Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-12 / 2. szám
1913. január 12. NAGYBANYAI HÍRLAP 5. Irodalom. * Magyar Bálint. Egy, a karácsonyi könyvpiacon megjelen könyv fekszik előttünk. Igen tehetséges, mélyen érző ember nagyközvetlenséggel elmondott érzései. Intim bepillantások egy fölötte érdekes ember életvilágába. Egy őszintén tiszta kedély megnyilatkozásainak szines változata, mely az egyéni meglátások; megérzések teljesen mesterkéletlen varázsát árasztja magából. Minden, amit mond, belekap az érzések húrjába s merész uj nótákat játszik azon. Megmutat, ja a fűszálban a lüktető élet energiáját, a nagy érzés mindenben szétszórt, még is egységes harmóniáját. Úgy írja le az életet, a hogy ő maga közvetlen megjelenésben érzi, lelki világával csodás misztikumáról beszél nap világosan. Önkéntelenül is talán hirdeti egy uj, tisztul- tabb naturálisztikus világnézet eljövetelét. Mint iró is ember; a kétség, a jó — rossz, kisértés, a tökély és nagy botlások ismeretlen örvényei fölött bolyongó ember. Nem akar egyebet mutatni, nem akar pózolni. Ez a nagy varázsa. Az őszinte szó varázsa azoknak, kik; szeretnek még hinni néha — az egyébbként mindenben pózoló emberiség őszinte pillanataiban is. Könyve ciklusokra oszlik. íme mutatóul a „Kincses éjszakák“ fejezetből: Dómok. Hatalmas ivü dómok ajtajába’ Tűnődöm mély, nyugalmas éjjelen. Az egyik dóm a fényes istenháza, A- másik fent az égbolt-végtelen. A harmadiknak — néma éjszakákon, Mikor magambaszállok, útját járom És megpihenve itt e szent falaknál, Hűvösre sirom égő homlokom; Sötét nagyivá dómok ajtajában A harmadiknak falát — én rakom. A „nappalok buzgóságá“-bál: Föltámadás. Mint aki a tündérmesét hiszi, Arcom kigyul és lángol a szemem. Mint aki a koporsóját viszi. Mint aki a koporsóját v;szi, Melyből föltámadt dicsőségesen. Mint aki a tündérmesét hiszi, Arcom kigyul és lángol a szemem És ajkamról szállnak az énekek: Voltam — leszek. ,Utamra kelve“ fejezetből : Örök dal. Sok mező van a falum határán, — Szikes keblű, akácok-ölelte, — De a legszebb az „Isten kis kertje“. Ha gondolok rá, mintha bejárnám. Valamikor jó apám művelte S én tűnődve ballagtam mögötte. Tapostam a lágy barázda-földet, Csupasz lábam szívta hűvösségét, — Kis pelikán édes anyja vérét. — Fent az égen hajnalimaképen Aranyos dalt dalolt a pacsirta S mig a lelkem aranyszavát irta: A kezembe hullott egy szem éppen Édes apám magvető kezéből: Örök dal az „Isten kis kertjéből“. „Ányos Pál énekéből“ Üzenet a Szamoshátra. Hol még tisztán mosolyognak És csengő ajkkal nevetnek, Szamosparti kis házakban Talán éppen emlegetnek. Emlegetik sápadt arcom Lefonnyadó ifjúságom . . . Óh csak erről ne tudjat >k, Testvéreim, rokonságom. Legalább ti ne lássátok Hogy az arcom pirossága Már tűnik a nyár hevével. Szamosparti kicsi házak, Álmodjátok fiatalnak, Kit álomban rózsaszirmok És ébren —. álmok takarnak. Befejezésül pedig Kinga gyűrűje — címen mond el egy kedves legendát, minden varázsával a közvetlen elbeszélésnek. * * * A könyvhöz bevezetésként Harsányt Kálmán jeles iró levelét közli, melyet a könyv szerzőjé- [ hez Intézett. Ennek magas filozófiai lendületét di- j csérni fölösleges, ismerve írójának nagy qualitá- sait. Összegezve van benne Harsányi egész lénye — életbölcselete. Profanizálásnak tartanók, ha továbbra elmondjuk még, hogy a könyv uj, a könyv modern; e jelzők már kellőleg kompromittálva vannak a közhasználatban. Hanem vegye az olvasó közönség úgy, mint pl. egy pompázó mezei virágot, amint megragadja szemünkön át szivünket.. * * * (b. t.) Uj könyv — új köntös. Magyar Bálint könyvének címlapját az ismert nevű fiatal festőművész: Boromisza Tibor készítette. Úgy szintén ő látta el ex libris-szel s fejezet rajzzal. Hogy az első pillantásra kellemesen szembe- j ötlő címlap mit mond, azt igy bajos leírni. Megoldásra vitte benne azt az eszmét, hogy a cimtábla először reklám fölhívó a könyv belső tartalmára. Megmutatta, hogy mit ért ő az alatt, amikor azt mondja: Az illusztrálás célja nem lehet —.utána sántikál- ni a szöveg tartalmának, hanem elmondani a festő nyelvén azt, liogv mily színeket, vonalakat, formákat váltott ki ő benne a könyv írott tartalma. Ez új feladat s absolut művészi. Az illusztrációk, mikor szöveget reprodukálnak, egy igen elavult, beugrató szerepet játszanak az olvasni kevésbbé szerető gyöngébbek kedvéért. A címlap meglepően kellemes színekben van j tartva; tus rajza és exlibrissze monumentális a maga nagyvonalú egyszerűségében. Harsányt Kálmán irja róla: „Maga a rajz, ez a kis kipattant szikra, kicsiben az egész kohó. Teljességgel azonos kézírás a festő Boromisza kezeirásával. Az érettség jele és az egyetlen egyenes úté. Az egységességé ! “ Egyről-másról. Mi egyébről volna is egy-két héten belül szó, mint a város uj szervezeti szabályrendelettervezetéről, melyet egyik értekezlet a másik után vesz szörnyen éles bonckés alá és a batyubálról, melyet asszonyaink értekezletei készítenek nagy sürgés-forgás közepette elő ! Hisszük, hogy ezek a hölgyértekezletek a végén csakugyan sokkal izlete- sebbeket fognak sütni és főzni, mint a másikok, a j melyek valami jobbat, okosabbat sütnének ki a szabályrendelet tervezetéből, mint a minőt számos jogos köz- és magán érdek érzékeny sérelme nélkül kisütni szükségesnek, célszerűnek és hasznosnak jelentkezik, E helyen mi csak a ref. egyház január 25-én lezajló batyubáljára gondolunk különös nagy - szeretettel, mert annak hagyományos anyagi és j erkölcsi sikerét nem egyedül a rogyásig váló eszem-iszomban és fesztelen mulatozásban látjuk, de inkább abban, a mai viszonyok között értékes jelenségben, a mit a különféle társadalmi osztályok közötti — sajnosán erős — kereteknek legalább egy nehány napra való meglazulása, sőt szétbomlása elénk tár! Régen ezeknek a kereteknek szétesése köny- nyebben történt meg : ezer oka annak, hogy miért megy ma nehezebben, pedig a haladó idők uralkodó eszméi sokkal inkább kedveznek ma e folyamatnak, mint bármikor! Mindegy. A ref. egyház batyubálján eddig minden évben otthonos őszinte, fesztelen tónus most is összébb fogja vonni a város társadalmának minden értékes elemét, a mi zálogul szolgáland annak, hogy a mint az egyháznak rendes bevételi rovatát alkotó haszonnal járó mulatozásban egymással össze forrunk, úgy a társadalmi tevékenységben is vállvetve fogjuk feladatunkat betölteni anélkül, hogy szükséges és túlságosan észszerű volna az a szakadatlan sápi- tozás, melyet a tönkrejutással fenyegetően nehéz viszonyok váltanak ki a kishitüekből! Takarékosan és céltudatosan lehet élni még akkor is, ha az ember esztendőben egyszer a ref. egyház batyubálján elkurjantja, hogy hát soh’ se halunk meg! * * * A gyermekim! réme: a difteritisz, kanyaró és vörheny ismét felütötte fejét. Itt is, ott is szórványosan jelentkeznek a betegségi esetek. A szülők aggodalma napról-napra növekszik. Mindenki védekezésről gondoskodik. Hasztalan ! Az abnormis időjárás kijátsza a legéberebb figyelmet is. Öt hónapi folytonos esőzés után beállott a fagyasztó hideg, — hó nélkül. Száraz, dermesztő fagy, ekete karácsony, a gyermekek fojtogatója. Csak a kinek gyermeke van, az tudja igazán, hogy mi az a szakadatlan aggodalom ? A rettegések, a szenvedések — mint fekete hollók, — nagy seregben jönnek s az ember kénytelen könyüit elrejteni, hogy gyöngének ne látszodjék. Pedig nehezebb egy könyet elfojtani, mint ezeret kiönteniKi gyermek nélkül éli le. életét, annak nincs fogalma a fájdalomról: ki gyermektelenül hal meg, az soha sem tudja, hogy mi a boldogság. Mert minden gyermekszív egy kis paradicsom. * * * Milyen eltérő a külömböző nemzetek felfogása egyes dolgokról ! Hát még az emberek közt általában minő ellentétesen ítélnek meg mindent. Egy francia közmondásról jutott eszembe ez a gondolat. Én például végtelen tisztelője vagyok az asszonyoknak : kellő tisztelettel viseltetem minden vallásfelekezet papja iránt és rendkívül szeretem a madarak közt a galambotS úgy vélem, embertál saim nagy része is igazat ad nekem abban, hogy asszonyt, papot és galambot tisztelni és szeretni kell- Most aztán alaposan lerántotta ebbeli véleményemet egy francia közmondás, mely igy szól : „Qui vént tenir nette sa maison, N’y mette ni fémmé, ni prétre, ni pigeon.“ Ki házát tisztán akarja tartani, ne tartson asszonyt, papot és galambotAzt, hogy „prétre“-t ne tartson, még megbocsátom a franciának, de hogy a „fémmé“ és „pigeon“ ellen is kikéi — azt elitélem ! Az udvarias francia itt elvetette a sulykot. Laurion. Irta: kápolnai Pauer Vidor. Senkisem vitatja, hogy Athén, az emberiség művelődésének egyik legfényesebb gócpontja volt. A tudás és a művészet gyönyörű alkotásai, melyekben ott gyönyörködhettek a klasszikus ókor ösz- szes népeinek mintául szolgáltak. Attika félszigetén, ettől a káprázatos metropolistól délkeletre arány
