ó, de milyen gyorsan. Egy-kettőre a fönséges hegy mellett voltunk, de ez nem is volt már olyan fönséges, olyan hatalmas. Hogyne, hisz nyitott szemmel néztem, nem fagytól, széltől betapadtan, feketének látva a havat is. De már hátat is fordítottunk neki. Nem csináltunk most mi egyebet, csak repültünk, nevetgéltünk, nem tréfálkoztunk, nem is volt ez gyönyörűség. Ó, hiszen nem fújt szembe gyilkos hideggel a szél, nem vágott és szúrt a hó, hanem puhán, bágyadtan esett és mi mentünk, kocogtunk visszafelé. Ó visszafelé mindig szomorú az ut! . . . És ni, ni! . . . már itt vagyunk, a hid, a házak, újra a szürke, sötét pöfékelő dombok . . . Jaj ez már a város! . . . Ilyen, hamar, ilyen hamar befutottuk az utat, az öt kilómétert, pedig milyen hosszú volt ez a kicsi ut arrafelé, arra, fel, a hegynek! A szánka zökkent, a lovak csörrenve rázták a nyakukat, mi kiugrottunk a szánból és beléptünk a házba, szürke, sötét, pöfékelő tömbbe, ahol barátságos, meleg fogadott, s ahol vig beszélgetés közben öt perc múlva elfelejtettük, hogy nemrégen még a széllel kacérkodtunk, és tréfálva eregettük szánkba az eltévedt hópihéket.
