Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-29 / 17. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavideki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI HAGY GABOR. Fcnuinkatars : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Huny: dy János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: , Kerm3S<‘ könyvnyomda Nagybányán, H?d-utca (Bay-ház), ------------hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. -------------A mi osztályrészünk. Híre ment, hogy egy vidéki lapnak a szerkesztője halt meg a fővárosban, az őrültek házában Futólag emlékeztek meg róla a lapok, rövid hirben és ezzel be van fejezve minden földi pályafutása. Az emberek napirendre térnek felette, elfelejtették huszonnégy óra alatt azt is, hogy volt; de a mi kezünkben megremeg a toll, mert eszünkbe jut: ma neked, holnap nekem . . . Egy ujságiró, aki valóságos forradalmat idézett körében elő. Egy lomha, konzervativizmusáról hírhedt parasztvárosba viszi be a nyugateurópai előrehaladottság műveltségének csiráját; évekig küzd minden maradiság ellen, szembeszáll az álerkölcsökkel, a jelszavakkal, a tudatlansággal, s kezében diadalmasan lobogott fel a kultúra fáklyája. Csakhogy a harc kemény, megőröli a gyönge szervezetű embert, elégeti az idegeit, végtére elhomályosította elméjét. A lipótmezei őrültek házában emésztő öntudatos pillanataiban lelkét. Tipikus ujságiró-sors, tipikus sorsa a magyar kultur-akarónak. Valaki, aki mennél magasabbra emelkedik a tudomány, belátás létráján, annál jobban ragaszkodik magyar voltához. Nyugat előrehaladottságának szemlélete nem arra ösztökéli, hogy megvesse a magafajtáját, hanem munkára serkenti, hogy az ő parasztját, az ő fajtáját is oda állíthassa a modern külföld hasonló szociális életet élő polgárai mellé. Eszközei az élőszó és irás, ott van mindenütt az élet porondján, ahol tehetetleneket kell védelmezni, ahol jogtalanságról kell lerántani a leplet; a munkásszakszervezetekben és elegáns szalonokban egyforma figyelemmel hallgatják a beszédét. És nem állítja őt meg sem a szidás, sem a dicséret, ő a lázadók, rebellisek, harcoskedvüek azon szektájához tartozik, akik előtt nincs más tekintély, mint a tudás, akik hisznek az emberi hivatásban és problémákkal válaszolnak á gyanakvóknak, a kicsinyeskedőknek, akik sok keserű örömet és tűszurást tartogatnak számára s ő mégis biztosan veti meg a lábát abban a környezetben, mely történelmi múltjánál és jelen alkatánál fogva a legtávolabb áll ezektől az irányoktól. Szépség, bűn, mámor, életharc egyaránt problémái; mondhatnék modern apostol, vagy pusztába bolyongó próféta. Távoli verőfényből lopja a napsugarat s azzal, amit szerez, a maga ugarát akarja gazdagítani, holott elkivánkozhatik a centrumokba, a fővárosba, ahol ismerik értékét és megbecsülik. Neki azonban nem megbe- csültetés kell, hanem munka, uttörés. Egy ellenséges terrénumnak kell képzelni a vidéki társadalom felfogását, ahol lépésről lépésre kell hódítani az uj műveltség, uj irodalom, új szociális belátás zászlójának, minden talpalatnyi földért meg kell küzdeni azokkal, akik mindent jónak tartanak úgy, ahogy van. Egy gyönge ujságiró áll szembe egy világgal, de érezte hivatásának súlyát, van bátorsága harcolni az igazságért. Nagy elhatározás kell hozzá, nagy vállalkozás ez, akad olyan, aki bele is őrül, bele pusztul. Súlyos kereszt az igazság, de mindenünk és a sajtónak ezt a keresztet kell viselni. Az igazságért haragusznak az emberek, az igazságért bosszút is állnak, az igazság a Iegháládatlanabb. Amikor az igazság harcában elpusztult kartársunk homlokán látjuk a mártír koszorút, megállunk és körülnézünk . . . Nincs visszhang? Már elfelejtették ? Ujságiró-sors . . . — aztán dacosan felvetjük a fejünket, megyünk tovább, megyünk előre, a kultúra és az igazság nevében. A „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Számtani feladat. — irta: Révai Károly. — Sokszor kérded kis leányom : Hány csillag van fenn az égen ? S mindannyiszor zátonyra jut Az én csekély bölcseségem. Csak Isten a mondhatója E végtelen nagy titoknak; Mert ö veszi számon, mikor Kialusznak, felragyognak. De én mégis válaszolok Kérdésedre kis leányom S hogy hány csillag van az égen Közelitön eltalálom : Csakis annyi van, amennyi Esténként az égre jő fel; Ezenkívül azt a számot Egészítsd ki még kettővel. Iksz csillaghoz még toldásul Két szemedet hozzá számold; Iksz és kettő együttvéve Alkotják a meny országot. Napfény az éjszakában. — Irta: Keleti Armand. — Az este újra odaszegődött az asztalunkhoz J Lőrinc. Hetek óta üres volt a helye a kávéház márványos törzsasztala mellett, ahol gyakran haj- italig is eldiskurálhattunk? — Nincs azon csodálkozni való — jelentette ki Lőrinc. Az ember olykor belépottyan egy más légkörébe, ügy mint én. Képzeljétek fiuk azért nem jártam ide, mert szerelmes voltam. Hogyan mondjátok ? Hogy attól még jöhettem volna ? Szó sincs róla / A lány annyira polgáii lány volt, hogy nagyon is kizökkentett volna a hangulatból az éjjeli kávéház levegője. Képzeljétek el fiuk, egy formális szerelem terheli a lelkiismeretemet. És amit ti furcsának találtok majd: nem szerepel benne sem primadonna, sem chansonéit, sem milliomos leány. Egy egyszerű, kedves leány. Amikor megláttam, az volt az első kérdésem, hogy nem volt-e szininövendék, mert ilyen graciózus öltözködéshez és csínhoz a polgári lányok nem szoktak érteni. Válasz: nem volt szininövendék. Hát ezt nem értettem, hogy hogyan lehet valaki olyan szép, sikkes és ízléses, ha nem a kulisszavilágból való. Pedig szavamra, csodálatos egy arc és termet! Nem az az érdekes klasszikus tipusu tej, sem pedig úgynevezett karakter fej, hanem mosolygó, biedermeyeres babaarc Dehát hiába mondom, ez mindsemmi. Karcsú, finom és fiügrám lány. Olyan porcellánbabuska. — jó, jó — szakította félbe egy ideges ember —• szóval egy szép leányról van szó. Részleteket, részleteket! Hol a kaland? — Kaland ? — kérdezte savanyú arccal Lőrinc — Kaland az nem volt. A kis lány egy- cseinege-bolt kasszájában szerepel a nyilvánosság előtt s ha látni akartam, bementem vásárolni. Sonkát vagy ilyesmit. És ilyenkor futva egy pár közömbös szót váltottunk. Elég ritkán. Ennyi az egész. Azt kérditek persze, hogy miért? Na ezt is megmondhatom. A lánynak udvarolt több cilir.de- res kereskedősegéd vagy üresfejü saldo-kontista- mit tudom én 1 A lány mosolyogva hallgatta őket. Tudjátok fiuk, versenyre kelni olyan emberekkel, akiket olyan mélyen magunk alatt látunk tántorogni, nem gusztusos dolog. Elvégre én úgy gondolom, hogy nekem, akinek a legváltozatosabb vidámságokban volt részem, mikor egyszer kedves, természetes, egyszerű légkörbe lépek, az eszközeimnek is egyszerűeknek kell lenniök. Nem hozakodhattam mélyebb dolgokkal elő, hiába bizonyítottam volna be, hogy a világirodalom a kisujjam körmében van, hogy az esztétikusok doyenje vagyok, hogy mit tudom én, . . . hogy a modern jogi
