Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-13 / 19. szám
2. 1913. május 13. Ily viszonyok között, ha akad ember, kinek társadalmi és politikai múltja gazdag tanulmányokat rejt magában és a ki e tanulmányokat feltárja és azokat nemzete javára kívánja fordítani, megindul ellene az áramlat, a személyes harc, a kételkedés, a gyanúsítás, a rágalmazás. Magánélete tiszta, hazafias érzése kifogástalan, vezérszerepre hivatottsága közismert, közéleti szereplése nagy sulylyal esik a mérlegbe : ez mind semmi, le kell rántani, be kell feketetni, ez a fő dolog ! Hogy ez megváltozzék, egyetértés, elvtisztelet és egymásnak megbecsülése szükséges. A pünkösdi lélek nagygyá és hatalmassá tette Krisztus tanítványainak kicsinyes seregét, azzá teszi ma is a hivő embereket. Nekünk, a kik a boldog Magyarország jövőjét fel nem adtuk, erre a pünkösdi lélekre van szükségünk, hogy egy-' gyek és nagyok lehessünk a hazaszeretetben. Jövel szent lélek . . . Tavaszi gondolatok. Egy igen-igen komoly, nagytiszteletre méltó könyv tanítja, hogy az emberiség a nű miatt vesztette el a Paradicsomot. Bizony, rettenetesen átkos dolog ez a szörnyű veszteség! Egészen jogos volna a férfiak panaszos kifakadása. De ám, az ábrándokat ébresztő tavaszkor, amikor az ibolyának és a gyöngyvirágnak — az erdő vadonatúj I din b sátora alól szétáradó — édes illatárja mámorossá varázsolja a tűnő perceket; tavaszkor, amikor lüktető élettel, ifjúsággal és határtalan szerelemmel van teli az egész világ, a madarak pedig — valamely hóbortos szenvedélytől elragadtatva — nem győznek eleget énekelni : is. De ami szegény legényeink nem tudták, hogy a „virtus“ nem abban áll, hogy henye életet éljünk, lopjunk, raboljunk, gyilkoljunk, egész vármegyéket tartsunk rettegésben, hanem hogy a szabadság és a nemzeti érzés mellett tüntessünk és a durva elnyomatásnak fittyet hányjunk. A betyárvilág legutosó, nagyon közönséges haramiavezére Savanyu Józsi volt. Találkoztam is vele, pedig olyan helyen, melyen akkor madár se járt és úgy elkíildhetett volna a másvilágra, hogy Istenen kivűl senki se tudta volna meg, de feltaláltam magamat s lekenyereztem egy illatos szivarral. Az igazi betyárvilág csak a hatvanas években grasszált. Kulics, Zöld Marci, Füle Dunántúl rettegett vezérek voltak, tele gyűlölettel minden iránt, igazán haramiák. Egy vált ki közülük, aki észre, jellemre, szívre az erdők és puszták fiainak szabadságot kereső' természetében méltóan képviselte a betyárvilágot. Ez volt Patkó Pista. Szép szál legény volt, járása rengő és hajlékony, mint a nyárfa; beszéde édeskés, okossága feltűnő, fekete bajusza alatt piros szája, mint két egymásraborult rózsaszirom, szénfekete szemei mindig úgy ragyogtak, mint augusztusi éjjelen a Sirius. Nem is bűn vagy más gaztett következtében lett ő betyár, hanem a szive vonzalma vitte rá, valami borongós hangulat, képzelődés, sejtelem, hogy ő hivatott arra, hogy a durva betyárvilágot bevonja a legendák szép, misztikus világába. Embereit is igy választotta meg; és mert a szegényt soha se bánilyenkor már a mi ajkunk is dalra nyílik és minden strófánk csakis a nőt dicsőíti. Tavaszkor, amikor a virágokat és a faleveleket vágyakozó epedéssel ringatja a fölébredt Természet illatos lehelete és a buja, enyhe tavaszi szellő titkosan súgott szerelmi vallomások édesédes szavait hordja selymes szárnyain: ilyenkor csakis a nők szép szemeinek bájos, meleg tündöklését látjuk a ragyogó csillagoknak káprázatos milliárdjában és csakis a nők bibor- ajkának édes, bóditó mosolygását látjuk minden virág csodás, sejtelmes alkotási! kelyhében . . . Ilyenkor, amikor forró szerelemtől mámoros az egész nagy mindenség és még a csillagok is epekedő, szerelmes pillantásokat látszanak váltani, ilyenkor aztán felejtve lesz az élet sokezer baja, kínzó gondja, emésztő bánata és felejtve lesz a sokféle kicsinyesség. Ekkor aztán, a menyeivé varázsolt földi lét boldog örömében erősen hisszük, őszinte meggyőződéssel valljuk és föllelkesülve hirdetjük, hogy : ha a nő által veszítettük is el a Paradicsomok de ám aztán épen a nő által is találtuk föl ismét! . . . Bénél Antal. Lendvay színház. Végre egy zsúfolt ház! A vasárnap esti előadás darabja, a „Czigányprimds“ zsúfolt házat hozott össze. Volt is miért. Az uj magyar operettet a magyar név dicsőségére könyveljük el. Invenciója, bőven buzgó ötletessége magán viseli a friss magyar talentum munkáját. A darab szövege meleg, érzelmes történetet mond el az öreg Rá ez Paliról, a régi prímások egyik utolsó mohikánjáról, ki szive mélyéből megveti a kotta-muzsikát, amelyet Laci fia a konzervatóriumban tanul. Sok csalódás éri az öreget; az élet keserűségei megtörik kemény derekát s a vén cigány végül is örökre leteszi a vonót a kezéből. Kálmán Imre, a zene szerzője a „Tatárjárás“-tó! a „Cigányprímásig“ nagy utat tett meg. Pontosan megállapítható a nivó emelkedése. Az uj operett hangszerelése kulturáltabb, finomabb, mint a légié. A magyar zene e darabban tudatos kifejezésre jut. Egyes dalai, mint például: „Palkó, Palkó, .öreg rajkó“, vagy a „Nádfödeles kicsi falu“ igen szépek. A „Hacacáré“ duettet a közönség páratlan lelkesedéssel és tetszéssel fogadta. Ami az előadást illeti, arról teljes elismeréssel kell szólanunk, melynek kimagasló alakja Barics volt, ki Rác Palit kreálta, élethüséggel, élesen megrajzolt színekkel. Hangja pedig páratlan szép. Bállá Mariskáról csak ismételnünk kellqne eddigi referádánkat; éneke, tánca, ruhái elragadóak. Dénes Elia hangjában ismét gyönyörködtünk, bár ez estén úgy véljük, nem volt dispónálva. Ross Jenő ügyes tánca, temperantumos játéka mindig megnyeri tetszésünket. Sümegi, Szepessy Szidi, Endrei, Szalóki Szendrői kifogástalanok voltak. Hétfőn este megismételték a „Cigányprímást“ elég nagy közönség előtt, pompás összevágó előadásban. Kedden Jarno György uj operettje, „Tengerész Kató“ került színre. A „Tengerész Kató" muzsikája kitűnő operett-muzsika. Csupa pompás operett-szám : belépő, duett, tercett, tánc, együttes, keringő, finálé jól és ötletesen instrumentálva, in- venciózusan, tele könnyed, de tartalmas vidámsággal. Az operett rendes súlypontja, a második finálé, kiválóan felépített, pezsgő erejű és komoly értékekben bővelkedő munka. A szöveggel már rosszabbul állunk. Ilyen sivár librettót csak bécsi szöveggyárosok szállíthatnak. Ám a közönség egy percig sem unatkozott, mert rég nem látott egyszerre a színpadon annyi karakterisztikusan mulatságos figurát. Bállá Mariska Katója temperamentummal telitett, ellenállhatlan humora, bájos gamin volt. Alakításában benne volt minden, amit Bállá Mariskában nagyra becsülünk: elragadóan kedves, közvetlen, eredeti, csillogó humorral szőtte át és utolérhetetlenné tette Katóját. Enni való bájos, csitri leány volt Pintér Irma, kinek oly parányi szája van, ■ hogy duplán kell csókot adnia, hogy kitegyen egy egészet. Dénes Ella jó volt, mint mindig. A férfiak közül Borbély, Barics, Ross, Szendrö, Sümegi váltak ki, és különösen Szalóki a zsidó-orvos szerepében. Szerdán Salten Félix szatirikus vigjátéka, az „Erős láncok“ került színre, melyben az udvari élet romatikája hoz egy idillikus történetet a színtotta, sőt m’inden üg\efogyottan segített, emlegetik ma is Dunántúl és emlegetni fogják, mig azon a vidéken magyarok élnek. Erről a Patkóról akarok egyet-mást elmondani. Nagyon szerette a gazdag s jólelkü magyar urakat. El-ellátogatott hozzájuk s mindig haszonnal tért haza. Nem is merte ezeket semmiféle kapcabetyár bántani. Nagyon ragaszkodott a viális, jó plébánosokhoz, akikkel sok „stiklit“ elkövetett, melyek közül, ha nem lett volna rossz vége, az lett ; volna a legzseniálisabb, melyet Somogyi Miklóssal, ugyancsak somogyvármegyei plébánossal rendezett. Somogyi hires volt loyalitásáról és humoros tósztjairól. Egy júliusi délután aztán beállít hozzá. — Ne féljen főtisztelendő ur, ez volt első szava. En Patkó Pista vagyok ugyan, de barátságos szándékkal jöttem. Somogyi, aki különben is szerette a kalan- | dókat, megörült, leültette szokatlan vendégét, bort hozatott, és sokáig elbeszélgetett vendégével a szegény emberek sorsáról, a német „beámterek“ kapzsi és emberségtelen bánásmódjáról. Végre Patkó e szavakkal vett búcsút szives házigazdájától :-• Most pedig kedves főtisztelendő ur, hallja a jövetelem célját- Estére a Bagolyvölgyben szívesen látom nyolc órára vacsorára. Félni ne tessék semmit, mert ahol Patkó Pista van, ott baj nem lehet soha. Somogyi azon este a kitűzött helyen meg is | jelent. Akkor már mindan készen állt; finom fehér íeritővel terített asztal, finom borok, ételek. Honnan kerültek, azt csak maga Patkó tudta. Somogyi csak azon vette magát észre, hogy nem is betyá- ■ rok, de szalon-emberek között van, akik egy illetlen nézéssel, durva szóval el nem árulják magukat. Virágos kedve támadt, elkezdett anedoktázni s oly jókat mondott, hogy a betyárok egymás után dűltek le a székről. Éjfélkor Patkó egész bandájával a plébániáig kisérte. Ekkor Somogyi jó kedvében, de meg adós se akart maradni, meghívta valamennyit másnap estére, szintén vacsorára. Ez az este is fényesen sikerült. Baj csak hajnalban | lett belőle. Somogyi a szokatlan vendégségeskedé*- sektől, meg talán, mert több bort is kellett innia, mint máskor, nem tudott aludni, felkelt tehát, hogy a plébánia előtt levő virágos kertjében a hajnali friss levegőn fölüditse magát. De hiába akarta a kert ajtaját benyitni, nem sikerült, mintha valaki mindig vissza nyomta volna. Végre nagy erővel belökte úgy, hogy befért. Ez volt a szerencsétlensége, mert belülről, az ajtó felett bevert vasszögről már egy. megfeketedett akasztott ember hullája meredt rá. Somogyi e látványtól úgy megijedi, hogy szélütés érte. Nyugdíjba kellett vonulnia és még 14 évig élt Veszprémben ; meghalt 1875-ben s én is, mint kis gymnázista, aki vele egy házban laktam, s akinek Somogyi sokat beszélt Patkóról, kikisértem a temetőbe. A dolog nyitja pedig az, hogy Patkó, aki szigorúan meghagyta embereinek, hogy a plébánián semmihez hozzá ne nyúljanak, mikor észre-
